Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

IGOR, A TAPÉTA

Coco Chanel és Igor Stravinsky
2010. febr. 1.
Köztudott, hogy Stravinsky utálta a filmzenét, nem tekintette önálló művészetnek, csupán tapétának, háttérnek, amely akkor a legjobb, ha úgy viselkedik, mint az étteremben játszó zenekar, tapintatosan szolgáltat aláfestést a fogásokhoz. És most Igorunk is tapéta lett. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS CIKKE.

Anna Mouglalis és Mad Mikkelsen
Anna Mouglalis és Mads Mikkelsen

Jan Kounen rettenetesen unalmas, hazug, minden pillanatában álságos, szellemtelen, rossz dialógusokkal és helyzetekkel telerakott filmjének kiindulópontja a 20. század zenetörténetének egyik legnagyobb botránya. Idő: 1913. május 29.; helyszín: Párizs, Théatre des Champs-Elysées. Ekkor és itt került először színre Nizsinszkij koreográfiájával a Sacre du Printemps, melyről utóbb az is bebizonyosodott, hogy nem pusztán botránykő, hanem Igor Stravinsky egyik főműve, egyben a század legjelentősebb balettzenéje. Már az előjáték alatt besűrűsödött a hangulat, többen pofozkodni kezdtek, egy úr – későbbi vallomása szerint maga számára is megmagyarázhatatlan okból – ütemesen verte az előtte ülő úr fejét, és a jelenlévő Marie Rambert emlékirataiban megemlíti, hogy a zárójelenetben, amikor a Kiválasztott szerepében Marie Piltz rángatózni kezdett a színpadon, valaki felkiáltott: „Hívjanak egy fogorvost!”.  Mire egy néző rákontrázott: „Nem! Két fogorvost!”

Mindezek nagy része megtalálható a film igen hatásvadász első jelenetében; eszerint tehát az alkotók tanulmányozták a szakirodalmat. Legalább is annak bulváros részét. Mert a többi fennkölt magánköltés eredménye. Hiszen jól tudjuk, hogy Igor Stravinsky szinte bizonyosan nem volt Gabrielle „Coco” Chanel szeretője (Igor amúgy sem tartozott azok közé, akik szeretőikről voltak híresek), és az egész filmbéli viszony nagyjából légből kapott. Mindössze annyi a dokumentálható tény, hogy a zeneszerző családjával (azaz feleségével és gyermekeivel) 1920 őszén és 1921 telén valóban Chanel vidéki kastélykájában tartózkodott, a kies Garches nevű faluban. De ez az időszak bár anyagilag kedvezőnek, ám művészileg inkább terméketlennek bizonyult a számára, mindössze Az öt ujj (Les cinq doigts) című zongoraciklus született meg, ez a habkönnyű játszanivaló – a filmben ezzel tanítja meg zongorázni Igor Cocót.

Mads
Mads Mikkelsen és Anna Mouglalis

Mindamellett ez legyen a legnagyobb bajunk, hiszen az alkotók, ha valóban szuverének, tetszés szerint kezelhetik, illetve hamisíthatják meg a tényeket. Ám ami itt történt, az kisstílű és nem is egészen feddhetetlen indíttatású csalás, hiszen egyszerűen elgiccsesíti Stravinsky életét és művészetét, és azt végső fokon egy polcra teszi Coco Chanel úgynevezett életművével. Mert amikor a filmbeli fikcióban Stravinsky éppen teremt, azzal egyidejűleg Coco is alkotói élete csúcsára ér: szaglás alapján megteremti a 20. század egyik legemblematikusabb termékét, a Chanel No. 5 parfümöt.  És legyen mégoly elismerő a véleményünk e kémiai produktumról, azért mégsem érezzük egy nívón, teszem azt, a Sacre du printemps zenéjével. De éppen e körül szövődik a drámai csomó. Igor ugyanis egyszer azt találja mondani Cocónak: „te nem vagy művész, te csak egy bolttulajdonos vagy”. Amiben, lássuk be, van némi igaza. Ám Coco egy szatócsnő lelkével rendelkezne, ha beletörődne ebbe. Ki is utasítja ágyából Igort, aki mostantól fogva szenved. De nagyon. Mint az életben. Ennyi a film szűkebben vett cselekménye és emberi konfliktusa.  

Mads
Mads Mikkelsen

A filmzene egyik legfontosabb esztétája, Zofia Lissa megkülönbözteti a „képen kívüli” és a „képen belüli” zenét. A képen belüli zene egyrészt valóságos zene, a valóságban szólal meg, a mi befogadói valóságunkban, tehát halljuk áradni a hangszórókból, másrészt ábrázolt zene, a szereplők által előadott zene, mely hozzátartozik a film meséjének világához – ebben az értelemben e valóságos muzsika fiktívnek is nevezhető, hiszen a film fiktív világának része. Fokozza a bonyodalmakat, ha már létező, olykor közismert, jelentős alkotóktól származó zenéről van szó, tehát nem olyanról, melyet az adott film számára komponáltak. Éppen ezt tapasztaljuk Kounen filmjében. És azt, hogy mennyire igaza volt Stravinskynak, amikor ezt a fajta filmzenét tapétának nevezte.

Ám esetünkben ez szerfölött hivalkodó háttér, és nagyon is előtér akar lenni. Mert nem kevesebbre vállalkoztak e giccsgyárosok, mint hogy ábrázolják a zene szerzésének, a komponálásnak folyamatát, ami az egyik legképtelenebb (hiszen filmes képekben alig megfogható) és leghazugabb vállalkozás. Remek példája ennek, amikor egy este Igorunk berúg (hogy voltaképpen mitől, az kideríthetetlen), hogy aztán odarohanjon a zongorához, és vadul belecsapjon a Sacre látszólag éppen ide illő ütemeibe. Ám a film ekkor – leszámítva a kulisszahasogató retorikusságot – még a saját logikájának is ellentmond, hiszen ebben a jelenetben és a film teljes egészében is azt állítja, vagy legalább sugallja, hogy Stravinsky itt, Chanel asszony házában komponálta a Tavaszi áldozatot, nem kicsiny szerelemi válságból és erotikus hevületből. Csakhogy az első jelenetben már láttuk, hogy a művet 1913-ban mutatták be, és éppen e bukás hatására hívta Chanel a házába dolgozni Igort 1920-ban. Vagyis a film nem kevesebbet mondd, mint azt, hogy Stravinsky hét évvel a befejezés és a bemutató után írta a Sacre-t. Ami csak merészen bizonyítható tézis.

Anna
Anna Mouglalis (A képek forrása: PORT.hu)

A látottak alapján annál jobban igazolható Theodor W. Adorno állítása, aki szerint az operett és a ruhaabroncs szoros kapcsolatot mutat; ennek szép példája, hogy a Coco Chanelt játszó Anna Mouglalis számára a kortárs divatdiktátor, Karl Lagerfeld külön kosztümöt tervezett a filmhez. Az Ádám almái című remek filmből jól ismert Mads Mikkelsen adja Igort, aki most kigyúrt mellkasú izompacsirta és szenvedélyes lepedőhuszár. És aki többnyire mély-orosz szomorúsággal néz. Nagyjából ennyiben, vagyis a jelentőségteljes nézésben merül ki a többi színész eszköztára is. Jók voltak még: a hinta, az őszi lombok és néhány old timer autó.

Vö. Tóth Ágnes Veronika: Egy művészetpártoló erotikus naplója 
László Ferenc: Tavaszi áldozat 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek