Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MEGVÁLTATLANUL

Olga Tokarczuk: Jakub könyvei
2023. nov. 28.
olga tokarczuk revizor online
A Man Booker-díj mellett a 2019-es Nobel-díjat is elnyerő Olga Tokarczuk nagyregénye Jakub Frank 18. századi misztikus zsidó eretnekmozgalmának története. Valóságos helyszíneken mozgatja valóságos történelmi szereplőit, élükön a híveit a kikeresztelkedésig szédítő szélhámos vagy próféta Jakubbal. IVÁN ILDIKÓ RECENZIÓJA.

„A gondolat délben gyalázatosnak tűnik. Délután lehet róla vitatkozni. Estére hozzászoktunk, késő este meg már teljesen nyilvánvaló.” – ennél tömörebben és mellbevágóbban talán még senki sem vázolta fel a szellemi, morális vagy társadalmi határátlépések folyamatábráját. Jakub Frank messianisztikus szektájának története megannyi ilyen határátlépés története. Már ez is elég lenne ahhoz, hogy az új regény szervesen ágyazódjon Olga Tokarczuk életművébe, amelyben kezdettől fogva hangsúlyos volt a minden rendű és rangú határok és mezsgyék poétikája, de sok minden más is visszaköszön benne a korábbi szövegekből.

olga tokarczuk jakub konyvei revizor onlineJakub könyvei, avagy Nagy utazás hét határon, öt nyelven és három nagy valláson át, a kisebbeket nem számolva. Holtak által elbeszélve s a szerző által a coniectura módszerével kiegészítve, különb-különbféle könyvekből merítve, továbbá a képzeletet segedelmül híva, mely az ember természettől való legnagyobb ajándéka. A Bölcseknek Emlékezetül, a Honfitársaknak Gondolkodtatóul, a Laikusoknak Okulásul, a Melankolikusoknak Mulatságul” – Olga Tokarczuk regényének teljes címe tisztelgés a 18. század írástudói előtt, különös tekintettel egyikükre, a szereplőként megidézett első lengyel enciklopédistára, Benedykt Chmielowski rohatyni esperesre. De ne gondoljuk, hogy holmi formalitásról van szó – a cselekmény ideje, a felvilágosodás százada teljes értékű hőse a könyvnek, akárcsak maga a fény, a korszak névadója. Hőseink testvérisége az apró lengyelországi zsidó falvak ködös időtlenségéből indul, innen lép ki – mondhatnánk – a fényre, és be a történeti korba, jut egészen Mária Terézia és II. József udvaráig, mintegy mellékesen bejárva az Oszmán Birodalmat is. Tokarczuk olyan otthonos és merész részletgazdagsággal ábrázolja a korabeli Lengyelországot és az „utazás” további állomásait, hogy kétség sem fér hozzá – több ez, mint puszta filológiai felkészültség, a szerző szenvedélyesen elmélyült tárgyában. (Ez az ihletett kép, mint kiderült, fel is háborította az írónő hazafias érzelmű honfitársait sötét tónusaival.) Korhű környezetben játszódó, „rendes” történelmi regénnyel van tehát dolgunk, seregnyi jól választott, érdekes szereplővel és jórészt lineáris cselekménnyel, a polifónia ellenére könnyen követhető történeti ívvel. Tokarczuk sokat emlegetett kelet-európai mágikus realizmusából ebbe a könyvbe a szokottnál kevesebb mágia jutott – éppen csak egy (utolsó) leheletnyi: a kései elbeszélő mindent látó szemét Jenta jeleníti meg, az öregasszony, aki, miután „rosszkor” – egy ifjú rokona lakodalma előtt – kezdett el haldokolni, egy kabbalista varázslat folytán élet és halál, álom és ébrenlét, múlt és jövő között reked, s így, félig-élőként az utolsó tiltott határokon is szabad átjárása van.

Azzal együtt, hogy a szerző valóban mindent megtesz azért, hogy a messiásként fellépő Jakub Frank testvériségének felemelkedését és hanyatlását viharos és ellentmondásos korának kontextusában lássuk, egy pillanatig sem hagy elfeledkezni arról, hogy maga a téma, a történet eszmei magja, a karizmatikus vezető, a hívek és a belőlük hasznot húzó kiváltságosok története zavarba ejtően korfüggetlen. A zárt közösségeket, szektákat jellemző lélektani és egzisztenciális dinamikák eleve keveset változnak az idők során, de Jakub történetében ennél több van, a modern politikai sztárcsinálás vérmes reményei és sandaságai is felsejlenek.

A csernovici Jakub Frankot (aka Jakub Lejbowitz) nem egyszerűen megtalálta magának későbbi testvérisége – az új messiást szabályosan felépítették a korábbi karizmatikus vezető, Sabbataj Cvi egykori hívei. Ez a közösség zsidóként élt, de a többiektől elkülönülve, ápolva Cvi szellemi hagyatékát, és őrizve a kiváltságosság érzését. Vezetői – tanult férfiak, a misztikus tanok, a Zóhár ismerői – amikor tudomást szereztek az alkalmas jelöltről, beházasították szűkebb körükbe, s ezáltal mintegy felkenték arra, hogy folytassa és beteljesítse Cvi küldetését: eltörölje a régi törvényeket, és evilági uralkodóként trónra lépve hozza el a megváltást.

Tokarczuk sajátos narratív trükköket alkalmazva tárja olvasói elé Jakub alakját. Mindig kívülről látjuk, mások szemével, a többi főhőstől eltérően semmit nem tudunk meg arról, mi zajlik a fejében (ezt még a mindenütt jelen lévő Jenta sem lesi meg). Új ismerősei is sokszor kifürkészhetetlen tekintetére figyelnek fel. A legtöbbet bizalmasa és krónikása, Nachman mesél róla – de, mint később megtudhatjuk, Nachmannak néha kissé megszalad a tolla, nem egészen szavahihető. (Remek játék azt találgatni, mikor és miben füllent Nachman, igazán kár, hogy a szerző a történet előrehaladtával felhagy a billegtetéssel.) A történet első fázisában Jakub amolyan trickster, az embereket önnön gyarlóságukkal szembesítő, Tyll Ulenspiegel-szerű hasznos szélhámos, aki „csodákat” tesz – így válik ismertté, így gyűjt maga köré elszánt és fanatikus híveket. Valójában Jakubban végig marad valami megfejthetetlen, de a jellemfejlődés fő íve azért a papírforma szerint alakul. Prófétánk kezdetben csak játszik, az igényeknek megfelelően alakítja a messiást, ő maga intakt marad, míg hívei egyre inkább a befolyása alá kerülnek. Azután – miközben hol megfontolt, hol vakmerő politikusként igazgatja az „igazhitűek” közösségét – ő maga is hinni kezd kiválasztottságában, abszolút tekintélyének és hatalmának jogosságában. Az út végén a zsarnokoskodó Jakubot mind jobban beszippantja és felemészti saját küldetéstudata, környezetét azonban egyre inkább hidegen hagyják a szakrális célok, hívei kitartanak mellette, de a testvériség valójában gazdasági szövetséggé, egzisztenciális véd- és dacszövetséggé, sőt, egy időben társadalmi ugródeszkává válik, attól függően, éppen mit kínál nekik a történelem.
Jakub a már említett határátlépések sorozatával kovácsolja össze híveit, és távolítja el egyre jobban a zsidóság többi részétől – ezt a mechanizmust is jól ismerjük, ha máshonnan nem, a 20. századi szekták történetéből. Jakub bárkit az ágyába rendelhet, és előírhatja, ki kivel háljon. A Sehina, az isteni jelenlét (nőnemű) princípiumának imádata orgiasztikus szertartásokat is magába foglal. Mivel a régi törvény érvényét vesztette, a régi tiltásokat meg lehet és meg is kell szegni, a testvérek disznóhúst esznek, és már nem tartják be a zsidó ünnepeket. Végül pedig ki kell keresztelkedniük, és maguk mögött hagyni régi neveiket – elméletileg, hogy az iszlamizáló Sabbataj Cvit követve, a messiás útján magukba fogadjanak minden nagy vallást, gyakorlatilag pedig azért, mert a zsidóságból kiátkoztatva ez az egyetlen mód arra, hogy biztonságban legyenek. A kereszténység kebelébe térő zsidókban pedig remek lehetőséget, arculatépítési potenciált lát a katolikus egyház és a lengyel nemesség.

Az üdvösség felé menetelő frankisták történetében úgy gomolyog a megannyi profán érdek, vágy és szükségszerűség, hogy óhatatlanul eljutunk bizonyos ún. „végső” kérdésekig: mi a hit, mi a szentség, találkozhatunk-e ezekkel vegytiszta formában földi utazásunk során? Vagy csak úgy vannak jelen e világban, mint itt – gyarlóságaink anyagába belegyúrva, beledolgozva, mint a kenyértésztába az élesztő?

Jakubot akkor is követik a hívei, amikor semmi sem látszik igazolni isteni küldetését: a testvéreknek üldöztetéssel, ínséggel és járvánnyal kell szembenézniük az ígért halhatatlanság helyett. De a keresztséggel, az identitás végleges odahagyásával valami megtörik (az olvasón pedig ezen a ponton úrrá lesz a Háború és béke-szindróma, elkeseredetten vissza-visszalapozgatva igyekszik beazonosítani az immár soknevű szereplőket).

„Az éjszaka folyamán felmerül a gondolat egy másik, eddig látszólag figyelmen kívül hagyott aspektusa is: hogy a megkeresztelkedéssel megszűnünk zsidónak lenni, legalábbis mások szemében. Emberré, kereszténnyé válunk. Vehetünk földet, nyithatunk boltot a városban, mindenféle iskolába küldhetjük a gyerekeinket… Szédítő lehetőségek, olyan ez, mint váratlanul egy különös, érthetetlen ajándékot kapni.”

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az emberi motiváció sokdimenziós képződmény, de megkockáztatom: egy ilyen bekezdés leírásához egyszerre szükséges erős emberi együttérzés, és nagy fokú szerzői távolságtartás.

És ezzel lényeges mozzanathoz értünk – ez a szerzői távolságtartás ugyanis kulcskérdés. Az, hogy hogyan viszonyulunk hozzá, valószínűleg eldönti, olvasóként kedvelni fogjuk-e Tokarczuk regényét (amely, ezt leszögezném, vitathatatlanul nagy elbeszélői teljesítmény, megkerülhetetlen alkotás). A regényvilág, e hatalmas körkép bemutatásához valóban elengedhetetlen egy olyan tekintet, mint a halhatatlan és haláltalan Jentáé, amely érdek nélkül, higgadt kíváncsisággal fürkészi a jelenségeket. Az írónő érett prózája pontos és mély. A történelmi háttér olyan gazdag, a cselekmény olyan tömény, a felmerülő morális, lélektani, filozófiai dilemmák pedig olyan fajsúlyosak, hogy én magam csak sokszáz oldal elolvasása után gondolkodtam el először azon, működik-e Tokarczuk nagyregénye regényként, amely elragad és földhöz vág, felemel és megráz, követem-e a hősöket lélekben, vagy kilencszáz (jobbról balra) számozott oldalon át szemlélődöm és álmélkodom, mert az utóbbihoz ez a terjedelem, bármilyen irányba is lapozzunk, egyszerűen túl nagy. Tény, hogy a szerző e tekintetben nem könnyíti meg a dolgunkat – nagyszerű figurákat formál meg, de sokuknak csak egy-egy villanásnyi szerep jut, erős jeleneteket, de nagyon ritkák a közelképek. Ez alól a legfontosabb és legüdítőbb kivétel egy mellékszál – a már említett Benedykt Chmielowski atya és Elżbieta Drużbacka költőnő eszmei és eszményi barátságának története, amelyet jórészt egy, a cselekmény fő ívébe ékelődő levélregényből ismerhetünk meg. Itt kell szót ejtenünk a magyar fordítóról – ez a rész például egy közepes fordításban, kellő finomhangolás hiányában valószínűleg teljesen érdektelen lenne, hiszen ezek a hősök éppen a nyelvhasználatukon keresztül mutatkoznak be. Körner Gábor fordítása azonban több mint nagyszerű, nagyon régen találkoztam már ennyire „hazaérkezett” regényszöveggel. Minden működik, minden részlet kidolgozott: a levelezés például megidézi a mi 18. századunkat, felesleges és céltalan stilizálásnak viszont nyoma sincs. A regényt végigkíséri egy vers, amely – a hősökkel együtt vándorolva és változva – számos formában előbukkan, metamorfózisa a magyar fordításban is jól követhető.

Tokarczuk következetes: nem áltatja olvasóját megfejtéssel, nem babusgatja katarzissal – elmondja a történetet, és visszavonul. A történelem rója a maga köreit, a fáradhatatlan emlékezetet megtestesítő Jenta tudata előreröppen az időben, hogy megpillantsa magát a szerzőt, ahogy a monitor előtt ülve dolgozik, teste pedig kristállyá kövül egy barlangban, amely mélyebb, mint maga az idő. Minden megtörtént már, talán újra és újra megtörténik – de Jakub Frank ígérete, a megváltás elmaradt. Jakub maga is titok marad, hiába végzi be hosszú útját, aligha igazodunk el rajta jobban, mint egykori útitársa, Moliwda:

„Moliwda Jakub ágyára pillant, de üres. Ijedten ül fel, és meglátja Jakubot az ablak előtt: előre-hátra dülöngél, és valamit suttog, mormol magában. Moliwda visszafekszik, és már félálomban rájön: életében először látta Jakubot magában imádkozni. Még az álom határán csodálkozik ezen; mindig meggyőződése volt, hogy Jakub nem hisz abban, amit a többieknek mesél, a háromszoros, négyszeres istenekben, a messiás rendjében, sőt magában a messiásban sem. Szívünk melyik része hisz, és melyik biztos benne, hogy hazugság az egész? – kérdezi magában álmosan, majd az utolsó gondolat, amely az álomba zuhanás előtt kíséri: az ember nemigen menekülhet önmaga elől.”

 

 

mazurka vagy polonéz lengyel hónapok waclaw felczak alapítvány

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek