A kötet címlapján szereplő rajz akár Kós Károlyé is lehetne. A magas nyeregtetős, faoromzatos, jellegzetes székelyföldi ház ábráját a felületes szemlélő első ránézésre hajlamos neki tulajdonítani. IBOS ÉVA CIKKE.
Ibos Éva
EGY MAJDNEM ELFELEDETT MODERN MŰVÉSZ
NYISD KI A SZEMED! Josef Albers: Színek kölcsönhatása
A színtannal foglalkozó könyvek a legnehezebb olvasmányok közé tartoznak, mert az első oldalakon már bele is huppanunk a fizikába, s ettől kezdve a bölcsészagy penitenciának érzi a téma tanulmányozását. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
ÉRZELMEK ISKOLÁJA Aszmann Ferenc fotói a kecskeméti Fotográfiai Múzeumban
Sármos férfitekintet igéz a meghívóról; pont úgy néz – nőbolondító mosollyal a szája szegletében -, mint egy filmsztár a 40-es évekből. Ő Aszmann Ferenc, távolba szakadt hazánkfia. Nem hivatásos modell, hanem professzionális fotográfus. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
BICIKLITOLVAJOK V. Fotószimpózium – Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely
A megnyitóbeszédből megütötte egy szó a fülemet, a saller. Én sose használtam, de gyerekkoromból emlékszem rá. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
EGYKÉK Gyermek – Játék II. / Kecskeméti Szórakaténusz Múzeum
A kiállítás kettészelt címe is sejteti, hogy itt nemcsak játékszerekről van szó, a magyarázó kiegészítés pedig – „Nemzedékek egymás mellett a gyermekekért” – már-már össznépi összefogást sejtet a legkisebbek vizuális környezetének javításáért. IBOS ÉVA CIKKE.
KELETI KÉNYELEM Oszmán-török szőnyegek az Iparművészeti Múzeumban
Az Iparművészeti Múzeum oszmán-török szőnyegeket közszemlére bocsátó vállalkozása nemcsak a műtárgyakra koncentrál, hanem a megjelenítés egészére – példaszerűen. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
A KIS JEANNE UTAZÁSA Új Munkácsy-kép Békéscsabán
Tavaly ősszel járta be a magyar sajtót a hír: egy svájci gyűjtő eddig ismeretlen Munkácsy-képet ajánlott fel megvételre a festő nevét viselő múzeumnak. IBOS ÉVA CIKKE.
NYITOTT ERKÉLY Balkon folyóirat, 2007-es évfolyam
Amikor tizenöt évvel ezelőtt megjelent a Balkon első száma, mintha fellélegezett volna a hazai kulturális élet. Végre legálisan hozzáférhető sajtóban olvashattunk nem csak a hazai, de a külföldi kortárs törekvésekről is! IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
„TOT PÁL ATYAMESTER URAM IDEJÉBE” Hódmezővásárhelyi céhemlékek, Tornyai János Múzeum
Nincs abban semmi különös, ha az emberek nem tapossák egymás sarkát egy céhládákat bemutató kiállításon. Mert a muzeológia alapvetően nem látványszakma, csupán a múzsák szürke kis szolgálólánya. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
LEVEGŐ – AGYAGBAN ELBESZÉLVE X. Kerámia Szimpózium, Hódmezővásárhely
Első pillantásra a levegőnek kevés köze van az agyag sűrű, sárszerű masszájához, 2007-ben mégis ez volt a X. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium vezérgondolata. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
MAJDNEM UGYANAZ MINDEN Tímár Péter: Casting minden
Önéletrajzi vonatkozásai vannak – mondta a vetítés után egy középkorú néző a társának, majdnem eltalálva a lényeget. Csak nem a rendezőre gondolt, hanem Oláh Ibolyára, a Casting minden című film főszereplőjére. A filmet beválogatták a 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjába. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.