Rákay Philip, Szente Vajk, Kis-Szabó Márk forgatókönyvírók és Lóth Balázs rendező filmje, a Most vagy soha! több mint kétórás film az 1848-as magyar forradalom huszonnégy órájáról. De ez a látványos, keresetten régimódi film nem fog lángra lobbantani senkit. Természetesen nem is ez a célja. MESTERHÁZY LILI KRITIKÁJA.
Nem kételkedem az alkotók jószándékában. De állítom, hogy ezt a monstre méretű, Petőfi Sándorra emlékező produkciót egy jóindulattól áthatott, szorongás alapú, s ezáltal tévútra terelő megfelelési kényszer hozta létre. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Száznyolcvan éves fennállását ünnepelte tavaly az Athenaeum kiadó. Egyszerre kézenfekvő és méltó módját választották a kiadó munkatársai az ünneplésnek: díszkiadás-sorozatot adtak közre „saját” klasszikus szerzőikből. A szerzők, a művek kiválasztása és a kötetek külalakjának, tipográfiájának megújítása főhajtás a kiadói hagyomány előtt, ugyanakkor továbblépés is. VÁNDOR JUDIT ISMERTETŐJE.
A kecskeméti Ciróka Bábszínház nagyszínpadán egy önkiszolgáló mosodába keveredik János vitéz, hogy a történetmondás segítségével mindenkivel megértesse, miért a legfontosabb dolog a világon a szerelem. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Történelmet ír a kecskeméti Ciróka: az egyik legfontosabb vidéki bábszínház legújabb kori, úgy két évtizede tartó történetének első, teljesen felnőtteknek szóló előadása eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha. És közben azt is megtanuljuk, hogy magyarnak lenni a legjobb dolog a világon. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Hárman, nemzeti színben – piros, fehér, zöld melegítőfelsőkbe bújva, csak úgy edzőcipősen – egy osztályterem falhoz tolt padjai között, megpróbálkoznak a lehetetlennel. És mit ad isten, sikerül. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A színlap alapján még nem értettem, hogy jön össze Petőfi élete a street workouttal. Pedig nagy a közös halmaz, ott van mindjárt a #bátorság, az #erő, a #szenvedély, a széles rétegek megszólítása és az, hogy mindig elég egyetlen rossz mozdulat. GERGICS ENIKŐ ÍRÁSA.
Nem tankönyv, nem irodalomtörténet, ha egyszerűen mondanám, az én prózám, mondja a szerzője a magyar irodalom Bornemisza Pétertől Víg Mihályig megírt Kik vagytok ti? című könyvéről, amely vitákat indított el, érzelmeket kavart. Egy szubjektív „irodalomtörténetről”, morálról, nemzettudatról és hiányokról beszélgettünk Háy János íróval. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Találkozások élménybeszámolói ezek az írások. Nem irodalomtörténeti kalauz, nem is tudományos munka ez. Nem akar az lenni. De ha még sokáig rosszul reklámozzák, ez lesz az a könyv, amit merő tévedésből „pihévé szednek hűvös kócsagok”. Kár lenne. GABNAI KATALIN ELEMZÉSE.
„Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,/ Fejfámra sötét lobogóul akaszd/ én feljövök érte a síri világból/ Az éj közepén, s oda leviszem azt” Nem kell jövőbelátási képességet tulajdonítunk a versíró poétának, a mézesheteit élő ifjú férjnek. A romantika korában a szerelmes versek szokásos toposza a halált túlélő szerelem fordulata. Szendrey Júlia személyes szerencsétlensége, hogy az élet ebben az esetben utánozta az irodalmat. HUSZÁR ÁGNES RECENZIÓJA.
A II. Országos Börtönszínházi Találkozót a két évvel ezelőtti dunaújvárosit követően idén a József Attila Színházban rendeztek meg. A háromtagú zsűri az öt régió 21 előadásából válogatott, amelyben összesen 240 fogvatartott játszott. A találkozón negyvenegy szereplőt láttunk öt előadásban. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
Szellemes, kedves, frappáns, újszerű ötletek sokasága sem hiányzik a műköltészet „népmese”-csodájának színreviteléből. Mindez azonban sokszor lomhán eltékozlódik, főleg a dramaturgiai puhányság folytán. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Kezdhetnénk ott, hogy a két költőzseni megidézésében egy szál versük nem hangzik el. Vagy ott, milyen vicces fiúk volt ez a Petőfi Sendre. Vagy drámaian: ketten együtt sem éltek hetven évet. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.