A május utolsó hetében a pécsi Uránvárosban felbukkanó konnektorfejű ember kétségtelenül a legbizarrabb fesztiválarc az idei palettán. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.
A Szerelmem Majomúr tulajdonképpen egy Tarzan-parafrázis, ötletnek akár jó is lehetne, bár az előadás alapján nehéz megtalálni a mai valósághoz való kapcsolódási pontokat, ahogy a műfaj, az irányultság is meghatározhatatlan. OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA.
A Holmi 25. születésnapján a szerkesztők arra az elhatározásra jutottak, hogy a rendszerváltás hajnalán megindult folyóiratot megszüntetik, nem csinálják tovább. Ez a szám ünnepélyes búcsú egyben, ha még az év végéig meg is jelenik majd a lap. SÁNTHA JÓZSEF ÍRÁSA.
Kritikusi potya feladat? Hiszen tizennégy esztendő leforgása alatt negyedszer közzétett novelláskötet a tárgy. Ráadásul úgy, hogy a jelen kiadás függeléke a fontosabb bírálatok közül is felsorakoztat nyolcat. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Az 1970-ben Gyöngyösön született szerző egyike a legfelkészültebb magyar irodalomkritikusoknak. Most raptorként illetve punk szövegíróként mutatkozik be, és kötete alapérzületét így foglalja össze: „Gyöngyös mint szellemi létforma”. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS CIKKE.