Láttunk már élesebb versenyt is. Ennél szebben nem fogalmazhatjuk meg, hogy a 2. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilmes szekciójában mindössze három induló mérte össze művészi erejét PAPP SÁNDOR ZSIGMOND BESZÁMOLÓJA.
Amit szabad a rövidfilmesnek, nem biztos, hogy megengedheti magának nagyobb produkció rendezője. Ráadásul a kicsi nagyít: jobban kitetszik a sutaság, a dramaturgiai zökkenő, a jelentéktelen szürkeség, mint ahogy jóval intenzívebben szikrázik fel a tehetség, az ötlet, a kreativitás, a váratlan húzás. A szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál kisjátékfilmes blokkjának alkotói/diákjai között már ott voltak a leendő nagy rendezők is. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND BESZÁMOLÓJA.
Már akkor illene gyanakodni, amikor a magyar változat címében megjelenik a „vérfagyasztó” jelző. Az alkotók eredetileg jobban bíztak a leendő nézők memóriájában, hiszen kimondottan egyszerűségre törekedetek: 7 nap Etenbbében címmel látták el a gépeltérítés eseményeit taglaló filmet. De hát kinek ugrana be ebből Uganda? Vagy a nagy nyilvánosságot kapott események? És kit érdekelne mindez a „vérfagyasztó” nélkül? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Vannak olyan filmek, amelyek csak abban bízhatnak, hogy elég rámenősen kérik a nézőt: másfél órára kapcsolják ki az agyukat. Hagyják, hogy sodorja el a történet (vagy annak látszata), és ne morfondírozzanak azon ünneprontóan, hogy ha vajon olyan erős a szél, hogy könnyedén sodor el autókat, akkor az emberek vajon hogyan maradhatnak talpon? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A Téli fivérek hol rögrealista, hol szürreális bolyongás a fehér sivatagban: a mészkő porával és a hóval beterített, isten háta mögötti vidéken. Balladai történet, balladába illő végkifejlettel, dán módra, némi ká európai bizsergéssel. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Sok Magdolna közt elvész a bába. Valami ehhez hasonló érzettel jöhet ki a néző Garth Davis új filmjéről: a sok lehetséges értelmezés közül sikerült egy kimondottan steril és üres „igazsággal” előrukkolnia. A Mária Magdolnát finom és éteri alkotásnak, rehabilitációnak szánták, de csak unalmas hittanóra lett belőle. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Az első szerelem élménye vagy az első álom elérése: nehéz eldönteni, melyik hagy nagyobb nyomot a serdülőben, a felnőttség küszöbén toporgó fiatalban. Oscarra fordítva: vajon a Lady Bird túlszárnyalja-e a Szólíts a neveden fellobbanó érzelmeit a gálán? Mi az előbbi mellé tennénk le a voksunkat. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Ahol sok a folytatás, kevés az ötlet, mondja a filmes álmoskönyv. És mennyire igaza van! A Valami Amerika harmadik része kimaradt poénok és újramelegített történetek durva egyvelege, melyen nevetve sírunk vagy inkább sírva heherészünk. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Van, amit még a műkorcsolya légiessége sem bír el. Hiszen ki látott már káromkodó, verőembereket felfogadó élsportolót? Az Én, Tonya igen hatásos mozi: azon nevetünk, amit amúgy nem bírnánk elviselni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Oscar-időszakban hirtelen minden film kicsit másképp viselkedik. Fontosnak és megkerülhetetlennek tűnik, mintha súlyos üzenetet közvetítene. Ridley Scott filmje, A világ összes pénze azonban végül saját, jó mélyre ásott csapdájába esik. A presztízs, a csillogás és a nagy felhajtással beharangozott színészcsere ellenére üres játszadozás marad a gazdagok grundján. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Túl direkt. EP régi intése jut eszembe a film második felében, szinte jelenetenként. Túl direkt a fájdalom, a világvége, a naplemente, a könnyek. Túl direkt a vicceskedő szentimentalizmus. És nemcsak lekicsinyítve, kis dózisban. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Naná, hogy tudjuk: az igazság odaát van. Ott kell keresni, onnan kell kipiszkálni. Amit a való életünkben sikeresen fojtunk vagy rejtünk el, amivel nem merünk szembenézni, az a virtuális világban többé már nem leplezhető, meg kell küzdeni vele. Akár avatárként vagy a Jumanji nevű játék vicces figuráiként. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Férfiasan tökéletes, hirdette valamikor a reklám. 1971-ben egy eldugott svájci faluban ez még hihető illúziónak számít, de aztán betör a hippikor a női szavazati jog képében. A nőkért című mulatságos film bárkiből kicsalogathatja a feminista énjét. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Jó tudni, hogy a Mikulásnak is van zsörtölődő családja, és hogy a gyerekei még sosem láttak asztalost. Ennél nagyobb felismeréssel viszont nem szolgál a norvég családi film, a Mikulás karácsonyra. De legalább bő egy óráig tart csupán. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Könnyen lehet, hogy a horror (és az erősebb thriller) a magyarok igazi műfaja. Rettegésben ugyanis világbajnokok vagyunk. Nem is kellene ehhez más, csak egy hihető alaphelyzet, néhány megjegyezhető arc és nem túl buta párbeszédek. A Szabadulószoba jó, ha egyet teljesít a háromból. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.