„Írd meg a jóságot”, szól oda nekem valaki, amikor kifelé jövünk a Kamrából a Kaukázusi krétakör előadása után. Visszakérdeznék, és a rosszasággal mi lesz, de már elsodródtunk egymástól. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Mészáros Béla
IJESZTŐEN CSÁBÍTÓ A JÓ
LEHETETLEN KÜLDETÉS Ferdinand von Schirach: Terror / Kamra
Tárgyalótermi drámának álcázott laboratóriumi kísérletet mutatott be a Katona József Színház. A látottak megerősítik azt a feltételezésünket, hogy vannak kérdések, amikre se igennel, se nemmel nem lehet jól válaszolni. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
AZ ÜGYNÖK HALÁLA Ménes Attila: Bihari / Katona József Színház
Az érzékeny-aktuális téma és a jeles rendű színészi csapatjáték még együtt se garantál fontos vagy érvényes előadást. Leginkább ezt a rég ismeretes színházi igazságot mutatta fel a Katona legkisebb játszóhelyének februárvégi bemutatója. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
BORSZAGÚ BOR Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon / Katona József Színház (Kamra)
Mellékes tényező, hogy a festő-rajztanár Kis János ezúttal nem szikár művészalkat, hanem testes férfi, némi óriáscsecsemő jelleggel. Ő ugyanis nem azonos a címbeli ókori aszkétával. Egy ál-aszkéta nem törvényszerűen hasonlít arra, akivel céltévesztett világundorában példálózik. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
DÜLÖNGŐ IFJÚSÁG Simon Stephens: Harper Regan / Katona József Színház (Kamra)
Stúdió-előadásokról régebben sokszor írtuk azt: a játékmód intenzitásfoka, a nézők karnyújtásnyi közelsége kihat a produkcióra, az összehangolódás keresi arányait, találkozási pontjait. Ma azt: a színpadi gyógyfüves cigaretták fanyar füstje főleg az első sorokban ülők orrát csapja meg. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
LEVONTA HÁT A KONZEKVENCIÁT Bertolt Brecht – Paul Dessau: Kurázsi mama és gyermekei / Katona József Színház
A cím macskakörmök közé kívánkozna. Idézet. Zsámbéki Gábor kíméletlen pontossággal olvasta a kíméletlen Brechtet, és a drámaszöveg kátéjához szinte maradéktalanul konzekvens, egyben szuverén előadást hozott létre. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
MARASZÁD Peter Weiss: M/S / Katona József Színház, Kamra
A háttér érdekesebb, mint az előtér. Többet mond, amit elhallgatnak, mint amit kikiáltanak. Jobb, ha borul a forma logikája, mint ha fennáll. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
CHRISTOS GALIS Gál Kristóf / AlkalMáté Trupp, Jurányi
Patrónusa egyházi döntés folytán a szentek közösségét kényszerült elhagyni, mert a történeti kutatás szerint nem is élt soha. Gál Kristóf önszántából fordított hátat a színészi pályának, hogy rendőrnyomozóként keresse élete értelmét. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
FABULA Ahol a farkas is jó / Katona József Színház
Gyilkosság, sőt gyermek-, kéj- és/vagy rablógyilkosság. Többrendbeli. Halottgyalázás, vérvád, társtettesség, exhumálás. Hamis tanúzás, koncepciós per, törvénysértő ítélet, kivégzés. S ez mind mellékes. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
MEDDIG ÉL A SZÍNÉSZ? Notóriusok 30.2 – Elmentek / Katona József Színház Kamra
Ronyecz Mária, Gelley Kornél, Horváth József és Vajda László – négyen a Katona József Színház alapító tagjai közül, akiket már nem láthatunk, akik csak emlékeinkben élnek. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
VERC Kerékgyártó István: Rükverc / Katona József Színház (Kamra)
A tavaly megjelent, történetét időben visszafelé göngyölítő sikeres regény színpadi változata sokat megőrzött a színtiszta epikumból, elmesélésből. Ha egy narrátor három percben összefoglalná az első részt, máris kezdődhetne a sokkal ütőképesebb második. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
ÁTHALLÁSOK Thomas Bernhard: Heldenplatz / Kamra
Gyűlöletáriákból szőtt komor társadalomkép bomlik ki a nemzetostorozó osztrák író, Thomas Bernhard hőseinek ajkán. S miközben bepillantást nyerünk az újraéledő náci veszélytől irtózó nagypolgári család szó szerint is gyászos jelenébe, feltárul a sötétlő múlt, amely beárnyékolja az ingatag jövőt. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
VAN POFÁJUK HOZZÁ Helmut Krausser: Bőrpofa – a VRRRRRÜMM láncfűrésszel / Kamra
Panellakás. Henteskötény és disznóvér. Láncfűrész, horrorfilm és metálzene. Ihletett Férfi, betoppanó barátnő, dörömbölő szomszéd és hatósági intézkedés. „Ez így összefoglalva kurva szarul hangzik.” Pedig egyáltalán nem az. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.