Megesik, hogy egy előadás épp csak érinti az alapművet, amelyből készült, de ez az érintés egyben rámutatás is, melynek remélhető haszna megsokszorozza a produkció jelentőségét. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Gabnai Katalin
AKI LÁTNI TANULT
KOSZTYA, A SIRÁLY Csehov: Sirály / Vígszínház
Ó, nagyon vagyok! És majd leszek! Legalábbis képileg! – mondja magáról az előadás az érkező nézőknek, akiknek feje fölött, az ezüstös vasfüggönyre vetítve, vijjogó sirályok végtelenített hada lebeg perceken át. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
GYABRONKA DANTE-MOZIJA Dante: POKOL / Az Orlai Produkció és a Katona József Színház előadása a Sufniban
Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot, s ezzel „megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz” – írja a színlap. És a szöveg most varázsos vizuális eseménnyé válik. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
MENNI, MENNI, MENNI, MENNI Heinrich von Kleist: Heilbronni Katica / Stúdió K Színház
„Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e, / szivemhez szívvel keveredsz-e, / látlak, hallak és énekellek, / Istennek tégedet felellek.” Ezt ugyan 1928-ban írta József Attila, de Kleist erdőn-mezőn gyalogló Heilbronni Katicája – több mint kétszáz évvel ezelőtt – épp így mondhatta volna. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A FALVÉDŐ ÁRNYÉKÁBAN Alföldi Róbert – Vári Bertalan: Frivol / Átrium
Lényegében hírszínházi esemény ez a Vári Bertalan által koreografált, Alföldi Róbert által rendezett, s a Varidance Társulattal együttműködésben létrejött produkció. Először bizonytalankodik, aztán fölébred tőle az ember. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
LENGYEL IFJÚSÁGI SZÍNDARABOK Mennyek és pokol – mesék és történetek gyerekeknek és felnőtteknek
Az elmúlt húsz évben öt lengyel drámakötet jelent meg magyarul, s három hasonló magyar kiadvány, lengyelül. GABNAI KATALIN ISMERTETŐJE.
SZÜLÉSEDRE MAGAD MARADSZ Shelagh Delaney: Egy csepp méz / Radnóti Színház
Az a csatornabűz, penészszag és nyomorúság illat, amit az ötvenes évek Angliájában rögzített a 19 éves, ír származású lány, néhány fuvallatra Valló Péter rendezésében is érzékelhető. Egyébként épp úgy áll benne a levegő, mint egy pesti pincelakásban. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
EMELKEDŐ KEZEK Masteroff-Ebb-Kander: Kabaré / Margitszigeti Színház
Egy valamirevaló Kabaré-produkciónak, legyen az film vagy színházi előadás, mindig erőteljes halálszaga van. Ha netán nem lenne, félreértik az alkotók az alapanyagot. Béres Attila rendezéséből torkot kaparó félelem árad, s ez velünk is marad, úgy, hogy a sziget fölötti szél sem tudja eloszlatni azt. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
VERÉSHEZ SZOKOTT FAJTA Tasnádi István: Kartonpapa / Szkéné Színház – Nézőművészeti Kft.
Biztosan megvan a regiszterszáma annak a szürkével kevert tüzes kéknek, amivel a szoba falát, majd kissé más árnyalatokban a lakás minden tárgyát lekenték, de úgy, hogy süt belőlük a figyelmeztetés: „Ez nonszensz. De légy résen, bármi megtörténhet!” GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A HATTYÚKIRÁLY HISTÓRIÁJA, AHOGYAN AZT A… Závada Péter: A széplélek / Stúdió K, online változat
„Örökös rejtvény maradok magam és mások számára” – mondta II. Lajos bajor király, s szinte ezt igazolandó, elkészült egy ismeretterjesztői erényekkel és filantróp reményekkel teli álomjáték a mesekastélyokat építtető, s országát romba döntő uralkodóról. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
HALAK AZ ÉGBŐL Andrew Bovell: Ha elállt az eső / Jászai Mari Színház, Tatabánya
Megesik, hogy egy kimódolt írásműből születő előadás annyi átlagon felüli színészi értéket és olyan akkurátus rendezői féken tartást mutat, hogy fontossá válik. Az elmúlt évek minőségi bemutatóival együtt ez a játék is jelzi, Tatabányára figyelni kell. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A BEETETÉS Arika, az elkápráztatóművész (online bemutató) / Vojtina Bábszínház, Debrecen
Kevés feszültséggel telibb dramaturgiai helyzet van a nyíltszíni hazugságnál. Talán csak a testi fenyegetettség ideje, az ütés előtti pillanat ilyen. De míg a színpadi közelharc láttán besüppedünk a székbe, lévén az már a vég, a hazugság hallatán összeránt bennünket a félelem. Mert az még bejöhet. És be is jön. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
EGY KÉPZELT VERS KITAPOGATÁSA Háy János: Szavalóverseny 1-2-3. (online) / Katona József Színház
Kevély kísérlet, magabízó kunszt ez, kacér becsületességgel alátámasztva. Ámul a néző színészen és rendezőn, de a szöveg próbára tesz, földühít és kifáraszt. Aztán egyszer csak előáll a csellel eltervezett lényeg: érvényesül a megtisztított pillanat, s mellbe vág a nagy művel való találkozás élménye. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
BENN VAGYUNK A VÍZBEN Gimesi Dóra: Emma csöndje / Kolibri Színház
Kék meg zöld víz alatti lények úsznak egy anyai ösztönökkel bíró, narancsszín polip körül, s egy kétszer félórás bábjáték során felismerjük, benn vagyunk a vízben, benn, a problémák közepében, a gyermeki mássággal járó konfliktusoktól kezdve a mikroműanyagokkal terhelt óceán gondjainak felismeréséig. GABNAI KATALIN KRITKÁJA.
SZABADULÁSSZAG Tolnainé Kassai Margit: Óvoda az óvóhelyen – feljegyzések a Sztehlo-gyermekmentésről
Gazdátlanul kóborló katonaló ér egy budai telefonfülkéhez. Bedugja fejét az üveg nélküli ablakon, tétovázik, majd enni kezdi a szélfútta telefonkönyvet. Később őt is horpadt tálakba sarabolják, s viszik az óvóhelyekre. Még meleg. Éhhalál ellen lesz, gyerekeknek. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.