 Borbély Alexandra és Tóth Eszter |
Mindenesetre az előadás élvezetesebb, mint a Presznyakov-testvérek gyengécske füzéres stíljátéka. A szöveg leginkább annak felel meg – Tompa Andrea jól poentírozott fordításában –, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (Padlás) a Máté Gábor és Dömötör András osztályvezető tanárok nevével fémjelzett, már eddig is több megméretés alkalmával eredményesen vitézkedő negyedik osztály által megszólaltatva lett: vizsgaprodukció alapanyagának. Néhány pillanatban esetleg el lehet hinni – talán a vizsgázók is elhiszik –, hogy a testi inger lelki vonatkozásokkal spékelt mikrodrámáit játsszák (a hagyományosnak nevezhető férfi–nő viszonylatot és az egyéb kapcsolatformákat ötven–ötven százalékban megosztva), ám a hat jelenetnek majdnem mindegyike más ábrázolási irányokba ugyancsak össze-vissza elcsúszik, akár az alakrugalmasságban, gegelésben szabadosabb kabaréformák felé is.
A nézőnek nincs más tennivalója, mint átlagosan húsz perc rokonszenvet, figyelmet szentelni a szereplőpárok tehetségének. Illetve mozgósíthatja elméjét annak feldolgozására, hogy az író testvérpár bizonyos összefüggéseket sejtet az egymástól független szcénák között. Például nem lehetetlen, hogy a negyedik dialógus jelenleg épp egy leszbikus kapcsolatban boldogságát kereső fiatal édesanya-alakja bízta gyermekét a szünet után következő ötödik prezentáció pedofil, nácibarát kispolgárának felügyeletére. A probléma csak annyi ezekkel a rejtett összefüggésekkel, hogy célozgatásuk nélkülözi az ésszerű, méltányolható tartalmat. Maradva esetünknél, legyen bármilyen szexuális preferenciája egy anyának, azt aligha felejti el a férfi-pesztonka tudomására hozni: a kisfiú süketnéma, rábeszéléssel, szóbeli csalogatással tehát nemigen lehet nála boldogulni.
 Simon Zoltán és Huzella Júlia |
Alig akad főiskolai osztály, amelyet nem vizsgáztatnak rossz műben. Nagyon helyes, hiszen pályájuk során bizonyára számosabb rossz darabban kapnak majd szerepet, mint ahány jóban. A Presznyakovok eltúlzott nimbusza és az Ágytörténetek pikantériája megfelelő védőernyő. Dömötör András rendező eredményes megbeszéléseket folytathatott növendékeivel a sztereotípiák megjelenítésének mikéntjéről és a nüanszok becsületéről, ugyanis álérzelmi és álegzisztenciális problémáikat álfilozófiai és áltársadalmi szószaporítással tálaló színészei valami karikaturisztikus életszerűséget csak lopnak a gyenge dialógusokba.
Opra Szabó Zsófia villámgyorsan változtatható, tárgyakat és vetített részleteket elegyítő díszlete óvodai játéksarokra, gyermekszobára emlékeztetően oldja meg feladatát, nyit teret – ággyal, fekhellyel a középpontban – három Ádám–Éva-, egy Ádám–Ádám-, egy Éva–Éva- és egy – mondjuk – Ádám–Ábelke-történetnek. Az öltözetek (azaz részben vetkezetek) szintén igen találóak. Opra Szabó az egyszerűség, alkalmiság látszatát kelti, azonban mindegyik képbe belesűrűsödött a drámai és dramaturgiai hiányosságok ellensúlyozására részint elegendő, beszédes bútor- és ruhaállomány.
A legkerekebb életkép a végére jut. Pálos Hanna és Rétfalvi Tamás különösen akkor érezteti meg az öregség minden (olykor megkönnyebbítő) nyűgét, amikor rezgő fejű, nyammogó, földig görnyedő technikázásuk épp nem ragad rájuk. (De lehet, hogy épp a „játszd meg az öreget” szakmai ágazatban kívánták kipróbálni őket.) Erotikus változat ez a Macskajáték fő motívumainak egyikére (idősek szerelme): Csermlényinek sikerült egykor feleségül venni Erzsikét (aki így nem Orbánné lett), s most itt tartanak. E jelenetet megelőzően Ficza István tesz le nem szólható erőfeszítéseket, hogy megmentse az ízléstelenségtől, ostobaságtól a családi magánya miatt rettenetesen szenvedő középkorú mutogatós bácsit, aki feszültségeinek feloldására egy kis háborúsdit-kínzósdit szeretne játszani. A helyzet óhatatlan féloldalasságát a beszélni nem tudó kisfiú szerepében Simon Zoltán rózsás orcájú hangtalan figyelemmel igyekszik enyhíteni.
 Tasnádi Bence és Ficza István. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu |
Ereje teljében lehet viszont Simon mint szexuális célból pénzért kibérelt katona. A Huzella Júlia játszotta kielégületlen kék- és feketeharisnya jószerivel azt sem tudja, mit akar a férjpótló egyenruhástól, az egyenruhás pedig rendre rossz percben próbálná nyújtani, ami épp akkor nem szükséges. A legkomplettebb szituáció a magazinok „tudományos” rovataira, horoszkópjaira felesküdött nő és a mellette dohogó, lázadozó fiatal anya futó simogatásokkal jelzett szegényes szerelme. Az iróniáját papnői megnyilvánulásaiba fojtó Borbély Alexandra és a totális átlagosságot hozó Tóth Eszter is megy a maga útján: egy lendületből elközlekednek egymás mellett, s ez mindenképp kapcsolatforma. Tasnádi Bence és Ficza István homoszexuális kettőse nem ennyire felszabadult: a két Elvis Presley-maskara enyelgése közepette mindössze kerülgetik egymást, és fölösleges szakmai részleteket közölnek férfi és férfi testi kontaktusának higiénés feltételeiről.
Az alaphangot Neudold Júlia és Kovács Gergely viszonylag normális házaspárjának kell megadnia az elején. Éji aktusuk után mindent belerángatnak vitájukba, amiről csak lehet valamit mondani egymás bántására; még Istent is. Felrémlik, hogy a szomszéd szobában nem is alszik senki, csak emlék az a kis trónörökös, akinek nyugalma érdekében nem hangoskodhatnak a magukat csipetnyi fű szívásával felspannoló házastársak.
A jelenetek színekről kapták elnevezésüket (Szivárványszínű szoba, Ezüst szoba, Ibolyaszínű szoba stb.). Az Ágytörténetek e színkavalkádnak csupán töredékével szolgál.