![]() Járó Zsuzsa és Mészáros Máté |
Nem lehet kárhoztatni a közönséget azért, mert kedvtelve nézi, milyen a magánélete annak a színésznek, akit ő, vagyis a közönség legtöbbször jól megformált szerepben lát; jó lenne tudni, mit csinál, hová megy haza, miután leveszi magáról, teszem azt, III. Richárd jelmezét…
Annyira nem lehet kárhoztatni, hogy ezt az igényét időnként érdemes kiszolgálni.
A Határátlépések refrénje egy, a határokról szóló kérdéssorozat, amelyre a színészek előre- illetve hátralépéssel mondanak igent vagy nemet. (A Stúdió K egyik előadásában volt hasonló nonverbális közléssor: ott sorba kellett állni.) Már itt fölmerül a kérdés: Ötvös András, Járó Zsuzsa és a többi magánember válaszol-e arra, hogy szokta-e átlépni a saját vagy más határait, vagy a színpadon önmagát játszó Ötvös András, Járó Zsuzsa és a többiek. Megnyugodva dőlhetünk hátra: a két alak tökéletesen fedi egymást. Vagyis: a szintén refrénszerű jelenetben Ötvös András, a színész foglalkozású magánember nyomja a fekvőtámaszokat…
![]() Jelenet az előadásból. |
A személyesség tehát fontos eleme az ilyen előadásoknak; mondhatni, a hitelesség egyik fő forrása. A másik fő forrás a jól megírt szöveg (mondhatnám fordítva is: legtöbbször az csapja agyon az ilyen produkciókat, hogy nincsenek megírva rendesen). Ezért aztán a produkció fontos erénye, hogy a játszó személyek saját (vagy nem saját) történeteit színpadi nyelvre írta Deés Enikő, Benedek Albert, és a rendező, Dömötör András. Rendes mondatok, jó dialógok, szellemes replikák. Az egészet tekintve pedig a humor, a komolyság, az (ön)irónia és az (ön)reflexió váltakozása inkább, mint keveréke.
Biztos mindig ül néhány olyan ember a nézőtéren, akinek éppen összeomlóban a magánélete (vagy legalábbis úgy érzi). Ő bizonyosan erősen tud kapcsolódni Mészáros Máté dühödt-önsajnáló jelenetéhez, amelyben két barátnő („barát-barátnő”) átrendezi a lakását és az életét, mondván, hogy „most lesz jó neki”. A jóakarat határtalan, csak éppen elviselhetetlen.
Másoknak föltehetően az a jelenet fog viszketegséget okozni, amelyben Péter Kata eleveníti föl azt, hogyan bánt vele a szerelme. Schruff Milán sűrítve hozza a nemtörődömségnek és a lekezelésnek az elegyét, alighanem megannyi párkapcsolat egyik jellegzetességét.
![]() Péter Kata, Járó Zsuzsa és Ötvös András. Forrás: orlaiprodukcio.hu. Fotó: Takács Attila |
A tavaszi pandémiás helyzet egyik súlyos családi terhe az online oktatás volt: helyenként bohózati, máskor együttérzést provokáló jelenetben mutatja meg Járó Zsuzsa, mi mindennel kellett megbirkóznia egy szülőnek, kivált, ha egyedülálló. És ebben a jelenetben már nem nehéz meglátni a kívülálló felelősségét; azét, aki cinikusan rálőcsölte a tanárokra és a szülőkre ezt a feladatot. És nem, nem a járványra magára gondolok, sem én, sem az alkotók, sem a közönség.
A határ és a határátlépés laza láncot alkot, amelyben váltakoznak a saját és a mások határátlépései. Péter Kata egy alighanem gyakori formáról számol be egy petíció felolvasása ürügyén: a család politikai megosztottságáról, amely a határátlépések tekintetében többszörösnek mondható. A család terébe belelép a politika, a családtagok között szinte maguktól „átlépődnek” a határok, a megosztottság személyesség válik.
Személyes a színházi meztelenség problematikája is – itt ugyan tán kicsivel följebb van stilizálva, mint ahol a normál színházi praxisban leledzik. A lelki vetkőzés – amely például ennek a műfajnak, az életjátéknak a sajátja – általában súlyosabb és megrendítőbb tud lenni, mint a fizikai pucérság, de Schruff Milán erről szóló minimonológja (és a végére Mészáros Máté „poénja”) vicces, oldott formában beszél erről.
Az epizodikus szerkezet szinte természetes velejárója, hogy olykor gyengébb történetkék is becsúsznak, vagy olykor túlteng a didakszis – ilyen itt a Balaton-epizód, felejthető. És felejtjük is, mert utána Schruff Milán jelenete jön, amelyben a nagyanyját látogatja az öregek otthonában, és minden alkalommal többször is szembesül a világból való kicsúszás élményével. A halál előtti lassú halál felidézése – szép. És szerencsére ez a vége.
Minden ilyen előadásnak van egy, a részleteken túlmutató, vagy azokból összeadódó globális hatása. Ennek is. Például az, hogy Ötvös András a végére száznál is több fekvőtámaszt nyom le, de közben sugallja, hogy nem kell mindenáron kockahasúnak lenni. Meg az, hogy ez a mostani jelenidőnk vélhetően szaporítani fogja az ilyen életjátékok számát (lásd a minap az egyetemisták vizsgáját). Színház ez is, speciális találkozás a közönséggel.
Az előadás adatlapja a port.hu-n található.