Szögezzük le villámgyorsan, amit már a színlap figyelmes olvasója észlel: ez a Tartuffe nem az a Tartuffe. Na de akkor melyik? Teszi fel jogosan a kérdést a nevetés közben a könnyeit törölgető néző. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Aznap beszélgettünk, amikor leálltak a színházak. A Radnóti társulata szinte egész nap próbált, hamarosan bemutatták volna a Don Carlost. A próbaszünetre már sejteni lehetett, hogy mi várható. Pál Andrást arról kérdeztem, hogyan lehet koncentrálni a szinte naponta változó körülmények között. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Vannak igazságok, amelyekkel nem akarunk szembesülni. Saját felelősségünk, a befolyásolhatóságunk, minden, amiért hibáztathatók vagyunk… Szeretnénk ezeket elfelejteni, de a színház nem engedi: arcunkba vágja az igazságot. BÁLINT ZSÓFIA ÖSSZEFOGLALÓJA.
A Tények és Tanúk sorozat 2009-es életútinterjúját az interjúalany és a szerkesztő, Rajk László és Mink András 2019-ben kiegészítette. Rajk László a Kádár-kor ellenzékének besorolhatatlan, különleges alakja a könyv elkészülte után hamarosan meghalt. Életművét lezárja és értelmezi A tér tágassága című kötet. KONOK PÉTER RECENZIÓJA.
Két különböző műfajú kötete jelent meg az elmúlt évben. Lehetnének akár születésnapi összegzések is, visszanézésként. De az életmű folytatódik, a kötet végén ott vannak az új versek. Az élet két fele gyűjteményes verseskötet, A darázs fészke esszéket tartalmaz, most így egyben töredékek az életből, egy naplóból. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Elakadásjelző-e Peer Krisztián új kötete vagy felvillantja a továbblépés lehetőségét, az újrakezdését az életben és a költészetben? KLAJKÓ DÁNIEL RECENZIÓJA.
Nem tankönyv, nem irodalomtörténet, ha egyszerűen mondanám, az én prózám, mondja a szerzője a magyar irodalom Bornemisza Pétertől Víg Mihályig megírt Kik vagytok ti? című könyvéről, amely vitákat indított el, érzelmeket kavart. Egy szubjektív „irodalomtörténetről”, morálról, nemzettudatról és hiányokról beszélgettünk Háy János íróval. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Találkozások élménybeszámolói ezek az írások. Nem irodalomtörténeti kalauz, nem is tudományos munka ez. Nem akar az lenni. De ha még sokáig rosszul reklámozzák, ez lesz az a könyv, amit merő tévedésből „pihévé szednek hűvös kócsagok”. Kár lenne. GABNAI KATALIN ELEMZÉSE.
Akik emlékeznek az Egyetemi Színpad estjeire, ahol Mensáros és Berek Kati mondott verseket, Jancsó Adrienne szavalt balladákat, vagy épp Latinovits térdelt le hirtelen indulatában a meghökkent közönség előtt, s azok is, akik életük részének tudják Jordán Tamás József Attiláját, azt érzik néha: „a legenda oda”. De nem így van. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Mi történik akkor, ha váratlanul megtudja az ember, hogy szülei a Kádár-korszakban jelentettek? Hogyan lehet feldolgozni ezt, ha a szülők már évtizedek óta halottak? Nyilvánosságra kell-e hozni ezt a tudást? Az Élő kötet nem marad írójával beszélgettünk minderről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Bán Zoltán András és Kornis Mihály meglátogatják a dunaalmási temetőben Petri György sírját. Egy mókába, filozófiába ágyazott „főhajtást” tesznek a tizenöt éve elhunyt költő emléke előtt. SÁNTHA JÓZSEF ÍRÁSA.
Eötvös Péter 70. születésnapi évének minden bizonnyal legjelentősebb hazai eseménye volt Lady Sarashina című, Lyonban 2008-ban bemutatott operájának magyarországi bemutatója október 17-én a Zeneakadémia Solti termében. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
A Kiszorultak társadalmi integrációjára jelenleg kevés alkalmasabb kulturális kísérletet látok a slam poetrynél. Ez az ígéret arra is lehetőséget kínálhat, hogy megteremtődjön valami (szükségszerűen alacsony belépési küszöbbel), amit konszenzuális művészetnek nevezhetünk. Ez a kiszolgáltatottak hatalma. Ha ez nem sikerül, akkor lehet, hogy elveszünk. FEHÉR RENÁTÓ ÍRÁSA.
Marno János sejtésével ellentétben “a slammerek” nem küzdenek “a politikailag közvetetten cenzúrázott, azaz anyagilag ellehetetlenített folyóirat-költészet ellen”, a politikai cenzúra ellen viszont valóban küzdenek. És nem csak indirekt, hanem egészen közvetlen cenzurális törekvésekkel is találkoztunk már. 2014-ben, Európa szélén, de azért még Európában. CSIDER ISTVÁN ZOLTÁN ÍRÁSA.
A fiatal Petri György jobbára folytathatatlannak tartotta a József Attila-i hagyományt. Az előadóest nem foglalkozik ezzel az irodalomtörténeti kérdéssel. A két költő verseiből igyekszik létrehozni folyam(at)ot. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.