Az átpolitizálódott magyar színpadokon egyre kevesebbszer találkozni merész, szókimondó, totális színházzal. Az alkotók inkább csak utalásokban és a nézőkkel való összekacsintásokban végeznek partizánmunkát. De vajon tényleg csak ennyit engedhetnek meg maguknak a magyar színpadokon dolgozók? HORNOK MÁTÉ KRITIKÁJA.
Lehet, hogy a regény nem irodalmi nehézsúly, lehet, hogy a belőle készült darab sem forgatja fel a drámairodalmi kánont, a nézőket mégis tapadókoronggal ragasztja magához az előadás, mert közük van hozzá. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Amikor az első epizód második percében felbukkant a képernyőn egy öltönyt-nyakkendőt viselő pesti színigazgató, rögtön világossá vált, hogy a Csak színház és más semmi jószerint még futó érintkezést se vállal a kortárs valósággal. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Mai nyelvi fordulatokkal, és laptopon, érintőképernyőn elvégzett éves beszámoló-készítéssel időtlenné tett Ványa bá: a nevetségességig banális, lefokozott érzelmek és értékek, sehova nem vezető kitörési kísérletek egy olyan csehovi világban, ahol sem az életkorok, sem a külső/belső értékek nem befolyásolják a hősök életút-választásait. KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA.
Lehetett volna a magyar Drive, a titokzatos, belül forrongó főhősével, az elcsábított háziasszonnyal és persze az autós jeleneteivel. A Parkoló azonban folyamatosan kibillen a célként kitűzött érzékeny egyensúlyból: hol szórakoztató filmnek lesz túlságosan elvont, hol a költői ábrázolásból lógnak ki az igénytelenebb dialógusok. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA.
A régóta állami pénzen működő bulvár gigaszínházakat hamar túlszárnyalta Orlai Tibor a szakma kiválóságaival együttműködve. A Rózsavölgyi Szalon Zimányi Zsófia vezetésével hasonló elképzelések szerint működik: a Réthly Attila rendezte kortárs francia színjátékban jó volt nézni Sipos Verát és Szervét Tibort. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Nincs könnyű dolga a fordítónak Bernard Shaw 1912-ben született Pygmalionjával. A darab alapjául szolgáló, múlt század eleji angol dialektusok fonetikai problémái és ezek társadalmi vonatkozásai a mai magyar nyelv szempontjából teljesen érdektelenek. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.
Ízléssel kiválasztott színész- és ülőgarnitúra adja a Thália színpadán Slade napjainkhoz igazított 1979-es darabját. Középpontban az örök kérdés: lehet-e barátság társszerző és társszerző között? LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
A Monty Python csoport első sikerei idején, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a hagyományos formák elutasításával, a megszokott keretek semmibevételével jelentett igazi újdonságot. TESLÁR ÁKOS ÍRÁSA.
Három macsó kinézetű fekete ruhás, fekete napszemüveges fiatalember menetel rettenthetetlennek tűnő elszántsággal a néző felé – ezt a képkockát választották a film plakátjául és hívogató emblémájául a Valami Amerika 2. című film alkotói. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
Az 1875-ben íródott darabból a címén kívül minden szó ütőképes. Annak magyarázgatását ma már nyugodtan el lehetne hagyni, hogy farkas, bárány, tyúk, galamb, netán kutya vagy egyéb jelképes állati minőségében csal, harácsol, sikkaszt, hamisít, mószerol-e az, aki teszi. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.