Ritkaság, hogy egy színészosztály utolsó vizsgaelőadása, mely a hallgatók számára bizonyosan egy korszak végét jelenti, gyakorlatilag egybeessék egy reményteli kezdettel, egy új társulat indulásával. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A negyven éve keletkezett Vatzlav felettébb ritka vendég színpadjainkon. Kérdezhetnénk is, hogy miért. Már legalábbis akkor, ha a lendületét alig vesztő magyar Mrożek-recepció felől közelítünk. Más nézőpontból viszont az a kérdés, miért játsszunk még egyáltalán Mrożeket? URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Minden magyar állampolgárnak jár egy telek a Holdon, hiszen a földi létet elviselhetetlenné tettük. A felparcellázás megtörtént; afrikai, ázsiai és óceániai holdbéli telekszomszédaink lettek, és maradtak a románok és a szlovákok. Egy jóságos cég állja az utazási költségeket. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Mielőtt a Petőfi Irodalmi Múzeum felolvasószínházi estje megkezdődne, Kosztolánczy Tibor irodalomtörténész tart rövidebb felolvasást, amolyan ismeretterjesztést Osvátról és a Nyugatról. Kicsit furcsa ez, hiszen nem egy neves irodalmárt látni a nézők között. URBÁN BALÁZS ÍRÁSA.
„Júlia felébred a kriptában, s a bontakozó őrület fátylán keresztül végignézi saját történetét.” A sejtelmes mondat a műsorfüzet tartalomismertetőjéből való – s noha a kezdő jelenet be is váltja a fenti ígéretet, tomboló őrületre, kriptahangulatra nem kell számítani. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Robbanás. Nem az ős, hanem az, amelyet a buszon követett el egy terrorista. Egy lány. Vagyis egy nyúl. Semmi esetre sem görény, hiszen az a szeretője. A felügyelő egyébként szereti a görényeket, hacsak nem az ő feleségével… De a nyomozás nehezen halad, mert mindenki halott. A merénylő is. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.