Karanténunk cirka harmincadik napján kifejezett késztetést kezdtem érezni egyfajta nem túl körvonalazott, nem túl formában tartott ordítás elkövetésére. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Egyfolytában veszekednek, de igazi szenvedéllyel szeretik egymást. Örökké édelegnek, de a mélyhűtő hidege árad belőlük. Futkosnak egymás elől és egymás után, nem tudni, mivégre. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA.
Arcok mozdulatlansága és egy történet mozgékonysága, egy osztályterem, és benne tényleg csak a legszükségesebb eszközök. Vajon hogyan lehet a leginkább minimálisra redukálni Othello tragédiáját ahhoz, hogy ne veszítsünk el belőle semmi fontos részletet? PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Tudom, tudom, névvel nem viccelünk, de hát az van, hogy ez egyáltalán nem vicc, teljesen komolyan gondolom, amit írok. JÁSZAY TAMÁS NAPLÓJA.
Eminens fordítási gyakorlat és színes szélesvásznú drogprevenciós körkép egyenesen a bulinegyed szívéből: Bodó Viktor végre újra Magyarországon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Történt pedig, hogy elbuszoztunk a fantasztikus pesti közlekedésben egy aktuális premierre a Madách térre, muzsikál ott egy jó kis színház, és ajvé. A bemutató egy régi, klasszikus darab mai átirata/változata/mutánsa volt, és alapvetően, de nem kizárólag, két rettenetesen tehetséges ember felelt a szöveg és a látvány találkozásáért, illetve egy rettenetesen tehetséges társulat adott bele apait, anyait. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Shylock megformálásáért jelölik a legjobb férfi alakítás díjára a színikritikusok, de bőven lehetne folytatni a főszerepek sorát a közelmúltból: Versinyin, Woyzeck, Turai, Zygmunt (A mi osztályunk), Vizy, Szvidrigajlov… És mindjárt jön George – Nem félünk a farkastól. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
A velenceiek már a spájzban vannak: előzzük meg a bajt, és induljunk azonnal Miskolcra színházat nézni! JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Az elszánt skót házaspár történetét látjuk, ahogyan azt az Örkény Színház színészei – magukat múzeumi teremőröknek kiadva – játsszák, Gáspár Ildikó betanításában. Frissesség s némi óvatlanság tölti be a stúdiót. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Vannak olyan előadások, amelyekről néhány év múlva egy-egy jelzős szerkezet marad meg a színházi köztudatban, amely gyakran arra a sajátos közegre – akár vízre, sárra, lisztre stb. – utal, amelybe az alkotók a játékot helyezik. Nem csodálkoznék, ha a kecskeméti Katona József Színház bemutatója tornatermi Othellóként élne majd tovább emlékeinkben. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
„Vesztesek emlékeznek a vesztesekre.” Erős, a mindenkori háború esszenciáját megragadó felütés Tompa Gábor fesztiváligazgatótól. Ilyen volt a kolozsvári Interferenciák hatodik kiadásának első fele. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Az új szegedi direkció nagyszínpadi bemutatkozása a színházcsinálás lényegét érintő kérdéseket pedzeget. Szemet zsongító látvány, eklektikus színjátszás, vegyes ötletáradat. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A királygyilkossághoz nem elég az alkalom, félelem nélküli acélos akarat is szükségeltetik. Tatabányán az ördögi mechanizmus titkai kerülnek napvilágra. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
„Jön a vihar, tajtékja ében,/ haragos bírák feketében…” szól József Attila bűnverseinek egyike, s e sorokat nem lehet elhessegetni, mikor átadjuk magunkat a bűnről és a büntetés kétes hasznáról szóló régi regének. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Amennyire meg tudom ítélni, Jo Nesbø új művét tartózkodva, ha nem éppen fanyalogva fogadta a nemzetközi kritika. Én nagyszerűnek tartom. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.