Az I Wanna Dance with Somebody azzal a nem titkolt szándékkal született, hogy Whitney Houstonra ne tragikus sorsú drogosként, hanem csodás hangú énekesként és queer ikonként emlékezzünk. Ehhez azonban közelebb kellett volna kerüljünk hozzá a közel két és fél óra alatt. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
James Cameron Avatar folytatása tankönyvi példája a filmes második részeknek. Bővülő világa, gyarapodó karakterei és lenyűgöző látványvilága mögött bár továbbra is vannak hiányosságok, ismét élvezetes mozifilmet kapunk. BOZÓ ANTAL KRITIKÁJA.
2022 utolsó magyar mozija vérbeli romkom, ami mese- és csodatematikájával, ötletes vizualitásával és alaphelyzetéből adódó abszurditásával igyekszik kiemelkedni a középszerű közönségfilmek mezőnyéből – moderált sikerrel. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Bernáth Szilárd nagyjátékfilmes debütálásának kulcsszava az autentikusság: releváns, szőnyeg alá söpört, kínzóan kevéssé tematizált témáról beszél olyan érvénnyel, hitelességgel és szerzői stílussal, ami a magyar kortárs moziból fájóan hiányzik. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Tarik Saleh a legjelentősebb iszlám egyetem közegébe ágyazott, belső vallási konfliktusból kibontakozó, kegyetlen politikai thrillerében olyan világ sejlik fel, mely fokozatosan a bőr alá kúszó, kellemetlen érzéssel tölti el európai nézőjét. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Nemes szándék, de kissé tankönyvízű kivitelezés. Az Azt mondta a #metoo-mozgalmat elindító Harvey Weinstein-ügyről szól, az oknyomozós-újságírós filmek sablonjaiból építkezve. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
A menü, mint horrorfilm, váratlan műfajkeverék. Maróan önkritikus, ugyanakkor abszurd módon szórakoztató horrorfilm, mely ismeri nézőjét és hajlandó kiteregetni saját hibáit, hadd szórakozzanak közösen rajta. BOZÓ ANTAL KRITIKÁJA.
Szilágyi Fanni első rendezése tükörfilm, mely látszólag különböző, mélyrétegükben mégis ugyanazokat a közös kényszereket hordozó ikerpárról szól, akik valahogy nem találják az egymáshoz vezető utat. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Az eredeti emlékét tisztelő, ám mégis végtelenül túltelített folytatás lett a Fekete Párduc 2. Korrekt szuperhősfilm egy személyesebb történettel, ami sajnos végig csupán ígéret marad. BOZÓ ANTAL KRITIKÁJA.
Hét év után tért vissza a nagyvászonra a nem éppen konvencionális hollywoodi filmjeiről híressé vált rendező, David O. Russell. Amszterdam című új mozija sajnos nem feledtette előző alkotása, a Joy kudarcát, sőt inkább azt bizonyította, hogy a direktor lejtmenetben van. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Kisszerűségében bájos első filmje után Grosan Cristina egészen komoly ambíciókkal fogott neki új mozija elkészítésének. A Hétköznapi kudarcokban az apokalipszis valóban bekövetkezik, de a katarzis elmarad. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Míg Antall József hidegvérű vezetőnek, addig Göncz Árpád szerethető, de inkompetens bácsinak tűnik az idei magyar Oscar-nevezésből, mely minden igyekezet, korhű díszlet és átlagon felüli színészi teljesítmény ellenére érdektelen, hollywoodi kliséket mantrázó kurzusfilmmé válik. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Jankovics Marcell és munkáját befejező alkotótársai úgy próbálták a Toldit adaptálni, hogy láthatóan semmit nem gondoltak róla. Arany Toldija a magyar kultúra örök darabja – Jankovics adaptációja sajnos nem lesz az. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
David Gordon Green visszatér 2018-as Halloweenjének személyesebb hangvételéhez, és egyúttal Mike Myers mítoszának újszerű aspektusát tárja fel. Bár igyekezete biztató, a végeredmény hagy maga után némi kívánnivalót. SÜLL KRISTÓF KRITIKÁJA.
Lesley Manville londoni takarítóként elhatározza, hogy Párizsba utazik, hogy egy Christian Dior-ruha büszke tulajdonosa legyen. A Mrs. Harris Párizsba megy tökéletes mozi a hűvös őszi napokra. KISS DALMA KRITIKÁJA.