Meglepő és egyben rettenetes az, ha egy rendezés látszólag a feminista értékek mellett akarja felemelni a hangját, de közben éppen a tárgykör legsúlyosabb sztereotípiáit erősíti fel. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Kecskeméti Katona József Színház
ANTIFEMINIZMUS
SŰRŰ TÖRTÉNELEM Weöres Sándor: A kétfejű fenevad / Kecskeméti Katona József Színház
Weöres Sándor drámája nem historizáló mű, a kecskeméti színpadon sem konkrét történeti korba ágyazódik a Koltai M. Gábor rendezte előadás: költői maskarádét látunk, amelyben ott kavarog a teljes magyar történelem, a huszadik század összes háborús és politikai tapasztalata. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.
MINDNYÁJUNKNAK EL KELL MENNI Most mindenki együtt / Kecskeméti Katona József Színház
Hogyan gyártunk magunknak diktátort? Ha megvan, és nem vagyunk vele elégedettek, hogyan tüntethetjük el? Erről beszél a Most mindenki együtt című előadás. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
ELEVE ELRENDELTETETT Réczei Tamás: Szabadság kórus / Kecskeméti Katona József Színház
Sok lehetőséget és még több veszélyt rejt magában, amikor egy rendező a saját szerzeményét állítja színpadra. Ha másért nem is, már önmagában ezért a felismerésért megérte bemutatni a Szabadság kórust. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
RUTINMUNKA Bernard Slade: Jövőre, veled, itt! / Kecskeméti Katona József Színház
Kecskemét-szerte ismert tény, hogy Danyi Judit és Hegedűs Zoltán a való életben egy pár. Kézenfekvő tehát, hogy kétszereplős, romantikus komédiában lássuk őket a színpadon. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
BÖRTÖNNAPOK HORDALÉKA Réczei Tamás–Déry Tibor: Szerelem / Kecskeméti Katona József Színház
Megtört-e Déry gerince a börtönben? Lehozatta-e vajon Aczél György az író nyugalmát zavaró macskát a fáról? KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
SZELLEMES MÚLT Réczei Tamás: Vasárnapi gyerekek / Kecskeméti Katona József Színház
Kísértet járja be Kecskemétet, vagy legalábbis a Ruszt Stúdiót. És csak részben a kommunizmus kísértete; színre lép a múlt század majd minden ártó szelleme. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
MOLY KONTRA NAFTALIN Heltai Jenő: Naftalin / Kecskeméti Katona József Színház
HELYSZÍNLELŐK Pierre Notte: Két néni, ha elindul / Katona József Színház, Kecskemét
Két néni, két előadás és két homlokegyenest eltérő, egyaránt hiteles arculat. Pierre Notte darabja ennyire biztosan nem jó, de az Örkény Színház magyarországi ősbemutatója után Verebes István kecskeméti rendezése is kihozza belőle a maximumot. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
VIHARCSENDHÁBORÍTÁSShakespeare: A vihar / Katona József Színház, Kecskemét
A Caligula helytartója és a Bánk bán biztos kezű és biztos ízlésű rendezései után Bagó Bertalan harmadszor dolgozott a kecskeméti Katona összeszokott társulatával. Egy sikersorozat legfőbb ismérve azonban éppen az, hogy előbb-utóbb megszakad. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
REPÜLÜNK! Vitéz Miklós – Vadnai László: Meseautó / Katona József Színház, Kecskemét
Hatásosan és dinamikusan kezdődik, jól kigondolt stilizációba öltöztetve, mozgás, ritmus, gegek mind együtt vannak és működnek, jaj, de jó, nem a filmet fogom látni, gondolom, és nagyjából úgy is lesz. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
PÁLINKÁNAK GYENGE, BORNAK TÚL ERŐS Goldoni: Chioggiai csetepaté / Katona József Színház, Kecskemét
A kecskeméti Katona társulatának olyannyira jól sikerült a Chioggiai csetepaté kipofozása, hogy a szórakoztató jelenetek még a darab alapvető hiányosságait is képesek feledtetni. Más kérdés, hogy az előadás komolyabb, érdemi törekvései ugyancsak az önfeledt játék hevében szorulnak háttérbe. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
REDUKÁLT ÉRZELMEK Bertolt Brecht: Angliai Második Edward élete / Katona József Színház, Kecskemét
Mezítelennek mutatkozik a Kelemen László Kamaraszínház színpada; Ambrus Mária gyakorlatilag teljesen lecsupaszíttatta a teret. A négy világító neoncsőn kívül csak a padló tudatosítja a terembe lépő nézővel, hogy itt ma előadást fog látni. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A KÉPZELET MARAD Tolcsvay László – Müller Péter – Bródy János: Doctor Herz / Katona József Színház, Kecskemét
Egy musical életkorán és időszerűségén töprengeni lényegtévesztő dolognak látszik, de nem mi tehetünk róla, hogy az idén (és még egy darabig) mindent másképp hallunk. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
MI LESZ A CSEREBOGÁRBÓL Csiky Gergely: Buborékok / Katona József Színház, Kecskemét
Mohácsi János rendezése az eredeti szöveg újra-, az ismert szituációk és sematikus alakok ki-, valamint a kiszámítható dramaturgia visszájára fordításával egyszerre igyekszik felújítani a XIX. századi darabot és lerombolni a ma illúzióit. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.