A huszonnegyedik órában vagyunk: henceghetünk egy darabig azzal, hogy a régióban még mindig nálunk veszik meg a legtöbb színházjegyet, de ha nem gondolkodunk azon, hogy holnap meg azután kik töltik meg a nézőtereket, akár abba is hagyhatjuk az egészet. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Temetni jöttem, nem dicsérni. Nem kit, hanem mit – természetesen árkot. Nem tehetek mást, hiszen a tavalyi „jövő-előkészítő” után idén „múlt-befejező” (ezt még kevésbé értem, de hagyjuk is) szerepkört magára öltő fesztiváligazgató, Márta István lépten-nyomon kátyúkról, gödrökről és egyéb mélyedésekről beszél. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Az Uránszív az a fajta alkotás, amelynek lényege valószínűleg inkább a közös munka, a folyamat, az alkotás öröme, nem annyira a végeredmény. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.
Az idei POSZT-on új helyszínként debütált a belvárostól kissé távol eső Zsolnay Negyed. A Független Előadó-művészeti Szövetség rendezvényei a találkozó fősodrától fizikailag és jelképesen is messze, amolyan off-off-programokként működtek a fesztiválon belül. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.
Nem tudom, Jeles hogyan csinálja, illetve nagyon is tudom, de a tudásom mégsem elég ahhoz, hogy részletesen leírjam, és ha leírom, azzal még nem történt semmi: ez az előadás a maga történésében létezik, a leírástól függetlenül, pedig csak egy vizsgaelőadás. FORGÁCH ANDRÁS ÍRÁSA.
„Négy olyan színésznő találkozik a színpadon, akik eddig még sosem játszottak együtt” – olvassuk az ajánlókban. Ez az állítás feltehetően igaz. De ennél több azon a színpadon sajnos nem történik. MOLNÁR ZSÓFI ÍRÁSA.
Borgőzös szombat este lomtalanítás Stratford-upon-Avon városában. Jön a társulat, eljátszik egy társulatot: hajléktalanok kapkodnak a kidobott tárgyakért. Jön a rendező, kiabálja: „ez a miénk!”, jön rá válasz is: „ez mindenkié”. Részegek meddő vitája a textus fragmentumai fölött. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A POSZT idei programjában nem szerepelnek a függetlenek. A kurátorok sem táncos, zenei, ifjúsági, dokumentarista, sem beavató, improvizációs, kis nézőterű előadások közül nem válogathattak. De szempont volt a vidéki, pesti, színházi társaságos és teátrumos rendezés. HERCZOG NOÉMI INTERJÚJA.
A világban, amit Andrei Șerban Hedda Gablere felmutat, nincs hatalmon kívüliség. Ez szervezi az emberi viszonyokat, itatja át egészében a társadalmi harcmezőt. Még ha folyton alakul is a szereplők státusa, erősen hierarchikus viszonyrendszerben marad. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.
Füllentenék, ha azt írnám: nem tetszett. Hazudnék, ha azt mondanám: tetszett. Egyrészt úgy éreztem magam, mint egy régi KISz-tábor középgyenge ismerkedési esztrádján, söröző NDK-s fiatalok soraiba vegyülve, másrészt végre új kabarétípus jelentette be: (majdnem) itt vagyok. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Rengeteget isznak. Döntik magukba a pálinkát nyakló nélkül. Szélütötten ténferegnek. Nem kedélyes bohémek: haláltáncukat járják. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A kritikus ítéletalkotását általában nem befolyásolhatja más, mint az előadás láttán átélt, tudatosított élménytények, melyeknek – tágabb ismereteibe ágyazva – pontos, érdeklődést keltő nyelvi formát kell adnia véleménye tolmácsolásához. Néha azonban kissé változhat a helyzet. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Egy pozsonyi műhely, a HomoDram csoport dolgozta fel Anyád! címmel a fiatal lengyel írónő darabját. A korábbi felolvasószínházi előzmények után a K.V. Társulat által létrehozott magyar változat is alapanyagnak, kisiklott életek ismétlődő modelljének tekintette a Gardéniát. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A kaposvári negyedéves színészhallgatókat tavaly a Jeles András rendezte előadásban láthatta a budapesti közönség – illetve többet kapott annál: egy különleges előadás élményét. Most Réthly Attila irányításával a pesti kabarék világában merültek el. VARGA ANIKÓ ÍRÁSA.
A színház repertoárja, Krúdy szerelmes sztorijai, az ismeretlen színházcsinálók mind olyan kulturális közeget formáznak, mely inkább a körúti kisbulvári játéknyelv, a szobaszínházi intellektüel frivolság kedvelőit vonzza. S ekkor tévedünk először, nagyon nagyot. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA.