Ne kerteljünk: Török Ferenc legrosszabb filmje az Isztambul. Pedig az alaptörténet izgalmas: az inkább ötvenes, mint negyvenes asszonykát, Katalint elhagyja a férje. Katalin összeroppan. Levágja egy krókusz leveleit, aztán az ollóval felsétál egy villamosra… KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
A televíziónak készített filmek alkotói vagy azt gondolják, hogy a televízió a kísérletezés terepe, vagy azt, hogy a tévéfilm ujjgyakorlat. Vagy pedig, hogy a tévéfilm ad lehetőséget arra, hogy egy másik stílusban, egy másik műfajban is kipróbálják magukat. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
A dokumentumfilm-versenyszekció zsűrijének kritikus megállapításai az információs és kiemelt információs vetítéseken bemutatott művekre is igazak, kivétel azonban akadt. RUPRECH DÁNIEL BESZÁMOLÓJA.
A dokumentumfilmek idei versenyszekciója a színvonalán keresztül tudott drámai erejű képet adni a magyar valóról. NAGY V. GERGŐ ÖSSZEFOGLALÓJA.
Bár a kisjátékfilm – éppen rövidsége miatt – könnyen teremt lehetőséget a kísérletezésre, az idei felhozatal alapján mégis inkább az elbeszélés módja a szembeötlőbb műfaji jellemző, semmint a filmes kifejezések újszerűsége. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA.
Filmszemlére filmet nézni jár az ember, a kísérőprogramoknak tehát hálátlan szerep jut: mellékesen, épp csak arra járva vetnek rájuk pillantást a nézők. Nagyon ütős üzenetet kell tehát ahhoz hordozniuk, hogy megállítsanak. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA.
A történelmi időre és a kulturális térre vonatkozó látszólagos szűkítés – „rendszerváltás”, „20 év”, „feldolgozás”, „east side” – felszabadítóan hatott az alkotókra: nem a rendszerváltás eseményeivel, inkább annak hatástörténetével foglalkoztak. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.
Zsolnay Vilmos és porcelángyára olyan hagyatéka a magyar kultúrának, mely joggal kívánkozik filmvászonra. 2010-ben Pécsett erre lehetőség is adódott az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címnek és az ehhez kapcsolódó kulturális befektetéseknek köszönhetően. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA.
Szomjas György egyszer vetített Dumafilmjének bemutatója után az összes alkotó fölment a színpadra, kivéve a három szereplőt, akik közül kettő ugyan jelen volt a vetítésen, de mivel a harmadik távol maradt, ők sem hajoltak meg a közönség előtt. Érdekes utóirat került a film mögé. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Erős atmoszférát teremtő, artisztikusan fényképezett, érett színészi alakításokban bővelkedő tévéfilmet forgatott Vecsernyés János Egressy Zoltán egyfelvonásos színművéből. Kis magyar és kelet-európai abszurd, lírai-meditatív felhangokkal. KOVÁCS DEZSŐ ÍRÁSA.
Átütőbb anyagra számítottam, vagy legalább kevésbé tisztesen hagyományszerűre. Szinte mindegy is, hogy melyiket veszem előbbre, az animálás módját vagy a fabulát, a kettő feltételezi egymást. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Indiánnak lenni több mint egyszerű játék: életmód. Táboraikban saját törvényeik szerint, maguk választotta vezetőkkel, szinte-demokratikus keretek között élnek, egymást tiszteletben tartva és szabadon. Legalábbis ezt hiszik magukról. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.
Szerzői film A halálba táncoltatott leány – Hules Endre írta, játszta, rendezte és részben producerelte; a történet is alighanem saját életanyag. Pedig lehetne táncfilm is, és akkor mind jobban járnánk. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Dyga Zsombor thrillerjében egymásra exponálódnak a megnevezhető és a megnevezhetetlen bűnök, sokáig szinte láthatatlanul, mert csak következményeikben érhetők tetten, akkor, amikor már helyrehozhatatlanok. A bűn utolér – de vajon a bűn maga utolérhető? SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA KRITIKÁJA.
Fliegauf Benedek szerint a Womb európai és szerelmes film. Azzal, hogy európai film, a messzemenőkig egyetérthetünk; azzal, hogy szerelmes film: nem. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.