A család veszélyes üzem – ha irodalmi tapasztalatokat keresünk ehhez, hát visszanyúlhatunk egészen az Oidipusz királyig. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Kicsi és savanyú, de legalább a miénk: ezúttal igazi hungarikumot, az operettet gyalázzák szembe Mohácsiék Parti Naggyal kart karba öltve. A baj csak az, hogy akárhonnan nézem, messze még az úticél, vagyis Jamaica. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Noha a pofán csapással, egyáltalán: bármiféle csapkodással óvatos vagyok, mégis ez a helyzet: Nagy Zsoltot pofán csapja Kohlhaas Mihály szerepe. És megmutat benne valamit, amit én még nem láttam: a félelmet. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Bagossy László Tartuffe-rendezésében mindenki és minden feláldozható. Egy család nyugalma a hatalomért, egy előadás egyetlen jó ötletért. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
A csaknem százhúsz évvel ezelőtt még polgárpukkasztónak számító műből remek, de markáns tét nélküli szórakoztató előadás született. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Az, aki nem látta már jóval a kapunyitás előtt a Magyar Filmhéten bemutatott jelentősebb rövidfilmeket, nem támaszthat igényt arra, hogy magyar filmkritikusnak nevezzék. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Még be sem léptünk a színházterembe, már kezdődik is a játék: az előcsarnokban lebeg az Éjszaka, és az oszlopok közt felfelé fürgén és ügyesen közlekedő Merkur társalog, vitatkozik vele. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Fontos film a Viktória, méltánylandó, hogy a Mozinet felvállalta a hazai forgalmazását, de nem jelentős alkotás. Nem több a Zürichben dolgozó magyar lányok életének és vergődésének tisztességes ábrázolásánál. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Nem fonóban: hangárban. Csak a zord idő miatt ott, mert a tervek szerint a hangár előtt, szabadban. Ősztől bizonyára a Jurányi kőfalai közt. Rugalmas darab ez, érvényes, szép mese: bárhol el lehet színházilag mesélni. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Saját zsebből finanszírozott, derűs marháskodás a Fekete leves, amelyben az amatőr forgatási körülmények mellett azért a belterjes magyar valóság is megvillan. Kisstílű gengsztereknek kis film dukál. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Hét éve annak, hogy Schilling Árpád a magyar színházművészet zászlóshajójának számító független társulat üzemeltetése helyett a színház intézményességének és társadalmi hatásának kritikai vizsgálata felé fordult. A párt című, nemzetközi koprodukcióban készült előadás a Krétakör ebben az időszakban készült munkáinak szintéziseként értelmezhető. KRICSFALUSI BEATRIX KRITIKÁJA.
Abszurd hangvétele és a megannyi geg, áthallás, önreflexió ellenére az előadás természetesen akkor a legmeggyőzőbb, amikor egy-egy jelenet erejéig a színpadi jelenlétre és a jellemábrázolásra hagyatkozik – arra a realista játékmódra, amit máskülönben látványosan elkerül. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
Zsótér Sándor úgy rendez Csehovot, ahogy Brechtet is szokott. Keményen, iróniába ágyazottan, hideg szenvedéllyel. A külső forma játékos-groteszk elemei néhol fölébe kerekednek a drámai matériának. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Vörös, barna, fekete függönyök ereszkednek, emelkednek, nyílnak, zárulnak. A fent, lent, előtér, színpadmély: a lejtmenetbe kapcsolt történelmi valóság színjátékként fordul mind a négy égtáj irányába. Színjáték két részben. Mégis szünet nélkül. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A Titkos Társulat a Vándoristenek, Szörprájzparti, A pitbull cselekedetei után Az álom féltestvére címen játssza legújabb előadását. A Társulat tagját, titkos vezetőjét, Kárpáti Pétert kérdeztük az előadás születéséről, illetve egyéb jelenlegi aktivitásairól. PROICS LILLA INTERJÚJA.