„Life is a cabaret”, énekli Liza Minnelli abban a bizonyos híres slágerben, de mi tudjuk, hogy ez igazából csak retorikai fogás, és nem minden fog úgy alakulni, ahogy reméljük vagy szeretnénk. OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA.
A THEALTER-t a szokásokhoz híven a művészeti vezető nyitotta. Balog József performanszai mindig a pillanat esetlegességére és a tudatosság illékonyságára hagyatkoznak. És meghagynak az emlékezetnek egy-egy gesztust. Idén a napszemüveg fölé emelt, taposásra készülődő láb kerül az adattárba. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Egy magasból lelógatott, terjedelmes nejlonlepedő a célra tartott gépi szellő által lebegtetve északi fényt játszik, az alatta járkálók néha beletekergőznek, s időről időre úgy tesznek, mintha színjátszanának. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Három nővér ül a Cseresznyéskertben egy Sirállyal, amely nyomokban Ivanovot tartalmaz. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Nem mond semmi olyat a Krétakör komoly kampánnyal beharangozott produkciója, amit ne tudnánk egyébként is. Legfeljebb nem ilyen töményen, nem ilyen keményen, nem ennyire koncentráltan tudjuk, amit tudunk. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Tagadhatjuk, de attól még legtöbbünk be van zárva saját szűkös vagy tágas(nak gondolt) cellájába. Előítéletek és elvárások, vélt és valós sérelmek, tegnapi és mai traumák zátonyai között kormányozzuk életünk hajóját. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
Vörös, barna, fekete függönyök ereszkednek, emelkednek, nyílnak, zárulnak. A fent, lent, előtér, színpadmély: a lejtmenetbe kapcsolt történelmi valóság színjátékként fordul mind a négy égtáj irányába. Színjáték két részben. Mégis szünet nélkül. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Ha színre lép, megtelik élettel az Átrium színpada. Alkoholista tiszteletest játszik nagy önfegyelemmel. Tévelygő lelkek védőangyalaként maga is áldozattá lesz a groteszkre hangolt tragikomédiában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.