A házastársi hűtlenség örökzöld – avagy érdektelenségig izgalmas – színházi témájában szakértőnek számít Georges Feydeau; Balfék című komédiáját Kecskeméten a Mohácsi testvérek vitték színre. Avatott nézőnek nem kell magyarázni ez kapásból mit jelent: átiratot. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.
Értjük ezt a rendezői nyelvet, ráismerünk erre a színházra: minimum az Egyszer élünk beugrik, de lehet, hogy még a Csak egy szög és az 56/06 is. Mohácsi János megint egy előadással válaszolt a kormányzati hazudozásra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Miskolci Nemzeti Színház társulata óriási energiákat mozgósítva dolgozik Kiss Csaba igazgatói keze alatt, s kezd megtérülni a befektetett munka; a nézők szedegethetik az egyre érettebb gyümölcsöket. Ilyen például A tanítónő, mely egyrészt a színészek figyelmes összjátékának nagyszerű példája, másrészt a sorok közötti olvasást (illetve annak kényszerét) felelevenítő, aktualizáló rendezés. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
Pedig az lett volna, ha nem tör ki a vihar. Már az előző esti előadást is félbeszakította az égi tűzoltózenekar, bár hivatalos esőnappal vigasztalva: az első felvonás alatt. Mi azonban hoppon maradtunk, mert „csak” az utolsó húsz–huszonöt percet mosta el az eső. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Egy színházi próbán valódi színészek fiktív szerepei vitatkoznak fiktív szerepet játszó fiktív színészeket játszó valódi színészekkel, hogy valójában melyikük a fiktívebb. Mert egy szerep „mindig »valaki«. Ellenben egy ember […] úgy általában lehet »senki is«”. Ha csak így nem. MARKÓ RÓBERT ÍRÁSA.
„Móricz Zsigmond ebben a darabjában nem bírál, nem mond erkölcsi ítéletet, nem erőszakoskodik nagy életproblémákkal” – idézi Schöpflin Aladárt a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás színlapja, s a Nyugat jeles recenzensének állítása éppúgy igaz a kőszegi produkcióra, mint a Móricz-színműre. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.
Termékeny kettősség feszül egymásnak Rusznyák Gábor Oidipusz-rendezésében: a Fosse-átirat nyelvi és képi egyszerűségre törekvő stílusban mítosztalanítja a (bűnügyi) tragédiát, amihez egy szertartás-színházi elemekből építkező komplex formavilág társul. Az összhatás lenyűgöző. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
Salemi boszorkányokat láthatunk a Pécsi Nemzeti Színház színpadán, ahogy majd’ másfél évtizeddel ezelőtt Kaposvárott. Mohácsi János Miller-átirata nem kapaszkodik az aktualitásokba; a tömeghisztéria természetrajza független az aktuális politikai helyzettől. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A hazai kritikaírást is szokatlan feladat elé állította a nagy port kavart kaposvári előadás, a Mohácsi-testvérek tiszteletlen tisztelgése 1956 előtt. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.