A Puskás Tamás vezette Centrál Színházban bemutatták az évad egyik legjobb és legfontosabb előadását – mondom, miközben még az évad felénél sem tartunk. Chapeau. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Centrál Színház nézőterére lépve tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha egy tévéstúdió kulisszáival szembesülnénk. Vibráló képernyők, kamerák, a műsorvezető pultja, mögötte a szerkesztői szoba. A képernyőkön pedig különböző hírműsorok látszanak – a hetvenes évekből. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Néha az volt az érzésem, hogy a Hamlet és a Lear király vadul kifordított és eltorzított párhuzamaiból, valamint a Bánk bán kontraszthatásából fakadó helyzetkomikumok és szóviccek viszik csupán előre az eseményeket. Ami természetesen nem baj. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Meredt nyakkal lesik az eget a sörünnepre összeverődött népek. Kinek a Zeppelin fontos, kinek a Göncöl. Ám ebből a fekete csempés, alkohol- és vécészagú térből nehéz fölnézni az égre. Itt a vágyakozók a csillagot is csak képzelik inkább. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A kutya esete az éjszakában azért különös, mert az előadás nemcsak, hogy minden előzetes várakozást felülmúl, de annál is nagyságrendekkel jobb, mint amilyennek első ránézésre, a friss élmény hatása alatt tűnik. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
Kifordítom, befordítom, mégis színház a színház – üzeni nekünk az 1982 óta világhódító farce, most éppen a Centrál társulatának tempós előadásában. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Ha az ember belebotlik az interneten Angéla súgólyukába, akkor arra juthat, hogy Réterdős valahol a MÁV ibusári szárnyvonalán található. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A történelmi kontextusba ágyazott társadalomkritika, a görög tragédiákat idéző vérfertőzés és a „színház a színházban” következetesen végigvitt koncepciója ellenére a Képmutatók cselszövése a fegyelmezett alakítások és a mértéktartó rendezés miatt érdemel elismerést. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.