Ascher Tamás, mint már annyiszor, most is – szagoltat. Alkotótársaival együtt, orrunk alá nyom valamit, amitől fuldokolva próbálnánk elfordulni, csak hát nem lehet. Letagadni meg még úgy sem. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Fekete május lenne a megfelelő cím, ha nem viselné azt sok más, lelki és meteorológiai rendellenességről szóló írás, köztük egy 1899-es Ady-cikkecske is. Itt és most a történelmi elsötétülés megidézése indokolná: 1915-1917 között járunk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Hárman, nemzeti színben – piros, fehér, zöld melegítőfelsőkbe bújva, csak úgy edzőcipősen – egy osztályterem falhoz tolt padjai között, megpróbálkoznak a lehetetlennel. És mit ad isten, sikerül. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Találkozások élménybeszámolói ezek az írások. Nem irodalomtörténeti kalauz, nem is tudományos munka ez. Nem akar az lenni. De ha még sokáig rosszul reklámozzák, ez lesz az a könyv, amit merő tévedésből „pihévé szednek hűvös kócsagok”. Kár lenne. GABNAI KATALIN ELEMZÉSE.
Bagó Bertalan, a rendező és Tucsni András, a dramaturg, nem csupán honosította a Hamvai Kornél által fordított darabot. Ők „megfejtették” a bajok okát, miközben New Orleansból elhozták Siófokra Blanche Dubois-t, meg a tragédiáját. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Az elszánt skót házaspár történetét látjuk, ahogyan azt az Örkény Színház színészei – magukat múzeumi teremőröknek kiadva – játsszák, Gáspár Ildikó betanításában. Frissesség s némi óvatlanság tölti be a stúdiót. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Hazáig kísér a darabból áradó kaján vihogás. De legyünk őszinték, a szerző tulajdonképpen elröhögi előlünk az estét, s nekünk inkább a döbbenet jut, miközben követni próbáljuk ezt a tragédiák hordalékából összeálló, sötét történetet. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
„És most lefényképezkedünk/ hogy mindörökre meglegyünk.” – szól az És most című kétsoros, ami nemcsak azért ötlik fel, mert Tandori Dezső nemrég hagyott itt bennünket, hanem mert erre az életünkkel teli, örökítő erejű, nagy előadásra is érvényes mondás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Akik emlékeznek az Egyetemi Színpad estjeire, ahol Mensáros és Berek Kati mondott verseket, Jancsó Adrienne szavalt balladákat, vagy épp Latinovits térdelt le hirtelen indulatában a meghökkent közönség előtt, s azok is, akik életük részének tudják Jordán Tamás József Attiláját, azt érzik néha: „a legenda oda”. De nem így van. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Meredt nyakkal lesik az eget a sörünnepre összeverődött népek. Kinek a Zeppelin fontos, kinek a Göncöl. Ám ebből a fekete csempés, alkohol- és vécészagú térből nehéz fölnézni az égre. Itt a vágyakozók a csillagot is csak képzelik inkább. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Aligha van az értelmiségi létnek földközelibb változata, s az anyagban való munkálkodásnak olyan bizarr és kemény formája, mint amikor és ahogyan egy írni is tudó színész a saját testét-lelkét gondozza és dokumentálja. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
„Szóval, ilyen város nincs. Nem igaz? De hogy fest a dolog akkor, ha ez egy lelki város, és mindannyiunkban megtalálható?” – hangzik A Revizor megoldása című műben Gogol magamentése. S komédiája épp oly dermesztő ma, mint 182 éve. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Egy székesegyház mennyezeti körfreskója szállt alá a földre, hogy a négy oldalról körbe ülhető tér közepét ragyogó lepelként takarja be. Rajta, a hit arany szőnyegébe csavartan jelenik meg az első emberpár, álomi ernyedtségben. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A filmsorozat, amire a cím utal, olyan népszerű volt, hogy egy köznyelvi kifejezés is őrzi: „What a carry-on!” Ez felhúzott szemöldökkel kimondva körülbelül annyit tesz: „Minő marhaság!” Kevésbé finoman meg: „Mekkora ökörség!” GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
„Jön a vihar, tajtékja ében,/ haragos bírák feketében…” szól József Attila bűnverseinek egyike, s e sorokat nem lehet elhessegetni, mikor átadjuk magunkat a bűnről és a büntetés kétes hasznáról szóló régi regének. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.