Idén a horror volt a kiemelt műfaj a Cinefesten, a műfaj rajongóit bevált klasszikusokkal várták az éjjeli vetítéseken, és egy szakmai beszélgetést is szerveztek a téma köré. Ahol az is kiderült, milyen lett volna a Walking Dead, ha azt Dél-Koreában forgatják. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND ÍRÁSA.
Eddig leginkább Herta Müller műveiből ismerhettük a romániai svábok életét a diktatúra mindennapjaiban, az elsőfilmes Anca Miruna Lazarescu viszont benézett a költői nyelv mögé és egy aradi család igaz története alapján rajzolt szatirikus, sírós-nevetős tablót. Az írózseninek titulált Prabda Yoon próbálkozását viszont minél hamarabb ki akarjuk törölni a fejünkből. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Eddig azt hittük, hogy az a legfőbb kérdés krimivonalon az HBO-val kapcsolatban, hogy vajon a True Detective félve várt harmadik évada ki tudja-e majd köszörülni a csorbát, amit a második ejtett? Ám most már sokkal inkább az, hogy a harmadik évad helyére vagy helyett érkező Aznap éjjel vajon megkapja-e a megérdemelt folytatását? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND ÍRÁSA.
A barátságos óriás minden elkövet azért, hogy feltalálja a mese nélküli mesét, a varázslat nélküli mágiát. És aki ezt kiszúrja, arra két órányi tisztes unalom vár a nyúl bélelt üregében. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Az utolsó napot vártam leginkább a Sziget idei felhozatalából, hiszen két olyan zenekar jött el először a Szigetre, amelyik igencsak felfelé ívelő szakaszban van, és mindkettőről könnyű elképzelni, hogy pár év múlva a fesztivál sztárjai lehetnek majd. A Lumineers és a Last Shadow Puppets maximálisan feledtette a Hardwell nevű parasztvakítást. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A Muse-zal könnyen be lehetett gyógyítani a Rihanna ütötte sebeket, talán ezt írhatjuk be az idei évkönyvbe. Meg azt is, hogy a stadionrocknak még mindig megvan a maga becsülete. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Az sem utolsó, ha azt boncolgatjuk, hogy ment-e előrébb a világ a filmek révén, hogy jobb emberek lettünk-e, mondjuk, A hét szamuráj után, de valahol mégis annak örül a bennünk élő földhözragadt befogadó, ha arról beszél egy alkotás, hogy miként kell kocsmát nyitni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Nagy lendülettel érkezett az Öngyilkos osztag, és a végén nem is az derül ki róla, hogy a király, szegényke, megint meztelen, hanem hogy eleve pucéran született. David Ayer filmje még a jólöltözöttség illúziójához sem jut el ebben az igen harsány, és igen fölösleges moziban. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Kell annál nagyobb gyomros, hogy visszasírjuk a tövismadaras Chamberlaint a pusztító szuperkém bőrében? Pedig hozzá jobban illett volna Bourne öregkora, mint a fiatalosabb Damonhoz, aki darabosabban mozog a vásznon, mint eddig bármikor. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Nem kell sok már ahhoz, hogy megszülessen a legtökéletesebb látványfilm, amely előtt úgy ül majd a néző, mint a Duna tévé legendás halacskái előtt, amelyeket műsorzárás után sugároztak. Nyugalom, bambulás, csendben, párbeszédek és cselekmény nélkül. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Úgy járja a mondás, hogy gyerekkel és kutyával nem nagyon lehet melléfogni a vásznon. A lista bővülhet a halállal. Hiszen az előre látható vég egyszerre mélyen és kiszámíthatóan drámai, de jó kezekben számos vígjátéki lehetőséget is tartogat, hiszen ki akarna idő előtt elpatkolni, amikor az élet oly giccsesen szép és folyton marasztalni próbál? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Vannak olyan filmek, amelyekre a legnagyobb jóindulattal sem találni mentséget. Amelyeket legszívesebben már a megtekintés után kiradíroznánk a fejünkből, ahogy a szerelmes emlékektől próbál megszabadulni Joel az Egy makulátlan elme ragyogásában. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Akadnak novellásabbnak meg versesebbnek látszó szövegek is Szaniszló Judit első, papírra nyomott könyvében, de leginkább egy családregény vagy önmesélés szilánkjai ezek. Szófaragások és -viccek, tépelődések, önkarcolások. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a magyar mondás, a dán film viszont azt is megmutatja, hogy mindez nagy helyen sem lehetetlen. A kommuna villájának 430 négyzetmétere hadat üzen a kispolgári unalomnak, a punnyadtságnak, a negyvenpluszos romantikának. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Tudtam, hogy jön a megfilmesítése, mégsem olvastam újra Daniel Kehlmann regényét. Azért sem, mert azt akartam, hogy Wolfgang Becker, a Good bye, Lenin rendezője győzzön meg arról, hogy mekkorát tévedtem anno. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.