Hirdetés

SZÜLÉSEDRE MAGAD MARADSZ

Shelagh Delaney: Egy csepp méz / Radnóti Színház
2021. szept. 30.
Az a csatornabűz, penészszag és nyomorúság illat, amit az ötvenes évek Angliájában rögzített a 19 éves, ír származású lány, néhány fuvallatra Valló Péter rendezésében is érzékelhető. Egyébként épp úgy áll benne a levegő, mint egy pesti pincelakásban. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Nagyon is érthető a szándék, ami a darabválasztást magyarázza. Először, mert van benne két jó női szerep, egyik Helen, az anya (Kováts Adél), az alkoholista, felelőtlen lidérc, a másik, akit maga után vonszol, az ő mindenben kételkedő, magát kereső lánya, Jo (Mészáros Blanka). Másodszor, mert van benne három, mutatósan játszható férfialak, Peter (Rusznák András), Helen tíz évvel fiatalabb, maffiózó szeretője, aztán a „méz” gazdája, a szép, no de nem fehérbőrű tengerész fiú (Baki Dániel), s Geof (Porogi Ádám), a szelíd, meleg művészféle, a lány egyetlen támogatója. Harmadszor, mert az az ásító semmi, amiben ezek az alakok dülöngélnek, valahogy nem tud kimenni a divatból, s az a bénító reménytelenség, ami a társadalom eresztékeiből szivárog, mifelénk is súlyosbodik esetenként olyan családtagokkal, akik még a másvilágon is be fognak tartani szeretteiknek. „Holnap majd…” – kezdi egyikőjük. „Van holnap?” – kérdez vissza Jo. 
 
Mészáros Blanka, Kováts Adél
Mészáros Blanka, Kováts Adél
Shelagh Delaney, a szerző, sokat bukdácsolva váltogatta alapiskoláit, de már 12 évesen tudta magáról, hogy jobban ír, mint osztálytársai. Tizenhét éves korában aztán befejezettnek nyilvánította tanulmányait, dolgozni próbált ezt-azt, s közben regényt kezdett írni. Híres történet, hogy színházba nem járt ugyan, de tán mint jegyszedő, látta Terence Rattigan Variációk egy témára című darabját, s ezen úgy felhúzta magát, hogy hazament, s regénykezdeményét tíz nap alatt drámává dolgozta át, majd elküldte Joan Littlewoodnak, a modern angol színház anyjának tartott rendező-drámaírónak. Delaney-nak határozott elképzelése volt arról, hogy miről és hogyan kellene beszélnie a valamire való színháznak. Az írásából áradó friss keserűség mellbe vágta az akkori „dühös fiatalokat” jól ismerő színházi nagyasszonyt, s 1958 májusában színre is került a mű, nem kis meglepetést okozva Angliának. A kezdeti fölháborodás után színpadról színpadra szállt a darab, majd 1961-ben, a Richardsonnal közösen írt forgatókönyvből a Tony Richardson által rendezett film is bemutatásra került. Ez a mű inkább filmes, mint drámai erényekkel bír, és sokat ad hozzá Rita Tushingam feledhetetlen arca is. S bár Delaney, mint kritikusai mondják, ezt követően sem darabjaiban, sem tévé- és rádiójátékaiban nem érte el azt a szintet, mint amit legelső műve ígért, a világhír a szerző 2011-es halála után, ma is kitart, s nem is érdemtelenül. Holott a darab messze nem hibátlan. És mégsem lehet nem foglalkozni vele. 
 
Igen érdekes, hogy bő egy évre az angliai premier után, 1959 októberében, Zilahy Judit és Ungvári Tamás fordításában, a Magyar Néphadsereg Színháza – vendégjáték formájában – az Ódry Színpadon mutatta be a darabot, Kazán István rendezésében. Sulyok Mária volt az anya, Gera Zoltán a szeretője, Láng József a feketére sminkelt matróz, Tordy Géza az óvatos barát, s Ruttkai Éva játszotta Jo szerepét. Volt fölháborodás. „Néhány ember piszkos magánügye! – mondja valaki mellettem a ruhatárban”, említette meg a napilapos újságíró. De kárhoztatta az előadást a szaksajtó is, pesszimistának, individualistának tartva az alapművet, melynek legnagyobb hibája, hogy a szerző „nem hisz a világ megváltoztathatóságában.”. 
 
Hát, tényleg nem hisz, de el is mondja, miért nem. Néhány év után, 1974-ben, Kaposvárott, Babarczy László rendezésében Monori Lili látható a megesett lány szerepében. 1982-ben Debrecenben mutatják be a történetet, Emőd György „túlzásoktól tartózkodó” rendezésében. 1992-ben Hegyi Árpád Jutocsa már Kovács Kristóf fordításában rendezi a Merlinben, s 2004-ben a Tivoliban van egy kevéssé sikeresnek ítélt bemutatója, itt a fordító Galambos Attila. 
 
Porogi Ádám, Mészáros Blanka
Porogi Ádám, Mészáros Blanka
A darab nem véglegesnek érzett szövegével való gondokat jelzi, hogy a rendezők az idők során mindegyre új fordításokat kértek. A Radnóti friss bemutatójának már nem csupán fordítója, de átdolgozója is van, Totth Benedek személyében, a dramaturg pedig Hárs Anna. Mégis, és ez talán legfőképp a rendezői elképzelésnek köszönhető, a manchesteri történet épphogy csak át tud evickélni a magyar partokra. Mintha a díszlet, a jelmez, a színészi játékmód és a zene négy másik produkcióból lett volna összehívva. Az előadás végére erősödött meg bennem egészen az a sejtés, hogy ha ez a játék szobaszínházi térben kerülne közönség elé, kétszer olyan jól tudna hatni. Így most, Horváth Jenny dohos, alagsori szobát, az oda vezető életveszélyes lépcsősort, s a mögötte játszó zenészeket mutató díszletében leginkább csak a vedlett franciaágy kel életre, minden járás és kellék egyébként esetlegesnek tűnik. Ez persze szándékos, de távolító hatású megoldás. S közben azért jár egy elismerő bólintás az érzékenyen válogató, nagy munkát végző kellékesnek is. 
 
A darab vélhető eredeti szövegéhez legtestvéribb közelségben a színészi játékmód áll. Klassszikus, tiszta színészvezetéssel, aprólékos, pontosan kidolgozott, partitúrában rögzített mozgásokkal, realista térben megvalósuló, hosszú hallgatásokkal teli, hagyományos kapcsolattartási mód működik. Igen ám, de közben az amúgy vékonyan csordogáló, keserű cselekményt néhány frissítő elemmel (mint például Peter egészen elrajzolt lezsersége, jelenkori suttyósága és haveroktól való fenyegetettsége) igyekeztek behúzni a mába, ebből a groteszk vonásokat erősítő, stilizáló szándékból adódik néhány rajzfilmszerű pillanat az előadásban. 
 
Baki Dániel, Mészáros Blanka. Fotók: Radnóti Színház
Baki Dániel, Mészáros Blanka. Fotók: Dömölky Dániel. Radnóti Színház
Hangsúlyosabb lett, majd egyszer csak elejtődött a Jo rajzkészségével kapcsolatos lehetőség, és jelentőségteljesebbé vált a lány világtól való irtózása, totális bezárkózása. Ezt szépen érzékelteti Mészáros Blanka, de az anyja félszemű szeretőjével való fura flörtöt még ő se nagyon képes a figura hiteles részévé tenni. Jo kezdetben nem tűnt ilyen butácskának. A fekete matrózból itt cigány tengerész lett, a meleg képzőművészből meg ajkbiggyesztéssel tudomásul vett zsidó fiú. Szép a szerelmes találkozás minden pillanata Mészáros és Baki Dániel között. Mélyen emberi a homokos fiúval való együttélés rajza is, noha Porogi Ádám szenvedő arcjátéka olykor magyarázó jellegűnek tűnik. Épp elég az a pár meglévő, visszafogott, finom csuklómozdulat, s a szemérmesen szenvedelmes „hajtogatósdi”, amivel rendet próbál tenni a Jo körüli káoszban. Kováts Adél esendőséget nemigen mutató, önző Helen figurája nagyon bírja a piát, talán csak az utolsó pillanatok merevségén érezni, hogy rémülete és zúgó feje viszi el a helyszínről. Benedek Mari neonfényű, visító rózsaszín zoknijai, tarka ruhái és röpülős tüll kellékei főként Helen alakját emelik ki ebből az alagsorból, a sokféle pufikabát – a zöldezüst, a fekete meg a gyöngyházfényű – pedig mintha az emberi ölelések melegét pótolná a figurákon. 
 
Mert nincs ölelés, és remény sincs a változásra. Miután Helen elmarja Geof-ot, ebben a feldolgozásban – s ez egészen magasba húzza a játék végét – maga is elszökik a szülés várható riadalma elől. A vajúdni kezdő, magára hagyott, kétségbeesett Jo ajkához emeli a viszkisüveget, hogy ne érezze a végzetes ismétlődést, amint – mint annak idején ő az anyjából – belőle is kibújik egy minden esélyt romba döntő, rettegve várt, nem kívánt élet. Hamarosan minden kezdődik elölről.
 
Az este élvezetes, de színházilag problémás sávja az a nagyszerű dzsessz, amit Wágner Puskás Péter vezetésével játszik az alkalmanként háromtagú zenekar: Badics Márk / Boegán Péter (dob), Csizmás András / Miskolczi Márk (nagybőgő), Wágner-Puskás Péter / Premetz Mátyás (zongora). Tudniillik az a helyzet, hogy ez a remek együttes, már csak az előfüggönyre vetítve is, műfajánál és minőségénél fogva, egyszerűen megüli, lenyomja, eltakarja a prózai jelenetek nagy részét. Más világot képvisel ez a zene, mint amit a rendezés ebből a szövegből elő tudhat állítani. Amikor meg a zenés színházi előadásoknak megfelelő módon a színészi énekszó „alá” kezdenek játszani (kezdetben Kováts Adél dala alá, majd az egyébként igen hatásos, jól hangzó „idegen” dallamot, a cigány matróz, Baki Dániel dúdolását fölerősítve), egyszerűen megborul a műfaji rend, s a közönség hirtelen azt se tudja, hol van. El is tűnik ez a „dalszínházi” forma az előadás többi részéből. 
 
Minden alkotói erőfeszítés tiszteletre méltó ebben az estben. A végeredmény mégis olyan kissé, mintha különböző emeleteken futva, egymástól elzárt folyosókon működnének az előadás együvé szánt komponensei.  
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek