A jövő évadtól rendez és játszik a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, amivel régi restanciát pótol, hiszen a színház megalakulása óta hívja, hogy térjen vissza szülővárosába. Eddig nem volt rá ideje, most van. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Kiss Csaba darabja Nyinának azt a két évét beszéli el, ami az otthonról való távozásától a visszalátogatásig telt el, vagyis ami Csehov Sirályának 3. és 4. felvonása között történik. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Az ország egyik legizgalmasabb színházi műhelyében, a miskolci Nemzetiben történt váratlan igazgatóváltás alaposan felkavarta a kedélyeket. A közvélemény azt látta, hogy a politika újra a saját erőszakos módszereivel próbál rendet csinálni. A Revizor közölte Rusznyák Gábor véleményét – és természetesen teret ad Kiss Csaba (és más érintettek) válaszának is. KISS CSABA ÍRÁSA.
A Revizor szerkesztősége elfogadhatatlannak tartja a miskolci polgármester „rapid megoldását”. A kirúgott színházigazgató, Kiss Csaba az elmúlt napokban számos fórumon kifejtette véleményét a színház helyzetéről, a művészeti tanácsról és a saját szerepéről. Ez viszont már szakmai ügy, ezért kértük meg Rusznyák Gábort, a művészeti tanács egyik tagját, a színház rendezőjét, hogy ő is foglalja össze, mi vezetett idáig.
Egy kétestés királydrámát kevesebb, mint három óra alatt előadni úgy, hogy összetett figurák rajzolódjanak ki és a történet is követhető maradjon, nem könnyű. Zenével, dalokkal, extra betétekkel dúsítani az anyagot egyenesen nyaktörő mutatvány. Szerencsére mégis van, aki megpróbálja. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
A Miskolci Nemzeti Színház társulata óriási energiákat mozgósítva dolgozik Kiss Csaba igazgatói keze alatt, s kezd megtérülni a befektetett munka; a nézők szedegethetik az egyre érettebb gyümölcsöket. Ilyen például A tanítónő, mely egyrészt a színészek figyelmes összjátékának nagyszerű példája, másrészt a sorok közötti olvasást (illetve annak kényszerét) felelevenítő, aktualizáló rendezés. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
A február elején megrendezett SZEM (Színházi Egyetemek Miskolcon) jó időpontban van ahhoz, hogy a fesztiválmentes időszakban a színészhallgatók kerüljenek a középpontba, és különösen jó, hogy nemzetközi kontextusba helyezhetik munkájukat. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
Mert benne él ő minden félrecsúszott nyakkendőben és elvétett szóban. Hiánya maga a jelenlét, ő a megtestesült magány. Három férfi próbálja őt újrateremteni a vonaton, visszaemelni a narratív térbe, mert elveszett, és nagyon fontos lenne megtudni, hogy mi lett a nővel. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA
A Magyar Színház femme fatale-évadjának negyedik epizódjában a bámulatosan optimista Charity, a pokolian elbűvölő Annabella és a titokzatos-bolondos Lizzy után újabb végzet asszonya, a szerelmes Marguerite Gautier kerül reflektorfénybe. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.
A kortárs magyar dráma színpadon előadva cirka másfél órát vesz igénybe, szünet nélkül játsszák egy szűk, klausztrofób térben, és arról szól, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk – szerelemben, munkában, életvitelben és gondolkodásban egyaránt. Vagy nem. JÁSZAY TAMÁS ÖSSZEFOGLALÓJA.
Részegen menjek ki a színről, vagy józanul? – tépelődik az első rész végén az egyik aktor. A bárót és a susztert is ő alakítja; az egyik épp részeg, a másik józan. A jókedvű közönség előtt a jókedvű színész úgy táncikál a színfalak mögé, hogy szeszen innen és túl is hiteles. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Akárcsak Füst Milán Boldogtalanokja, Kiss Csaba drámája is újsághírből született. 2002 karácsonyán egy Baranya megyei kis faluban élő férfi vak fiát kivitte a havas erdőbe, és magára hagyta. A fiatalember átfagyott holttestét csak napokkal később találták meg. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Kiss Csaba drámájának felolvasószínházi bemutatójára a „Múzeumok éjszakáján” került sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A nézők nemcsak a székeket vették birtokba, a földön is sokan ültek, legalábbis az első rész alatt. Aztán a felvonás végén kitartó tapssal ünnepelték az előadást, majd a helyzetet megértő rendező kedvesen meginvitálta őket a második részre. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.