Sárga az arca a fekete korona lakkfényű pántja alatt. Szinte foszforeszkál. Richárd ő, a démon, aki tudja, mit kell gondolni az emberről ahhoz, hogy aztán kellőképpen meg lehessen rontani. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Nehéz egyeztetés volt, de végül kötélnek állt: Andrei Şerban, román származású amerikai rendező, aki a Radnóti Színházban a III. Richárdot rendezi Alföldi Róberttel a címszerepben, a darabról, a mindannyiunkban ott rejtező „Richárdról” is beszélt a Revizornak. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
Mielőtt a színház végképp fölfeszül a Mici néni két élete és a Segítség, én vagyok a feleségem! közti ruhaszárító kötélre, és mielőtt a közönség végképp beleszokik, hogy hétköznapi gondjaival együtt az agyát is otthon hagyja, ha színházba megy, álljunk már meg egy polgári szóra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Kettészakadt ország fölött marakodó honatyák, honvédő kormánypártiak és idegenszívű ellenzékiek, mindeközben kenyeret és munkát követelő nép. Hol játszódik Alföldi Róbert új rendezése? Természetesen Franciaországban, 1794-ben. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Básti Julit a Nemzeti Színház Sirály című előadásában, Arkagyina szerepében nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplők között jelölték kritikusdíjra. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
Augusztus 20-án Szegeden elmaradt az ilyenkor szokásos, kötelező tűzijáték. Rögtön egymás után kétszer is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Vörös, barna, fekete függönyök ereszkednek, emelkednek, nyílnak, zárulnak. A fent, lent, előtér, színpadmély: a lejtmenetbe kapcsolt történelmi valóság színjátékként fordul mind a négy égtáj irányába. Színjáték két részben. Mégis szünet nélkül. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A címbeli kifejezés – Действующие лица – oroszul annyit tesz, mint magyarul Makai Imre fordítása elején a Személyek felsorolás. A Nemzeti premierjén a színmű valamennyi alakjával együtt mindenki „szereplő”, aki csak jelen van a teremben. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Lehet játszani a számokkal, lehet buherálni is őket, ha azt akarjuk látni, de főleg láttatni, hogy dől a nép a színházba – ettől még az marad a makacs igazság, hogy az irdatlan méretű szegedi szabadtéri színpadán csak a Mágnás Miska hozta a nézőket, és az sem könnyen. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Legutóbb két Molière-darab olvadt össze a szegedi Kisszínházban, most pedig – A képzelt fösvény beteg után – Szép Ernő két egyfelvonásosa került sokat sejtetően egymás mellé. A koncepció ezúttal is izgalmasabbnak bizonyult, mint maga az előadás. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
Addig jár a korsó a kútra… Ám Kleist egyetlen vígjátékában a korsó – többekkel ellentétben – nyugton marad, mégis összetörik. Tragikus sorsa lavinát indít el. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A címszereplő éhkopp-estebédet készíttet elő, hogy muszájból vendégül lássa öregedő szíve ifjú választottját, Mariane-t. A vacsoratervezés során a fukar házigazda takarékos ötletekre jut: „…valami finom kis sűrű bab jó zsírosan, hozzá egy kis marhadarálék…” TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Sem az állatalakoskodó, pogány közelítésnek, sem a görögös-kórusos interpretációnak nem áll ellent a modern költői színjáték. A felületek és eszközök keverése kemény, tiszta drámaiságot szabadít fel a balladás előadásban. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
E zenés vígjátékot nyakon csókolta a múzsa. Illetve nem a múzsa a vígjátékot, hanem az ál-igazi betörő Lajos bácsi özvegy Murányiné méltóságos asszonyt, aki a „legnyakabb nyakkal” rendelkezik. Satöbbi. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Nem lenne haszontalan tudni, mely felkínált darabok közül bólintott rá a rendező éppen erre. Zenés színházi ön- és társulati tréningnek nem rossz választás, de az emberöltővel ezelőtt keletkezett színmű, miközben levedlette a régit, kevéssé vett fel új, mai arcot. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.