Tájékozottság ez, vagy tájékozatlanság? Kóst illetően az előbbi, Toroczkai Wigand Edére gondolva az utóbbi. Mi foszthatta őt meg vajon a hasonlóan rangos utóélettől, holott annak egyik fontos kritériuma, az újító szellemű életmű az ő keze nyomán is megszületett? Erre a kérdésre (is) választ ad Keserü Katalin monográfiája.
A századelő építészetéről és a gödöllői művésztelepről szóló könyvekben, tanulmányokban rendre előkerül Toroczkai Wigand Ede (1869-1945) neve, személye és pályája mégsem épült be (eléggé) a művelt köztudatba, mert önálló kötet eddig még nem súlyozta helyét a magyar művészettörténetben. Pedig az utóbbi évtizedekben megjelent, Toroczkai Wigand munkásságát érintő vagy taglaló dolgozatok száma valójában nem is olyan csekély, de mivel zömében szakmai kiadványokban vagy kéziratban olvashatók, a tágabb közönség számára ismeretlenek.
Ez, mint annyi más Toroczkaira vonatkozó tény és adat, csak most, ebből a kötetből (pontosabban annak bibliográfiájából) derül ki, s magát az alkotót is ezekről a lapokról ismerhetjük meg fizikai valójában. Az egyik fotón például a viszonylag fiatal művész inkább emlékeztet pózoló színészre, mint széles érdeklődési körű, magát több műfajban sikeresen kipróbáló építész-iparművészre. A róla készített rajzok és az egy festmény pedig tovább fokozzák az érzésünket: Toroczkai Wigand arcán nyoma sincs a melankolikus művészlétnek, a szelíd, vagy eltökélt intellektualizmusnak, mindezek helyett a képekről egy szúrós, fekete szemű, szikár testalkatú, mágusszerű alak néz ránk.
 Toroczkai Wigand Ede |
Nem járunk messze az igazságtól – erősít meg később a szöveg -, személyét valóban körbefonja némi homály (például származását és halálának körülményeit illetően), s ha ezeket Keserü Katalin kutatómunkája sem tudta megvilágítani, akkor soha, vagy legfeljebb a vakszerencse folytán derülhet rájuk fény a jövőben. Mert a szerzőt – és a körülötte serénykedő csapatát – jellemző pontosságnak köszönhetően Toroczkai munkásságának minden apró mozzanata kristálytisztán bontakozik ki az olvasó előtt. Csapatát – írtuk az előbb, mert Keserü Katalin nevesítve használja fel tanítványai eredményeit, amelyek az ELTE Művészettörténeti Intézetének szemináriumain összegződtek.
Mivel szándékait a szerző a könyv bevezetőjében tisztázza, nem érheti meglepetés az olvasót, amikor az erőteljesen adatolt szöveg lelassítja az olvasást. Mert nem album ez, hanem veretes kutatómunka közkinccsé bocsátva, műfaja szerint monográfia („monográfia-kísérlet”- aposztrofálja szerényen a tudós auktor), de még inkább kézikönyv, mely a téma iránt érdeklődők számára pillanatnyilag az egyetlen, de minden bizonnyal később is megdönthetetlen forrásul szolgál.
 Toroczkai Wigand tervezte szekrény |
Az életrajzzal kezdődő, majd a tevékenységi területeket külön-külön felölelő fejezetek minden részletre kiterjedő precíz aprólékossággal vetítik elénk Toroczkai Wigand Ede munkásságát, s az életmű egésze mellett annak recepciójáról, s a korszak művészetét befolyásoló hatásokról is képet kapunk.
Toroczkai sokkal több dologgal foglalkozott, mint ahogy azt eddig sejteni véltük. Bár díszítőfestőnek tanult, szerteágazó érdeklődése ennél jóval szélesebb pályára vitte. Első komoly sikereit bútortervezőként aratta, munkái eredményesen szerepeltek a századforduló világkiállításain is. Korai, városi lakásokba tervezett bútorait kezdetben a nemzetközi szecesszió ihlette, de hatással volt rá az angol Arts and Crafts mozgalom és a magyar népművészet formavilága. Városi környezetbe szánt bútorainak jellegzetessége a többfunkciós kialakításban rejlett, míg a székelyföldi falusi házakba tervezett darabok karakterét a népi motívumok és a szerkezet logikájának ötvözete teremtette meg. Toroczkai Wigand Ede ízig-vérig organicista szemléletű művész volt, akinek valamennyi munkája az összefüggések felismeréséből, és azok érvényesítéséből fakad. A bútortervezéssel építészként sem hagyott fel, mert nem csupán házat akart építeni, de „otthont teremteni az embernek a világban”.
 Szobabelső |
Bár belső terek tervezőjeként a Szépművészeti Múzeum enteriőrjéne a kialakításában is kapott feladatot, építészetének java mégis a reprezentatív fősodortól távol, Székelyföld kisebb-nagyobb településein jött létre. Ott viszont ontotta magából a tájba komponált, a helyi népi hagyományokat is beillesztő, funkcionalitást szem előtt tartó, jó térkihasználású házait. A fellelhetőeket meg is ismerhetjük a kötetből: a megmaradókat fotóról is, az átalakítottakat vagy megsemmisülteket archív képekről és/vagy rajzokról.
Bár a könyv nagy, tematikus fejezetekre tagolt, Toroczkai Wigand Ede szerteágazó munkássága folyvást új csapásokat nyit. Mert nemcsak tervez és épít, de ugyanerről ír is. „Az építész” című, épülettípusonként tagolt – s ezeken belül az egyes épületek históriáját nyújtó – legterjedelmesebb fejezet ezért kiegészül a vonatkozó publikációs tevékenység ismertetésével. Ez a szakasz természetesen nem írásainak listáját közli – hiszen arra ott a könyv végén a bibliográfia – hanem azok felfogását elemzi. A harmadik nagy egység Toroczkai Wigand Ede egyéb iparművészeti ténykedési területeit gyűjti össze: ismerhetőbb szőnyeg- és üvegablak-tervezéseit (utóbbi ma is látható a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében), s az eddig alig, illetve sehogyan sem ismert könyv- és kerttervezési munkásságának dokumentumait. A könyvtervezés nem bérmunka volt számára: autonóm művek ezek, melyek saját szövegeit és rajzait tartalmazzák a maga által megálmodott lapokon és formában.
 Pad |
Mondhatni a semmiből bukkant most elő Toroczkai Wigand Ede alakja, hiszen szélesebb körben szinte publikálatlan pályája már-már a feledés ködébe veszni látszott. Keserü Katalin, a korszak szakértője, e tárgyban számtalan kötet, tanulmány szerzője és kiállítás rendezője két évtizede fogalmazta meg először Toroczkai bemutatásának elodázhatatlanságát, ám az, föltehetően Toroczkai 30-as évektől kinyilvánított, a kor politikai viszonyait félreértő – a könyvben sem taglalt, csupán érintett – magatartásának értékelése miatt hiúsulhatott meg.
A húsz éves csúszás – a hasonló témákhoz végzett részkutatások ellenére is – monumentálissá dagasztotta a szétszóródott életmű egybegyűjtésének és elemzésének munkáját. És valóban: a könyv „minden jelenlegi tudásunkat összegzi” Toroczkairól, szögezi le Gerle János szerkesztő a mű előszavában.
Az eredeti szövegeket és főleg képanyagot rendkívüli bőséggel idéző munka természetesen adattárral zárul, amiben az építészeti művek kronologikus sora, a művész saját írásainak, és a róla szóló bibliográfiának gyűjteménye követik egymást. Az Építészet Mesterei sorozatban kilencedikként megjelent monográfiának Horváth Andrea tervezett mértéktartóan elegáns, komoly, de mégis vonzó külsőt, s igen világosan tagolt-szerkesztett belső oldalakat.