A lemez olyan abszolút értékeket mutat fel, hogy nehéz a faktum-szerű kinyilatkoztatásokat, és ezáltal a szuperlatívuszokat elkerülni; de nincs mit tenni, ezt most vállalni kell. Vállalni kell, mert az anyaghoz sem hozzátenni, sem elvenni nem lehet, a kritikusnak egyetlen dolga marad: fontoskodó kis pöttyként mondani valamit, ha egyáltalán a bent szoruló lélegzet miatt erre képes. Valószínűleg más zeneművek felhasználásával is eljutna idáig a Trio Lignum (a lignum latin szó, jelentése: nem élő fa – a trió esetében a fafúvós hangszerekre utal), hiszen bő tíz esztendeje keresi a XII. századtól, lényegében a notáció kezdeteitől elindulva a napjainkig meghúzott időíven belül a korszakok közötti átjárási pontokat. Ahogy a Trialogból kitűnik, nem feltétlenül a korhű előadásra törekszenek, azonban előadásmódjukkal lényegtelenné teszik ezt a kérdést. Ugyanis a majd’ évezrednyi repertoárból olyan darabokat válogatnak, amelyeknek – részben – szabad szellemisége folytán mai tónus is kölcsönözhető és ne okozzon problémát, ha például egy misét három fafúvós hangszeren játszanak el. Johannes Ockeghem nyitó, Missa Sine Nomine kompozíciója merész vállalás a trió tálalásában, mert nem átiratról, de még csak nem is fafúvósokra való alkalmazásról van szó: a zenészek maguk elé tették a kottát és pontosan, alkalmi módosítások nélkül, a leírt hangokat játszották el. A klarinét és fagott Ockeghem XIII. századi korában még nem létezett, így a mai modern hangszerelés önmagában kortárs zenévé avatja a franko-flamand-, más néven a burgundi iskola nagymesterének művét – ám a komoly mélységek feltárásához elsősorban az előadói intuíciókra volt szükség. A lemez címe a hármas párbeszédre utal, ahol mindenki azonos súllyal vesz részt, amelyben valaki csak bizonyos momentumok erejéig kerekedik a másik vagy a harmadik fölé, majd az eseménysor a visszájára fordul. A reneszánsz polifónia csúcsa, mikor e habitus a hangok s szólamok szerint válik a magasrendű muzsika részévé. A leírt hangok önmagukban nem hordozzák az érzelmet: a mise fő részein, illetve a Trio Lignum értelmezésében az öt tételen keresztül végigvonuló téma variációi csak üres zeneszerzői gyakorlatok volnának a hozzáadott dinamikai és tempóbéli hullámzások, valamint az érzelemgazdag frazeálás nélkül. Az alapmotívum az ötödik tételig dúsul, de a hallgató a lenyűgöző interpretációt hallva csak arra tud figyelni, hogy az előadók miképpen emelik a művet az értékének megfelelő magasságba.
 Klenyán Csaba, Lakatos György és Rozmán Lajos |
Az album keretes szerkezetében középen foglal helyet két kortárs, ma élő magyar szerző műve, amelyeket kifejezetten a Trio Lignum számára komponáltak. Serei Zsolt az Álomrajzokkal azt az ideális zenei témát választotta, amely immateriális jellege révén rímel a muzsika megfoghatatlan mivoltára. Kezdetben a mozgalmas szólamokba öltött rajzos dallam mintha valóban a ceruzát vezető kezet mintázná, miközben a fagott relatív statikus szólama cammog a klarinétok alatt. A szerző tökéletesen eltalálta, milyen karaktert érdemes szabnia a triónak ezzel a darabjával, hiszen a háromjellemű muzsika ötletesen képezi le a „trialógus” dinamikáját. A stabil-irányító, az előtérbe kerülő szólista és a hezitáló-kommentáló jellemek (ahogyan Serei ismerteti a szerepeket a fülszövegben) folytonosan cserélődnek a „beszéd”-partnerek között, szinte magunk elé képzeljük, ahogyan egy kávéházi csevegés zajlik. Egykor talán szélsőségesnek, ma már elfogadottnak tartjuk az olyan előadási technikákat, mint például az akusztikai tér hátterében játszani, de egy tiszta szinusz-hullám hangját megszólaltatni a formánsaitól megfosztott klarinéttal még ma is egyedülálló bravúr. Szerencsére a – nyugodtan mondhatjuk – bravúrok nem változnak technikai bemutatóvá: végre egy olyan darab, amely kívánja az ultramodern előadói képességeket és ezzel, illetve az invenciózus kompozícióval együtt válik szerves egésszé.
A Trialog lemezcím egyben Sári József művének is a címe. Sári, hasonlóan Sereihez pontosan ragadta meg a Trio Lignum képességeinek lényegét. A belső három nagyobb tételben a szerző számos hangfestő eszközzel él (vonatozás, kotkodácsolás), amelyek komoly kihívást jelenthetnek az előadóknak, hiszen igényes technikai gyakorlatnak is beillene egy-egy momentum. Bár kortárs zenével nehéz kedélyességet ébreszteni, Sári ezt igyekszik megtenni, és a darab formája, a szólisták személyre szabott szólamai által ez sikerül is.
A lemez kakukktojása az áthangszereltség miatt a záró darab, Thomas Tallis Felix namque című műve. Itt ugyanis a fúvós trió mellett egy cimbalmos, Vékony Ildikó is helyet kapott. Az átiratot Kondor Ádám készítette és már első hallgatásra érezni azt a feszültséget, ami abból adódik, hogy Tallisnak még nem lehetett fogalma a tonalitásról, míg Kondor szemléletébe ez már nyilvánvalóan beleivódott. A szekvenciális harmóniaszövéstől (ha lehet most ilyen öszvér kifejezést kreálni) viszont még érdekesebb a felvétel, ugyanis a korszak-imitáció, a virginál cimbalommal történő megidézése, és így a finom fafúvósok és a pregnánsabb hangú húros hangszer kontrasztja sajátos mai ízt ad az átiratnak. Tallis már a barokkot előlegezi ebben a darabjában, és Kondor nagyszerűen ragadja meg a jó 500 évvel korábbi muzsika aktualitását. Több népszerű, jobbára alkalmazott műveik nyomán elhíresült komponista nyúl az angol muzsika ezen korszakához: elég csak Peter Greenaway egykori házi zeneszerzőjét, Michael Nymant, vagy a belga Wim Mertenst említeni. Kondor azonban más utat járt, átirata mélyebb, és az általa harmonikussá varázsolt polifónia megszüli vezérmotívumát. A hangszereléshez mért nagy fináléban döbbenetes hallgatni, amint vonós-szekció és harmónium hangja lengi be a teret és csembaló játszik mellettük; holott a felállás még mindig ugyanaz a három plusz egy hangszer.
Klenyán Csaba (klarinét), Rozmán Lajos (klarinét) és Lakatos György (fagott) az univerzum hangját szólaltatja meg ezen a lemezen. Ha mégoly elfeledett muzsikákhoz is nyúlnak, kiváló hozzáértéssel, finom muzikalitással, nagy technikai fölénnyel, utolérhetetlen képességekkel és mindenek előtt rendkívüli táglátókörűséggel mutatják fel azoknak örök értékeit. Nehéz megmondani, hová vezet innen tovább az út, és ez meg is könnyíti a hallgató dolgát: csupán várnunk kell a következő lemezt.