Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

B.-A.-Z. MEGYEI HELYSZÍNELŐK

Tersánszky J. Jenő – Grecsó Krisztián: Cigányok / Katona József Színház
2010. okt. 17.
Mindenkinek igaza van – fogalmazott Grecsó Krisztián az előadás szórólapján közzétett idézet szerint. Tersánszky posztumusz társszerzője alighanem komolyan átgondolta e kijelentését, hiszen darabja jószerint minden útjába eső közhelyet és előítéletet megerősít. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

Szirtes Ági
Szirtes Ági

S persze a seregnyi társadalmi előítélet és publicisztikai közhely mellett Grecsó Krisztián munkája akarva-akaratlanul beigazol két színházi tárgyú, ám úgyszintén közkeletű vélekedést is. Általánosságban és sokadszorra azt, hogy a Katona társulata szinte bármilyen körülmények között képes bravúrt teremteni, míg egyszeriségében ama nézői előfeltevést bizonyítja, hogy valóban kétes vállalkozás össztársadalmi kórleletté át-, tovább- és félbeírni a fiatal Tersánszky Józsi Jenő pajkosan derűs, pehelysúlyú Szidikéjét.

A jelenkori utóéletében eddig leginkább széles jókedvű roma musicalként szereplő vígjáték ezúttal a Máté Gábor rendezte előadás első félórájává minősül át. Nem kezdő- vagy kiindulóponttá, hiszen dramaturgiailag vajmi kevés köze van e mulatós-szerelemféltő darabrészletnek a vályoggal hozzátapasztott kurrens rémvalósághoz, mindössze előrevetett betétté, s a színészi játéktechnikák ügyesen berendezett kirakatává. A búsan vigadó Kukac úr szerepében (melyet egykor Kabos Gyula játszott) Rajkai Zoltán például jutalomjátékká lépteti elő a részeg elomlásaiban is agresszív, nekilódulásaiban is jelentéktelen, utóbb – szó szerint – asztalostul elfektetett figurát. A Kakuk Marcival kiegészülő cigánybanda az ihletett légmuzsikálással és az olykor már-már túlzásnak tetsző mozgásbravúrokkal igazolja színészi akciókészségét, az aranyhegedűs Harkocsány cigányprímásként asztalhoz telepedő Szacsvay László pedig bohózati poentírozó jártasságát kacagtatja. A sok-sok játék mindazonáltal szembeszökően elkönnyíti az első félórát, s a cigányalakok testére pingált virágos-indás festések költőisége is éppen csak átszínezi a dévaj, ám kiismerhető komédiát.

Pálos hanna
Pálos Hanna és Fekete Ernő

A harsány derűbe aztán berobban a kortárs Molotov-koktél, hogy a meséből immár a fájdalmas aktualitású rögvalóságba lábaljon át a színpadi cselekmény. Az éles váltást egy pazarul hatásos, az inkább csak művi, mint valósággal szürreális díszletezést megnemesítő effektus érzékelteti: a fehér falakról egyszerre csorogni kezd lefelé a sötét festék. Mivel a fentebb már idézett Grecsó-szöveg arra utal, hogy Máté Gábor választ keresett a „mily korban él ő a földön” nyomasztó talányára, így e megoldás láttán önkéntelenül is Radnóti Miklós és a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom juthat az eszünkbe.

A váltással uralomra jutó Grecsó-drámaalap a tétova helyszíneléssel indul, s mint utóbb kiderül, nem is halad túl azon. Színre vonul a túlélésre és tussolásra játszó, sunyi hivatalosság: a részeg orvos (Bán János fázós remeklése), a teli torokkal vak tűzoltó, a gyáva kisrendőrök és a még gyávább nyomozók. A nyomozásvezető legalább okosan és taktikusan, s egyszersmind fenyegetően gyáva, s az ő alakja, hála Fekete Ernő perfekt alakításának, olykor még túl is nő a zsurnalisztikai közhely szintjén. Fekete ráadásul még arra is képes, hogy némi toporgással felvonásvéget csináljon ott, ahol amúgy csupán függönyhullás lenne.

Grecsónak általában mindenkiről megvan a véleménye, s ennek artikulálása során nem tartózkodik az előítéletek visszaigazolásától sem. A cigánypolitikus sumák szélhámos, a pesti, helyesebben budai újságírónő liberalizmusa az üresnél is üresebb póz, a cigányapa a kelleténél közelebb kerül viruló leánygyermekéhez, s egyébként is: a magyarok sunyik, a cigányok lopnak. Mindezt pedig a „helyzet reménytelen, de nem komoly” zsánerébe át-átbukfencezve, hol jobb, hol rosszabb poénokkal megszórva kínálja Grecsó látlelete.

Keresztes Tamás
Keresztes Tamás és Pálmai Anna. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)

A cigányalakok megformálói érezhetően megsínylik a kortárs nyomorúságot: Keresztes Tamás delin nekidülledő, sukár Danijából piti tolvaj lesz, Szacsvay Lászlónak e részben már csak a halott – jószerint bohózati – szerepe jut, a szép Szidikére és nevelőszülei szeretetére egyaránt reménytelenül pályázó Áskárá, azaz Kovács Lehel eredendően lengeteg, ám rokonszenvesen komikus figurája végképp súlytalanná válik, míg a Tersánszky-mű vonzó címszereplője (Pálmai Anna) szinte nyomtalanul elvész a premier második felére. Csupán a nemcsak néprajzilag, de színészileg is zsigerien hiteles Harkocsányné marad súlyos jelenlétű: Szirtes Ági záró monológjával szívéhez (s így egyúttal szívünkhöz) szorítja a hírlapi ismeretektől végre elemelkedő szöveget. Egyebekben a cigányságot e kurrens játékrészben leginkább Bezerédi Zoltán megélhetési romapolitikusa képviseli – a kisstílűség nagystílű ábrázolásával, s persze jól hangot találva Fekete Ernő első nyomozójával. 

Vö. Tarján Tamás: Zsánerből látlelet 
Sz. Deme László: Szimpla változat 
Zappe László: Ellentétes félidők 
Csáki Judit: Szégyen. Pont 
Koltai Tamás: A valóság, ahogy létezik 
Szentpály Miklós: "Vedd be, mama, jó lesz" 
Szántó Judit: A százfelé szakadt húr 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek