Karácsonyi film, de szinte biztos, hogy nem ez lesz az ünnep slágerfilmje, nem ez jön majd a Reszkessetek, betörők! után, hogy aztán álomra hajtsuk a fejünket a szeretet pihe-puha párnájára. Pedig az Egy fiú hazatér is a szeretetről beszél, az emberfelettiről, ami már több fájdalmat ad, mint boldogságot, még sincs sok választása senkinek. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Egy angol és egy francia találkozik a medencében. Nem, ez nem egy vicc kezdete, hanem ugyanaz a történet két változatban. A Férfiak fecskében után ugyanis a franciák is leforgatták a maguk szinkronúszós moziját. Színesebben, szagosabban, hosszabban. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Igazából most lenne a legkönnyebb dolgom. Csak egymás mellé kellene raknom a két címet, és a többit az olvasóra bízni. Hiszen Az eltűnés sorrendjében pont úgy viszonyul a Dermesztő hajszához, ahogy a két film címe. Mintha A halál kilovagolt Perzsiából az Alkoholizmus veszélyei címen születne újjá. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Dobó Kata biztosra ment, de csak annyit ért el, hogy a végeredmény nem annyira kínos, mint a Pappa pia. Néha valóban lehet nevetni a Kölcsönlakás művi fergetegén. A többi dermedt csend, szeszélyes évszakok. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Ha a drogcsempészet és az öregotthon között kellene választanom most már egészen biztos, hogy az előbbire voksolnék. Kár, hogy a remekül működő időskori pályaválasztási tanácsadás ellenére A csempész nem az a film lett, ami lehetett volna. A sok érzelem mattolta a humort. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Idegen emberek, egymásba nyíló rejtvények, és a mindenhonnan leselkedő halál. Régi recept, amelybe elég sok film belebukott már. A Végtelen útvesztő viszont kivétel: remek tempóérzékkel és kivételes látvánnyal ringat minket a borzongásba. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
„A Gyűrűk ura és A hobbit készítőitől”, áll a plakáton, és akkor hirtelen nem is tudni, hogy miben bízzon az egyszeri filmrajongó. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Abban bíztam, hogy majd a filmből csak-csak kiderül, hogy miért kellett Paolo Genovese friss művét, a Teljesen idegeneket magyarosítani. Miért kellett „kölcsönvenni” Szörény Rezső ’78-as alkotásának címét. Vajon a puszta haszonszerzésen és ötlettelenségen túl van-e bármilyen más magyarázat arra, hogy miért is készült el az „év vége vígjátéka”? Nem derült ki semmi. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Ki ne vágyott volna rá a múzeumban, hogy kedvenc festményei megelevenedjenek, és tovább meséljék a pillanatba szorított történetet? A Ruben Brandt, a gyűjtő című egészestés animáció erre az elemi sóvárgásra épül, miközben izgalmas történetet rittyent a megmozduló alapművek köré. És közben nyoma sincs a szájbarágós pedagógiának. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Vajon miért vártak vele tíz évet? Leginkább ez a kérdés nyugtalaníthatja a rutinosabb nézőt, hiszen a Mamma Mia! című filmhez fogható anyagi (az 52 millió dolláros költségvetésre világszerte 600 milliónál is többet gyűjtött be) és közönségsikert (már a belőle készült színdarab is meghódította a világot) illik és kell is folytatni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A folytatásoktól én már csak annyit várok, hogy ne rombolják le teljesen az eredeti film nimbuszát, vagyis lehetnek rosszak, csak ne annyira, és ha már némi önmérsékletet is tanúsítanak a hülyeségben, akkor boldogan hagyom el a mozit. Szerencsére az utóbbi évek legjobb drogkartelles filmjének folytatásánál is van ok az örömre. A Sicario 2.nem szomorítja el az első film rajongóit. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Bár Travolta Gottija sokat tesz a gengszterromantika felelevenítéséért, az életrajzi film helyenként hűvös karcossággal eleveníti fel a New York-i Cosa Nostra mindennapjait. Remek alakítás, megbízható rendezés, és családbarát érzelmek: most épp ez a jó recept titka. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Nem a műfaj teszi az irodalmat, tudjuk jól. Még a szórakoztatót sem. Bár tény: haikuból vagy szonettből nehéz lenne lektűrt írni, viszont a ponyva bármilyen műfaja és fogása irodalmi értékké emelhető. Kehlmann – kurrens, Tyll című regénye előtt a gótikus (kis)regényt kívánta visszacsalogatni a literatúra fősodrába. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND RECENZIÓJA.
Naiv vagyok, nem tudom másként mondani. Azt hittem, a fülemile-féle pereskedés amolyan hungarikum, erre tessék, egy izlandi fekete komédia épül hasonló súlyú konfliktusra. Igaz, ott még vígjátéknak hívják a műfajt. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Az Oldboy és a Drive óta tudjuk, hogy igazán komoly dolgokat kalapáccsal kell elintézni. Mellette a kés vagy a pisztoly már kimondottan nőiesnek tűnik. A Sosem voltál itt hallgatag ügyintézője sem véli másként. S bár a testén hordja foglalkozásának mellékhatásait, igazán a lelke érdekes. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.