Lakos Nóra első nagyjátékfilmjében Kerekes Vica markáns jelenléttel uralja a vásznat, s ha a néző el tud tekinteni az alapszituáció teljes irrealitásától és a film széteső szerkezetétől, akkor végső soron korrekt, visszafogott romantikus vígjátékot kap. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Hiánypótlás, hagyományteremtés: sokszor hallott lózungok, de ami nyáron Gyulán elkezdődött, az továbbgondolásra és támogatásra érdemes kezdeményezésnek tetszik. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Katona drámája bántóan gyakran válik a közhelyesen magyarkodó retorika martalékává, noha a Bánk bán épp azzal szembesíti figyelmes olvasóit, hogy az „Isten, haza, család” organikus egysége legföljebb nacionalista politikai szlogenként képezhető meg problémátlanul, valójában ezek az eszmék állandó konfliktusban állnak egymással. KRICSFALUSI BEATRIX ELEMZÉSE.
A hetvenéves Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának, Gáspárik Attilának nyáron lejár a mandátuma. Miután a tulajdonos értékelései alapján jól teljesített, ha akarja, folytathatja a munkát, építheti tovább a színházat és közönségét. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban töltöttünk négy estét, az évad első felének bemutatóit láttuk. Leginkább két előadásról írok. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
Mivel a címül választott szószerkezet a novellafüzért nyitó Tájékoztatásnak is az elején szerepel, s mert az előadás szövegének készítői is már az első percben idézik, illő elöljáróban kimondani: szép, hosszú nosztalgikus „levél” kerekedett a színen Krúdy egyik fő művéből. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Erdélyben lassan ahány színház, annyi nemzetközi fesztivál. Azt mégis túlzás volna állítani, hogy maguktól bújnak elő a földből, mint a gomba, mert az éltető (pénz)eső ott sem mindenkire egyformán hullik. KRICSFALUSI BEATRIX BESZÁMOLÓJA
Ibsen első „római” darabját, a Brandot most először láttam színházban. Méghozzá a Nemzetiben, igen. Pont olyan előadás, amilyenből vagy tizenötöt dobott a szemétbe a Nemzeti fura ura: színház. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Szellemes, kedves, frappáns, újszerű ötletek sokasága sem hiányzik a műköltészet „népmese”-csodájának színreviteléből. Mindez azonban sokszor lomhán eltékozlódik, főleg a dramaturgiai puhányság folytán. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Egy Hamlet-előadásból kihagyni a „lenni vagy nem lenni” monológot lenyűgöző és imponáló pofátlanság. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Spiró György drámáján láthatólag nem fogott az idő. A textusok alá új viszonyrendszer rajzolódik. Művészet és politika konfliktusai éles fényben szikráznak a sepsiszentgyörgyiek előadásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A műfaji meghatározást komolyan kell venni: ez az előadás nem a Bánk bán újabb interpretációja, ez „színpadi tanulmány Katona József drámája nyomán”. Nyugtalanító gondolnivalókkal. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.