A színház kreativitás, filozófia, önismeret, traumafeldolgozás, közösség, hit, politika, szórakozás. A színház próbálkozás, tenni akarás, szabadság. Az idei THEALTER második felében tematikailag és formailag egyaránt változatos, többé-kevésbé kísérletező előadásokat láthatott a közönség. SZABÓ RÉKA DOROTTYA BESZÁMOLÓJA.
A koronavírus-járványra a színházi szakmának is reagálnia kellett valamilyen módon. Létrejöttek online streamelt előadások, és kifejezetten a virtuális térre készült produkciók is. De mi történik akkor, ha az online tér már nem kényszer az alkotók számára, hanem vállaltan erre a felületre szeretnének színházat csinálni? HORNOK MÁTÉ KRITIKÁJA.
Horváth János Antal rendezése hatásosan meséli újra a gyűlöletkeltés és az előítéletek következményeinek örökké érvényes történetét. BÁLINT ZSÓFIA KRITIKÁJA.
Apáknak és fiúknak közös programként is ajánlja első rendezését, a Manna bemutatójaként szeptember 12-től a Trafóban látható Kereki című előadást Georgita Máté Dezső. Bár fizikailag nincs jelen, az elhunyt nagyapa is szereplője a három generáció találkozásáról szóló történetnek. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Blaskó Borbála idős Peer Gyntje a szemünk láttára vizsgálja felül életét, vet számot tetteivel. A Gomböntő fenyegető határideje ellenére Peer kétségbeesetten esik egyik emlékfoszlányból a másikba. De vajon létezik-e megnyugvás egy áthazudott élet után? KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
Hét színésznő játszik egy perinatális veszteségekről szóló előadást. Az elején egyikük, Szegvári Júlia elmondja, hogy részben saját, részben mások történeteit halljuk majd, tehát ők nemcsak mint színészek, hanem mint érintettek vesznek részt a játékban. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Csak azért, mert bizonyos kérdések túlságosan kényesek vagy súlyosak, még beszélnünk kell róluk. Ezt teszi maga a színház is, történeteket mesél, néha olyan dolgokról, amiket nem akarunk meghallani. BÁLINT ZSÓFIA ÖSSZEFOGLALÓJA.
A Rubens és a nemeuklideszi asszonyok után A nevetséges sötétséggel Dohy Balázs mint rendező már másodszor kísértette a színházi lehetetlent. Vagy ha Wolfram Lotznál maradunk: a lehetetlen színházat. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Harmincévesen az ember már felnőtt, egzisztenciálisan biztos alapokon áll. A harmincasok egy része biztosan, de Szabó Zoltán első rendezésében, a Tiprás című produkcióban egyáltalán nem ez az oldal kerül terítékre, sőt, egy generáció több évnyi szüntelen frusztrációja tobzódik egy átlagosnak induló szülinapi bulin. KELEMEN ROLAND KRITIKÁJA.
„Minden csak vélemény, a vélemény pedig tőled függ. Szüntesd meg, amikor jónak látod, és akárcsak azt az embert, aki a hegyfokot megkerülte, téged is vár a szélcsend, a teljes nyugalom, a biztos öböl.” (Marcus Aurelius) De azért elmondom az alábbiakat. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Nem szeretnék jegesmedve lenni. Ezt pár hete már egyszer megállapítottam, egy vasárnap délutánon, amit a budapesti állatkertben töltöttem. A jegesmedvék etetése tilos! című előadás megerősített ebben az elhatározásomban. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Egy 14, egy 16 és egy 18 pluszos előadást néztem meg idén az ESZME Fesztiválon, mondjuk úgy, hogy a felnőtt szekciót. Láttam én már ezt-azt, de az utolsótól még én is zavarba jöttem. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.