„Azt mondod, meghalok?” – kérdi az őrmester az őt mustráló Kurázsitól. Szembesülve az előadással, a néző is felteszi magában a kérdést. Azt mondod, csúnya vége lesz? Mert tehetetlenek vagyunk? Hát, nagyon úgy néz ki. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Csiky Gergely után, miatt és helyett írták a Mohácsi testvérek a darabot, írja a színlap, s a friss mű hosszú címe tulajdonképpen egyetlen „Phíjjj!”-t, egy, a galád hősökre vonatkozó, utálkozó alkotói kiköpést takar. Az indulatos véleménynyilvánítás sikerült. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Ami engem illet, csöppet sem bánom, ha egy színházi előadásból „kilóg a lóláb”, vagyis a tanulság, az üzenet, mindközönségesen a tézis. A Dogma-filmeket – mondjuk, többet közülük – is kedvelem. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Az egyik szemem nevet, és ha nagyon őszinte akarok lenni, a másik se könnyezik, miközben egyfolytában azon gondolkodom, lehet-e, kell-e újat mondani egy olyan agyonjátszott darabról, mint amilyen a Szentivánéji álom. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Ez a darab, Székely Csaba Öröm és boldogság című drámája prezentáció. Pontosabb lenne demonstrációnak nevezni, de ebből a szóból sajnos kiveszni látszik az eredeti jelentése, a ma használatos meg ide kicsit sem illik. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Szocializmus, alkoholizmus, értelmiségi létbizonytalanság, toxikus családi környezet. Nagyjából ezeket a témákat dolgozza fel Enn Vetemaa drámája és Böröndi Bence budaörsi rendezése. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Alföldi Róbert rendezése eleven színházi paradoxon: hatásos előadás – nem különösebben erős, izgalmas vagy jelentékeny főszereplőkkel. Sok a csend, sok a támadó látvány- és játékötlet, sok a hisztéria a budaörsi Elektrában. Néha túl sok. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Spolarics Andrea a Madách Színházban indult, majd rövid idő után Szolnokra szerződött, onnan Kolozsvárra, ahonnan díjakkal övezett és kihívásokkal teli hét év után hazajött, hogy részt vegyen a Bárka alapításában. Egyike azoknak, akik tizenhét év után az utolsó napokban sem hagyták el a süllyedő hajót. A budaörsi Latinovits Színházban a formálódó állandó társulat tagjai között volt. Játszik, tanít, rendez, nem kényelmesedik bele semmilyen helyzetbe, nem fél újrakezdeni, kezdeményezni. SZEMERÉDI FANNI INTERJÚJA.
Nem ismertem én ezt, Lev Tolsztojnak A sötétség hatalma című darabját. És ha csak az előadást látom, hát meg nem mondtam volna, hogy ő írta. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Budaörsi Latinovits Színház Macskajátéka nehéz helyzetű produkció. Nehéz helyzete mindenkire kiterjed, az alkotókra, a közönségre és természetesen a kritikusra is. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Egyetlen ember mond igazat e színházi estén, tudjuk meg bizalmasan a címszereplőtől. Ő is csupán azért, mert amit mond, papírból olvassa. Le van írva neki. Lehet, hogy mi, nézők is őszintétlenül nézünk? Némán, susmorgással-nevetéssel, de tévesztve, félreértelmezve, túlzott igényekkel? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Pörgős, vidám és optimista ez a Liliomfi; a darab is jól végződik, a szerelmesek egymáséi lesznek, a játszó személyek pedig a legjobb úton járnak, hogy célhoz érjenek: teátristák legyenek, ha egyszer annyira akarják. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Piaf Piaf közhelyek melodramatikus változataira épít kendőzetlen hatásvadászatot: a táncosokkal kiegészült társulat a tiszta szerelemről, az elmúlásról, a magányról, a szegénységről és a színház-az-egész-világról beszél, énekel és táncol. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.