A túlvilág bizarr álomképként tűnik fel Szabó Máté rendezésében. Az angyalokat a Baltazár Színház tagjai (más előadásokon az Utca-Szak fiataljai) személyesítik meg, angyalszárnyat viselnek a mennybéli rendőrök is, a Máhr Ági játszotta Fogalmazó pedig maga a megtestesült szívjóság. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Urbán Balázs
ODAÁT
GEGEKTŐL AZ ERDŐT Tirso de Molina: Hol szoknya hol nadrág / Kecskeméti Katona József Színház
A kérdés, hogy ki viseli a nadrágot. Nem képletesen, hanem a valóságban. Merthogy a zöld nadrág minden lányt megigéz – legalábbis a megigézett lány szerint. Persze, nem a nadrág igéz, hanem aki hordja. És naná, hogy nő van a nadrágban. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
FALON INNEN ÉS TÚL Dosztojevszkij: A félkegyelmű / Székesfehérvári Vörösmarty Színház
Az első felvonás végén a Rogozsint játszó László Zsolt áttöri a hátsó falat. Kicsiny, szakrális tér nyílik meg előttünk, és nincs más választásunk, mint hogy közelebbről megismerkedjünk vele – lévén, hogy csak ezen keresztül lehet kijutni a büfébe. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
TESTRABLÓK ÉJSZAKÁJA Molière: Amphitryon / Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház
Még be sem léptünk a színházterembe, már kezdődik is a játék: az előcsarnokban lebeg az Éjszaka, és az oszlopok közt felfelé fürgén és ügyesen közlekedő Merkur társalog, vitatkozik vele. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
FIGARO ITT, FIGARO OTT… Opera Ultima / Újvidéki Színház
Kell némi naivitás ahhoz, hogy az előadás első jelenetét az abszurd túlzás kategóriájába sorolja a néző: levél érkezik „fentről” a munkában elnyűtt hivatalnokokhoz, s tudatja, mit kell játszania a színháznak. Operát. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
JÁTÉK A SZÍNHÁZZAL William Shakespeare: Ahogy tetszik / Nemzeti Színház
Színházban vagyunk kétségtelenül – ezzel szembesülünk, miután felgördül a függöny a Nemzeti Színház előadásának elején. És Silviu Purcărete rendezése voltaképpen pillanatnyi lehetőséget sem ad arra, hogy erről megfeledkezzünk. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
SÖTÉT MULATSÁG Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
A Thália Színház Humor Fesztiváljának alighanem legnagyobb meglepetése volt a vásárhelyi Tarelkin halála. Már abban az értelemben, hogy erre a fesztiválra kapott meghívást; ilyen és hasonló című darabok ritkán vonzzák az önfeledt kacagásra vágyó publikumot… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
SZÍNHÁZ ALUL-FELÜL… Mohácsi István – Mohácsi János: A csillagos ég / Radnóti Színház
A rongyos élet néha tényleg édes, mint a méz, vagy legalábbis annak tűnik. Mert azt azért lehet sejteni, hogy ha egy Mohácsi-darabban a nem a legszebb napjait élő színtársulatra rászakadni készül a világhír, annak nem lesz jó vége… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
KIFORDULT A VILÁG… Georges Feydeau: Bolha a fülbe / Debreceni Csokonai Színház, POSZT 2013
A Tüzes Kandúr Brüsszelben van, Európa – de legalábbis az EU – egy kupleráj. Sokan ennyit olvastak ki tanulságként Vidnyánszky Attila Feydeau-rendezéséből. Pedig vannak az előadásnak más tanulságai – még kevésbé frappírozóak. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
SZELLEMES MÚLT Réczei Tamás: Vasárnapi gyerekek / Kecskeméti Katona József Színház
Kísértet járja be Kecskemétet, vagy legalábbis a Ruszt Stúdiót. És csak részben a kommunizmus kísértete; színre lép a múlt század majd minden ártó szelleme. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
HANGOK ÉS HANGOK Forgách András – Szemző Tibor: Az üzenet – Dr. Kafka utolsó szerelme / Müpa
Vannak írók, akiknek személyisége köré makacs mítoszok épültek. Akikről azoknak is van egy képük, akik alig olvasták műveiket. S e kép mégis inkább az alkotások, mint a valós életrajzi adatok alapján áll össze… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA
REDUKÁLT ÉRZELMEK Bertolt Brecht: Angliai Második Edward élete / Katona József Színház, Kecskemét
Mezítelennek mutatkozik a Kelemen László Kamaraszínház színpada; Ambrus Mária gyakorlatilag teljesen lecsupaszíttatta a teret. A négy világító neoncsőn kívül csak a padló tudatosítja a terembe lépő nézővel, hogy itt ma előadást fog látni. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
DRÁMA HÍJÁN Móricz Zsigmond: Úri muri / Miskolci Nemzeti Színház
Van valami finom irónia abban, hogy az év drámája Miskolcon voltaképpen nem dráma, hanem a dráma töredékeit is felhasználó regényadaptáció. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
AMI ELŐTTÜNK VAN Howard Barker: Európa, Európa / Stúdió K Színház, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
A nézőtérrel szembeszegezett festmény nem sokáig terelheti el a gondolatokat: éles penge szabdalja darabokra. Csupán a képkeret marad meg, azon keresztül láthatjuk a koszlott falakat és a kaotikus történések sorát. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
IGAZSÁG TEGNAP ÉS MA Heinrich von Kleist: Az eltört korsó / Kecskeméti Katona József Színház
Addig jár a korsó a kútra… Ám Kleist egyetlen vígjátékában a korsó – többekkel ellentétben – nyugton marad, mégis összetörik. Tragikus sorsa lavinát indít el. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.