Mikor, miért válik fontossá, hogy az ember számot vessen és elmesélje családja és a saját történetét? Hogyan válnak az ismert, s addig ismeretlen történetek egésszé? Szüts Miklós festőművésszel a könyve megjelenése alkalmából beszélgettünk családról, festészetről, írásról, a nyelv megtartó erejéről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Ez itt most nem szokványos kiállítás-kritika Szüts Miklós legújabb tárlatáról. Bár a Pintér Galéria tágas tereiben húsznál is több méretes új kép függ – mind az utolsó évek friss terméséből való akvarell –, merész leszek és figyelmen kívül hagyom őket. Ennek a kiállításnak különös szenzációja, hogy ha fölül nem is írja, valamelyest új fénytörésbe helyezi az akvarellfestő munkáját. RÉNYI ANDRÁS ÍRÁSA.
Az olvasó különös érdeklődéssel olvas a mások halálos betegségéről, mert vele mindez még nem esett meg. Olyan, mintha jegyet váltana a mások szenvedéseit színpadra állító előadásra, hogy mintegy előtanulmányokat folytasson az emberi test okozta kínokról. SÁNTHA JÓZSEF RECENZIÓJA.
Magyarország öreg ország lett. Öreg, suttyó és gőgös, s ha a díszletek csiliviliben nyomják is, a mélyben, a háttérben terjeng a rothadás édes, émelyítő illata, mert azért Borsodban nem a 2-es villamos nünükézik a rozsdamarta buckák közt. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Szüts Miklós akadémiai székfoglaló tárlata tágas horizontok felé nyit. Az utóbbi években egy nagyon különös, az időtlent megidézni képes tartományban alkot. A még nem ábrázolás és a már nem ábrázolás határán sajátos absztrakciót művel. KÁNTOR VIOLA KRITIKÁJA.
„Azt hiszem, majd minden kor éltesebb generációja nosztalgiával pillant vissza ifjúságának színterére és körülményeire, de tévedésbe esik: saját ifjúi szépségét gyakran kivetíti az egyébként nyomasztó egykori körülményekre is.” SZÜTS MIKLÓS SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉSE.
A Nemzeti Színház történetének művészeti szempontból talán a legtartalmasabb periódusát köszönheti Alföldi Róbertnek. Idényről-idényre izgalmasnál izgalmasabb művek kerültek a falakra. VÁRADI ANDRÁS ÍRÁSA.
Minden képnek, legyen az bármilyen régi is, megvan az esélye a kortársi megszólalásra, amint kíváncsi, értelmező, kommunikálni képes tekintetek elé kerül. A Zsidó Múzeum időszaki kiállításának anyaga pedig kínálja a gondolati összevetést is, mit jelentett akkor kortárs szemmel nézni ezeket a képeket, és mit jelent most. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Miért nem azzal kezdem, hogy Gedő Ilka tüneményes munkáit szemlélve a gondolataim rendre olyan elliptikus pályán kergetőznek, amelynek egyik fókuszában az érzékenység, a másikban a töprengés áll?
A kérdés voltaképp költői. RÉNYI ANDRÁS KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓJA.
A címben szereplő állítás magától Bodor Ádámtól származik, és ennek legalább két gondolatfutamot kellene elindítania abban, aki hallja-olvassa. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.
Most, így utólag, azt gondolom, hogy nagy szerencsém van, hogy nem jutottam el a kiállításmegnyitóra. FORGÁCH ANDRÁS ÍRÁSA.
Valószínű, hogy egy, a kedvenc évszakra vonatkozó közvélemény-kutatásban a tél a rangsor végére kerülne; s ebben nem kevés szerepe van a hozzá kapcsolódó, negatív fogalmaknak (csend, hó, halál). Idegenkedésünket talán árnyalhatja Szüts Miklós lipótvárosi kiállítása. DÉKEI KRISZTA ÍRÁSA.
Egyszerre zavarba ejtő és szép a Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet eddigi életművét bemutató könyv. DÉKEI KRISZTA CIKKE.