És akkor a legrosszabb időkben megjelennek új csapatok, keresnek új utakat, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy nézzük őket, mert érdemes, és nem mellesleg segítsük a megmaradásukat. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Nem mindennap élvezheti az ember Tom Waits zenéjét színházban, az meg pláne kuriózum, ha Robert Wilsonnal és William S. Burroughs-zal közös fekete komédiája végre a maga szürreális, pokoli pompájában tárul elénk. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Gergye Krisztián rendezésében július 8-án mutatják be Szentendrén Bella Máté és Karafiáth Orsolya „horror mjuzikel komédiáját”, a Macskadémont. A koreográfus szülővárosába is visszatér: a 40 éves Kőszegi Várszínházat ünneplő projektje augusztus 3-án emlékező performance-szal zárul. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Első elbizonytalanodásunkban mondhatnánk azt is: Szabó Magda alufóliában. Mert különös kísérlet tárgya lett Az ajtó című, sokak által szeretett regény. Azok is szeretik, akik most színre vitték, pár motívuma legalábbis érdekli őket. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Őszinteségével, frissességével mellbevágó a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2020-ban végzett Márfi Márk önreflexív szakdolgozatából született Telik – egy óra az életedből című egyszemélyes előadása, amit a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban láthat a közönség. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
A Nemzetiben nem Örkény Macskajáték című színdarabját játsszák, hanem saját verziót, amelyet Kulcsár Edit dramaturg a színpadi műből, az alapjául szolgáló regényből és a filmből szerkesztett össze. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Tamási Áron 1945 őszén kiájult a Nemzeti Színház Ráday által rendezett, Bajor Gizi és Ráday Imre által főszerepelt főpróbájáról, s a következőket írta: „a rossz mű és a rossz előadás sohasem egyszerű.” GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Mivel a címül választott szószerkezet a novellafüzért nyitó Tájékoztatásnak is az elején szerepel, s mert az előadás szövegének készítői is már az első percben idézik, illő elöljáróban kimondani: szép, hosszú nosztalgikus „levél” kerekedett a színen Krúdy egyik fő művéből. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Még nem élt, csupáncsak működött a Hair a Mohácsi János által rendezett produkció legelső előadásán. Hol jól, hol rosszul. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Ibsen első „római” darabját, a Brandot most először láttam színházban. Méghozzá a Nemzetiben, igen. Pont olyan előadás, amilyenből vagy tizenötöt dobott a szemétbe a Nemzeti fura ura: színház. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Egyértelmű, hogy a hajdani Filmszemle az enyészeté lett – legalábbis premierfesztivál értelmében. A Filmhét néven újjászületett seregszemlén alig láthattunk új alkotásokat, de a tévéfilm-szekció arra legalább alkalmat adott, hogy az agyonhallgatott és lehetetlen időpontban műsorra tűzött darabokból kedvünkre válogathassunk. HUNGLER TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA.
A gyenge kezdés után végül jött az erős visszaesés is, még ha a kettő között a kitartó szemlélő rá is bukkanhatott néhány figyelemre méltó megoldásra. A Nemzeti Színház egyenesen Tbilisiből reciklált előbemutatóján jártunk Gyulán. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Saját vállalásának terhét derekasan viselő, lelkiismeret-ébresztő nagyszabású előadást lát a közönség. A gyűlöletbeszéd, indulatpolitika, ténytorzítás anatómiáját. De látja azt is, hogy az előadás nincs teljesen felkészülve önmagára. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.