A Tháliában a két összeszokott színész érzékeny és bonyolult ábrázolatát adja a párharcnak. Voltaképp el sem dönthető, hogy hol csúszott félre a dolog. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
És akkor hangtalanul – mert tudom, hogy kell viselkedni – beleájultam a mellettem ülő Koltai Tamás ölébe, a második sor kellős közepén. A Katona József Színház színészei a színpadról nézték dermedten. De letolták a jelenet végét, és jött a szünet. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA.
Vannak olyan előadások, amelyekről néhány év múlva egy-egy jelzős szerkezet marad meg a színházi köztudatban, amely gyakran arra a sajátos közegre – akár vízre, sárra, lisztre stb. – utal, amelybe az alkotók a játékot helyezik. Nem csodálkoznék, ha a kecskeméti Katona József Színház bemutatója tornatermi Othellóként élne majd tovább emlékeinkben. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Rusznyák Gábor szerint utoljára a hatvanas évek prüdériája tudta úgy elrontani az emberek szerelmi életét, mint a XVIII. század beteges társasági normái és illemszabályai. Éljen hát a szexuális forradalom! PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Van az angol uralkodói család életében egy olyan történet, ami – a Windsor család életében nem szokatlan módon – a bulvárban köthetett volna ki. Hogy nem így történt, annak köszönhető, hogy a történelmi válaszút a privát gyengeség/betegség legyőzését hőstetté emelte. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Ülnek a fürdőkádban, Übü mama és Übü papa, tompán farkasszemet néznek a közönséggel. Übü papa koszos, lepukkant, potrohos és animális; több hurkát akar, ennyi a vágya. Übü mama szintén koszos és lepukkant, de nem éri be a több hurkával. Nagyon vicces. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A duende az a bűvös szó, amelyre Garcia Lorca drámáinak bemutatói kapcsán a recenziók hivatkozni szoktak – általában úgy, hogy hiányolják az előadásból. Én néhány éve megfogadtam magamnak, hogy írásaimban igyekszem kerülni használatát – ami azért nem ilyen egyszerű. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Ha lenne még egy-két jelenet a vége után, Argan úgy elsétálna a Halál kezét fogva, mint a huzat. És milyen igaza lenne. De hát nincs még egy-két jelenet. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Minden igyekezet hiába, a Vízkeresztet nem lehet érdemben bemutatni egy négyezer fős nézőterű szabadtéri színpadon. A strandváltozatot láttuk. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Hogy mi a különbség a kecskeméti, Rusznyák Gábor rendezte és a szombathelyi, Mohácsi János jegyezte Mágnás Miska között? Bő másfél óra. Beugratós a kérdés: vajon kinek a javára? JÁSZAY TAMÁS PÁROS KRITIKÁJA.
Bár megtalálja párját majd’ mindenki, mégis szinte végtelen szomorúság lengi be Mohácsi János kecskeméti Vízkeresztjét. Hőseink nem akarnak semmit, nem is küldenek el a jó fenébe; egész egyszerűen elmennek az életünkből. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Miről is szólna másról az Erdély, mint a hatalomváltások mocskos praktikáiról? KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A szülők bizony itt minden tőlük telhetőt megtettek: a gyermek lábra állt, lassan felcserepedett és aztán elindult – de hova is? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
„Háry János – opera”, olvashattuk a Szegedi Szabadtéri Játékok plakátjain, holott daljátékról van szó, amiből az előadás során eklektikus operett lett, sok prózával. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.
Van valami finom irónia abban, hogy az év drámája Miskolcon voltaképpen nem dráma, hanem a dráma töredékeit is felhasználó regényadaptáció. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.