Bacsó Péter Majdnem szűz című filmje érezhetően a kurvák lecsúszott sorsa iránti szolidaritásból született, ám nem a valóságot mutatja be. Árva Boróka története mese az álmok és vágyak valóságformáló erejéről. Ha így nézzük, egész jól szórakozhatunk. MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA.
Vetítésenként átlagosan hétszáz néző, egy híján harminc kisjátékfilm, közülük másfél animációs. Ez a jubileumi filmszemle mérlege. De miért készítenek kisfilmet a rendezők? És végül hogyan dől el a bolha, a kolibri és a papucsállatka közti szépségverseny? TOROCZKAY ANDRÁS ÖSSZEFOGLALÓJA.
Én nem tudom, hogy tíz televíziós film egy évben sok vagy kevés: ennyi volt versenyben a szemlén. Olykor soknak éreztem. De volt, hogy kevésnek. CSÁKI JUDIT ÖSSZEFOGLALÓJA.
Gárdos Péter ismét irodalmi alapanyaghoz nyúlt, és a végeredmény ezúttal is életművének legjavát gazdagítja. Szakaszhatár a rendező életművében? Mindenesetre újabb vidéki forgatás. BAK ÁRPÁD KRITIKÁJA.
Az 1 nem sci-fi, sokkal inkább a paranormal crime zsánerébe tartozó fikciós nagyjátékfilm. Pater Sparrow alkotása az izgalmas történet, a kiválóan kidolgozott filmvilág, a lenyűgöző vizualitás és a nagyszerű alakítások ellenére is félig beteljesített ígéret marad. MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA.
Mi lenne, ha nem lennének többé működőképes monitorok? Káosz, az lenne! – feleli a kérdésre a Fekete kefe alkotója, Vranik Roland. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Nők áldozat- és/vagy kurvaszerepben, férfiak az erőszakos állat és/vagy a balek szerepében. A minimálköltségvetéssel készült Intim fejlövés mint filmkészítési modell, nagyszerű, egyébként meg dühítően sztereotip és hazug. Vagy talán csak csak szimptomatikus? TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Zsigmond Dezsőt a közönség elsősorban dokumentaristaként ismeri. Bár több játékfilmet rendezett, főleg dokumentumfilmjeivel aratott sikert a hazai és nemzetközi fesztiválokon. Ezek folytatásaként és összegzéseként is értelmezhető most bemutatott játékfilmje. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Szabó Simon első egészestés játékfilmje, a Papírrepülők a pillanatnyi jelen életérzését sugárzó, őszinte és ösztönös alkotás, azonban – darabokra szedve – inkább a kisjátékfilm kategóriájában állná meg a helyét. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
A komor, dantei asszociációkat ébresztő cím sokat megéreztet Sopsits Árpád filmjének hangulatából. Az öngyilkosok (erőszaktevők) körének lakói Sopsitsnál gyerekek; míg a rendező korábbi filmjeiben így vagy úgy, de a világgal álltak szemben, most önmagukat pusztítják. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Igazi kelet-közép-dél-európai amerikai film. Középen helyezkedik el egy magyar művészfilm és egy amerikai kommersz között. Vagy fordítva. Közepes, magyar film. Sajnos nem „príma primavera”. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Arcon vizelés, kokainozás, megcsalás, öngyilkosság, megszúrt Mikulás, pénzbehajtás, műkapcsolatok, művér és működésképtelen lelkek, életek. Kultfilm vagy csak a szokásos depressziós magyar filmdráma? És mi köze az ovisoknak mindehhez? TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
Magyar filmekben a realizmus képzetét könnyen elő lehet idézni. Elég egy atlétatrikó, a háttérben légyzümmögéssel és Derzsi János barázdált arca beletörődő hümmögéssel. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.
Hogy ki és miért gondolta játékfilmnek Szirtes András Juliette-jét, arról különböző indulati és kifinomultsági fokokon már tart a vita. Bennem akkora volt a kérdőjel, hogy a vége kilógott a film megtekintése után tátva maradt számon. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
Kevés dolog akad, mely jobban lelkesítene, mint a művészet. És alig van olyan, ami súlyosabb fájdalmakat okozna. A debütáló Mátyássy Áron filmje kínos, gyötrelmesen idegesítő perceket szerez a nézőnek. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.