A k2 színház az Újszínház helyett az ELTE-re költözött ebben az évadban. Itt, új bázisukon beszélgettem a Family Guy-ról, Ascher Tamásról, generációváltásról és frissen szerzett Junior Prima Díjáról Benkó Bencével és Fábián Péterrel. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
Frappáns újrafordítás, szellemesen működő díszlet, karaktert teremtő jelmezek, pompázatos alakítások, elegáns és gondos rendezés – a műgond megtestesülése. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Tetszik, ahogy. És itt tetszik. Ahol a repertoár nem csekély részét Gothár Péter jegyzi rendezőként, az átiratban humorforrás lehet az ő neve, és egy kitömött hatalmas szarvas láttán hajlandó vagyok nevetni, ha a nemrég elhunyt Juhász Ferenc klasszikus Szarvas-énekével viccelnek. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Cseppben a tenger, pars pro toto, csupa hétköznapi ember, sablonos történet, valóság, só – vagy amit akartok, és amit nem. Schilling Árpád színháza olyan tükör, amelybe annak is rohadt érzés belenézni, aki bűntelennek érzi magát abban, amiben élünk. Sem a tanú, sem az áldozat nem menekül. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Utolsó tangó a Sufniban… Persze reméljük, hogy nem, ám nem tudván semmit a jövő zenéjéről a Katonában, szerencse és – stílszerűen – egyben csoda, hogy eljutottam Piazzolla Nagyvárosok Máriája címen előadott tango-operitájának idei utolsó előadására. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.
Még nem élt, csupáncsak működött a Hair a Mohácsi János által rendezett produkció legelső előadásán. Hol jól, hol rosszul. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
A Kiszorultak társadalmi integrációjára jelenleg kevés alkalmasabb kulturális kísérletet látok a slam poetrynél. Ez az ígéret arra is lehetőséget kínálhat, hogy megteremtődjön valami (szükségszerűen alacsony belépési küszöbbel), amit konszenzuális művészetnek nevezhetünk. Ez a kiszolgáltatottak hatalma. Ha ez nem sikerül, akkor lehet, hogy elveszünk. FEHÉR RENÁTÓ ÍRÁSA.
A slam poetryről mindenkinek van véleménye, azonban felkészült és releváns kérdéseket megfogalmazó kritikust még mindig keveset találunk. Hiszen a hagyományos művészetelméletek felől közelítő irodalmár érthető módon nehezen tud mit kezdeni a műfaj intermedialitásával vagy a költészet programként meghirdetett demokratizálásával. ZÁVADA PÉTER ÍRÁSA
A slamvita és slammozgalom néhány alapvető félreértéséről szeretnék írni. Eléggé kritikus leszek, de nem azért, mert bántani akarom a műfajt, hanem mert a slam kibírja. KEMÉNY LILI ÍRÁSA.
Nézhetjük ezt afelől is, hogy az elitté nemesedett (és néha sajnos: sorvadt) költészetnek egész egyszerűen semmi köze a szakmán kívüli világ 97,5%-ához. És ezzel még nem lenne baj, ha ez a szakma nem tenne úgy, mintha a világ tényleg nem is létezne. De, jelentem, létezik. SIMON MÁRTON ÍRÁSA.
Nem mond semmi olyat a Krétakör komoly kampánnyal beharangozott produkciója, amit ne tudnánk egyébként is. Legfeljebb nem ilyen töményen, nem ilyen keményen, nem ennyire koncentráltan tudjuk, amit tudunk. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Megint jó volt magyarnak lenni Nyitrán: a régió egyik, ha nem éppen legjelentősebb színházi fesztiválján a Szputnyik Hajózási Társaság premierje nagy sikerrel mutatkozott be. Külön öröm, hogy az előadással az ügynökkérdésről szóló magyar nyelvű színházi produkciók száma immár háromra nőtt. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Simon Mártont egyre kevésbé kell bemutatni. Volt Mozgó Világ nívódíjas, megkapta a Móricz Zsigmond Irodalmi ösztöndíjat, első kötetéért a Makói Medáliák Díjat vihette haza. TOROCZKAY ANDRÁS INTERJÚJA.
Magyarországon Wales neve nagyjából egyet jelent Arany János remekművével. A korona legszebb gyémántja azonban természetesen jóval több, mint egy eltalált allegória. Most például a Hay Fesztivál, ez a csak Magyarországon kevésbé ismert izgalmas kezdeményezés az, amely megváltoztathatja ezt az áldatlan állapotot. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
A huszonnegyedik JAK-tábort az irodalom és a digitális kultúra tematikája foglalta keretbe. Ennek megfelelően a beharangozás is (részben) videókkal történt. Az egy hét alatt legalább tíz video-tudósítás, több száz kép és rengeteg szöveg is megjelent a táborról, és ez még csak a kezdet. KUPA JÚLIA ÖSSZEFOGLALÓJA.