Nem, nem fogom vissza magam, mindent és mindenkit leírok, mert ebben az előadásban mindenkiről van mondanivaló. Hogy ez az előadás rendben van, azt már az első pillanattól fogva lehet tudni, egyszerűen jól kezdődik. FORGÁCH ANDRÁS ESSZÉJE.
A Woyzeck-parafrázisként is számon tartott színmű a Georg Büchner(–Tom Waits) Woyzeckjét a Katonában jelenleg ugyancsak játszó Keresztes Tamás állomásfőnök-alakítása révén kerül legközelebb az előadás elején ígérkező magas, metsző horizonthoz. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A Kamrában bemutatott Heldenplatz című előadás a kritikusdíj legjobb rendezés kategóriájának egyik jelöltje. A rendezővel, Bagossy Lászlóval beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.
A május közepén lezajlott ötnapos II. Zsolnay Fesztiválon minden kétséget kizáróan a zenéé volt a főszerep. Rögtön utána a vizualitásé. Nemcsak a képé: a látvány, az anyag sokféle formában volt jelen és alakult a gyönyörű terekben: a Kaleidoactban, az Óriás Ágy, a Zenélő Lépcsők megjelenésében. V. GILBERT EDIT ÍRÁSA.
Először meglepődöm, aztán arra gondolok, hogy nem lesz ez így jó, végül pedig belenyugszom: ha egyszer ez a helyzet, akkor miért is kellene úgy tennünk, mintha minden rendben lenne a magyar kultúra háza táján? JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
Mitől érezzük fájóan aktuálisnak Mrożek – számos lengyel kritikus szerint – „hosszúra nyújtott egyfelvonásosnak ható, lélektanilag elnagyolt figurák problematikus dialógusban” előadott darabját? NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Gyűlöletáriákból szőtt komor társadalomkép bomlik ki a nemzetostorozó osztrák író, Thomas Bernhard hőseinek ajkán. S miközben bepillantást nyerünk az újraéledő náci veszélytől irtózó nagypolgári család szó szerint is gyászos jelenébe, feltárul a sötétlő múlt, amely beárnyékolja az ingatag jövőt. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Bagossy László nem Shakespeare darabját, hanem a Prospero rendezte előadást állítja színpadra. Bár a varázslatos sziget – a színház – hatalmába keríti, A vihar a vígjátéki hangnem, a virtuóz nyelvhasználat és az ötletes látvány dacára sem veszít társadalmi-politikai súlyából. LÉNÁRT ÁDÁM ÍRÁSA.
Az „egyik kutya, másik eb” képletű hatalmi játszmák drámai-színpadi regnálása az ezerkilencszázötvenes évek elején kezdődött, nálunk a hetvenes-nyolcvanas években tetőzött. De semmi jele, hogy a kérdéskörtől egyhamar búcsút kellene vennünk. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Mi vezet ahhoz, hogy egy tizennyolc éves fiatal eldobja magától az életet, s a halálba magával rántsa kedvesét is? Ezt nyomozza a bábokra és színészekre komponált, egyszerre szórakoztató és megrázó előadás. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Azt mondja a zalaegerszegi Griff Bábszínház igazgatója, Horváth Károly, hogy ő elsősorban nem darabokban vagy rendezőkben gondolkodik, hanem problémákat, kérdéseket akar színházi formában a gyerekek elé vinni. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Ödön von Horváth népszínjátékként határozta meg darabjai műfaját. A Bagossy László által rendezett Kasimir és Karoline világában mi vagyunk a „nép”, akinek szórakoztatására finoman kidolgozott, precíz és élvezetes színjáték zajlik az Örkény Színház stilizált színpadán. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
Málnácskapiros, nádszálzöld, éjmélykék ruhába öltöztette Bagossy László meséjét Takács Mari. A Sötétben Látó Tündér kivételes erejű színházi előadásmódján túllépve a mesebeszédből színpompás mesekönyv, önálló mű lett. SZILÁGYI ZSUZSA CIKKE.
Ironikus közhelyparádé, líraian áthevített örök és időszakos emberi ócskaság, valamint fád jelenünk gunyoros koturnusra állítása a Radnóti színpadán. Az Asztalizene előadása ritka mulatság. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.