„Mindenható Isten, ki más volnék én, mint az a félelem, amelyet ébresztek másokban?” – szól Aigiszthosz, a koporsókból kirakott város beteg és boldogtalan ura. Körötte országrohasztó kushadás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Nem lehetetlen, hogy ebből a nehézkes nevű intézményből jó színház legyen egyszer. Az erő tudniillik, ha nem is művészi teremtőerő, olykor csodákra képes. Márpedig ki tagadná itt az erő jelenlétét? GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Jajgatókönyv? Részben igen. Részben pedig a földről való föltápászkodásnak, a fájdalom viselésének és elviselésének mutatványa. Túlélési dokumentum ez a „halottas könyv”, nem irodalmi mű, és mégis, legjobb lapjain zenévé válik az állati remegés. GABNAI KATALIN RECENZIÓJA.
Nem, ezt a hangot nem ismerik itthon. Bár az előadói erőfelhasználás módja néha eszünkbe juttat egy-egy nagy elődöt, szó sincs semmiféle ismétlődésről. A kolozsvári Bogdán Zsolt ma a legnagyobb magyar színészek egyike. Aki nem hiszi, járjon utána. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Részeg rigók és hűséges hattyúk, csapodár szürkebegyek és jöttment csicsörkék verdesnek szárnyaikkal e könyv lapjain, de oly hevesen, hogy csak a századik oldal táján vesszük észre: jé, ebben nincsenek is képek? GABNAI KATALIN RECENZIÓJA.
Írhattak volna darabot is. Születhetett volna egy új Baal. A díjakkal elismert író, a török-német Zaimoğlu, és a Dürer-frizurás, német-német Senkel azonban, a rendezővel együtt, inkább csak megkopasztotta Molière-t. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Ascher Tamás, mint már annyiszor, most is – szagoltat. Alkotótársaival együtt, orrunk alá nyom valamit, amitől fuldokolva próbálnánk elfordulni, csak hát nem lehet. Letagadni meg még úgy sem. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Fekete május lenne a megfelelő cím, ha nem viselné azt sok más, lelki és meteorológiai rendellenességről szóló írás, köztük egy 1899-es Ady-cikkecske is. Itt és most a történelmi elsötétülés megidézése indokolná: 1915-1917 között járunk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Hárman, nemzeti színben – piros, fehér, zöld melegítőfelsőkbe bújva, csak úgy edzőcipősen – egy osztályterem falhoz tolt padjai között, megpróbálkoznak a lehetetlennel. És mit ad isten, sikerül. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Találkozások élménybeszámolói ezek az írások. Nem irodalomtörténeti kalauz, nem is tudományos munka ez. Nem akar az lenni. De ha még sokáig rosszul reklámozzák, ez lesz az a könyv, amit merő tévedésből „pihévé szednek hűvös kócsagok”. Kár lenne. GABNAI KATALIN ELEMZÉSE.
Bagó Bertalan, a rendező és Tucsni András, a dramaturg, nem csupán honosította a Hamvai Kornél által fordított darabot. Ők „megfejtették” a bajok okát, miközben New Orleansból elhozták Siófokra Blanche Dubois-t, meg a tragédiáját. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Az elszánt skót házaspár történetét látjuk, ahogyan azt az Örkény Színház színészei – magukat múzeumi teremőröknek kiadva – játsszák, Gáspár Ildikó betanításában. Frissesség s némi óvatlanság tölti be a stúdiót. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Hazáig kísér a darabból áradó kaján vihogás. De legyünk őszinték, a szerző tulajdonképpen elröhögi előlünk az estét, s nekünk inkább a döbbenet jut, miközben követni próbáljuk ezt a tragédiák hordalékából összeálló, sötét történetet. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
„És most lefényképezkedünk/ hogy mindörökre meglegyünk.” – szól az És most című kétsoros, ami nemcsak azért ötlik fel, mert Tandori Dezső nemrég hagyott itt bennünket, hanem mert erre az életünkkel teli, örökítő erejű, nagy előadásra is érvényes mondás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Akik emlékeznek az Egyetemi Színpad estjeire, ahol Mensáros és Berek Kati mondott verseket, Jancsó Adrienne szavalt balladákat, vagy épp Latinovits térdelt le hirtelen indulatában a meghökkent közönség előtt, s azok is, akik életük részének tudják Jordán Tamás József Attiláját, azt érzik néha: „a legenda oda”. De nem így van. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.