Deák Kristóf első nagyjátékfilmjét olyan várakozás előzte meg, mint amikor a kiváló novellistától kezdi követelni az olvasó és a szakma az első regényt. A kispályán már megy, jó a labdavezetés, kiváló a ritmus, lássuk, mit kezd az igazin. A nagyok közt. Röviden: sikerült beilleszkedni a válogatottba. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A mozi klasszikus rajongóin kívül talán csak a képregények fanatikusai várhatták jobban Scorsese új rendezését: most végre ők szólhatnak be a film nagy öregjének a 210 percen át hömpölygő Az ír miatt. A vidámpark kontra klasszikus mozgókép szkanderben az utóbbi hívei kaptak nem kevés muníciót. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Itt az ősz, vagyis a presztízsfilmek ideje. Nagy és lehetőleg történelmi drámákkal, drága jelmezekkel és sokatmondó tekintetekkel köszönt be a már az Oscarra kacsingató időszak. Úgy tűnik, idén a Netflix sem maradna ki a versenyből: Scorsese tuti filmje előtt még egy Shakespeare-átirattal próbál bejutni a filmes gálára. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Azt már tudtuk, hogy a világ alapvetően két csoportra oszlik: a szelídekre és naivakra, vagyis az örökös csalások áldozataira, illetve a szemfülesekre és keményekre, akik nem csak fontolgatják a (törvényes) határok tágítgatását, hanem át is lépik, ha kell. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Vincenzo Natalinál jobban talán senkit sem sújt az elsőművesek átka. Az amerikai rendező több mint húsz éve igyekszik megugrani vagy legalább megközelíteni első nagyjátékfilmje presztízsét és közönségsikerét, a ma már igazi kultfilmmé érett Kockát. Most egy Stephen King-adaptációval próbálkozott a Netflixen. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A moralizálás is olyan, mint a tabletta. Csak addig csúszik, amíg van rajta egy kis édes zománc: a humor. Ám ha ez lekopik, marad a lelkiismeret-furdalás csupasz keserűsége. A gyógyulás illúziója nélkül. Ezért bukik el végül Denys Arcand új mozija is. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Ha kibírja az első tíz percet, akár egy jó mozi élményével távozhat a kísérletezésre fogékony néző. De ha nem, akkor okosan teszi, ha már az előzetes alapján eldönti, hogy megkíméli-e magát mindettől. Susanne Heinrich filmje ugyanis nagyon megosztó lehet a filmfesztiválok kínálatát kevésbé ismerő néző számára. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Nem döcög, de nem is száguld. A 25 km/h – Féktelen száguldás igazi nyári film az élet szeretetéről és gyermeki énünk újrafelfedezéséről. Nincs benne ugyan semmi különösebben eredeti, ám ettől még szívmelengető alkotás Markus Geller mozija. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Minden megvolt benne, az is, hogy botrány- vagy kultfilmmé váljon, netán irodalmárok zarándokoljanak el rá hosszú sorokban, mert érvényesen beszél normák és szabályok áthágásáról, szerelemről és szabadosságról. Csakhogy a Pajzán kíváncsiság inkább lett korrekt és helyenként unalmas tablója egy buja és dekadens kornak. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Az év legkiszámíthatóbb alkotásának címére is benevezhet a spanyol Oscarral büszkélkedő Bajnokok. Életigenlés, humánum és könnyek: Javier Fesser alkotása semmit sem bízott a véletlenre. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Sok minden eszünkbe juthat Casanováról, csak az unalom nem. Benoît Jacquot filmje mégis erre tesz meggyőző kísérletet. Vállaltan nem a testiségről és nem a bujaságról beszél, hanem az érzelmekről, ám sajnos csak a leglaposabbakat sikerül kibányásznia. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Mikor tér vissza Almodóvar az érvényes filmekhez? Ezzel a kérdéssel ülhetett be a legtöbb rajongó a Fájdalom és dicsőségre. Az előbbit már megtapasztalta néhány félresikerült mozi után, s már nagyon vágyott az utóbbira. Nos, ha nem is kapja meg maradéktalanul azt, amit remél, vigasztalhatja, hogy a film az utóbbi idők legjobb Almodóvar-kísérlete a valódi visszatérésre. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Drogok, csalás, Ibizát idéző forgatag. Talán már csak Habony Árpád hiányzott a Tied a világból, hogy elhiggyük: néha otthon, a négy fal között a legjobb, ahol például gondolkodás nélkül elkapcsolnánk az ilyen filmekről. Már ha nálunk lenne a távirányító. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Hiába vagyunk tele csodás megmenekülések történeteivel, hiába oktatott minket hosszú heteken keresztül Bear Grylls A túlélés törvényeiben, a valóságban nem mennénk sokra a természet (romantikusabban: vadon) elemi ellenállásával, amellyel az embert tagadja. Nem oda való már ez a túlpuhult lény, ez a túldomesztikált állat. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Perry Lang második filmjének igazából a plakát a legerősebb eleme. Te mit kérdeznél tőle? – szegezi a kérdést a gyanútlan nézőnek. Az Interjú Istennel ezzel szemben nem az éles kérdések és okos válaszok filmje, hanem amolyan teológiai gyorstalpaló, sok-sok sziruppal leöntve. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.