Vidnyánszky Attila saját #sohavégetnemérős projektje a Bánk bán színrevitele. A kör egyelőre bezárult: huszonegy évvel azután, hogy a Nemzeti Színház nagyszínpadán először megrendezte Katona József drámáját, az elkövető diadalmasan tér vissza a tett helyszínére. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Túlzok, de nem nagyon, ha azt mondom, hogy ez a legviccesebb Bánk bán, amit valaha láttam. A pályakezdő Vilmos Noémi pécsi előadására mégsem elsősorban emiatt fog emlékezni az utókor. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A vesszőkön és a hangsúlyokon sok minden múlik, ezt régóta tudjuk: „a pécsi Bánk bánt megnézni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem”. OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA.
Nem derűlátó, bár helyenként derűs helyzetjelentés szerelemről, hűségről, hatalomféltésről, uralkodásról és a nemzet jövőjéről. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Nádasdy Ádám, a nyelvész, a költő és a fordító újból szokatlan vállalkozásba fogott: lefordította egyik „érinthetetlen” nemzeti drámánkat, a Bánk bánt magyarra. Magyarról. SCHILLER MARIANN ISMERTETŐJE.
Katona drámája bántóan gyakran válik a közhelyesen magyarkodó retorika martalékává, noha a Bánk bán épp azzal szembesíti figyelmes olvasóit, hogy az „Isten, haza, család” organikus egysége legföljebb nacionalista politikai szlogenként képezhető meg problémátlanul, valójában ezek az eszmék állandó konfliktusban állnak egymással. KRICSFALUSI BEATRIX ELEMZÉSE.
„Ez nem szórakoztató” – mondja mögöttem valaki félhangosan az előadás nézőket is mozgósító záró jelenetét nézve. Igaza van, tényleg nem az. Vagy csak nem úgy, ahogy megszoktuk? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A műfaji meghatározást komolyan kell venni: ez az előadás nem a Bánk bán újabb interpretációja, ez „színpadi tanulmány Katona József drámája nyomán”. Nyugtalanító gondolnivalókkal. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Megkérdőjelezni a régit akkor érdemes és úgy elegáns, ha az újragondolás iránymutató, eredeti vállalkozásnak bizonyul, márpedig a kecskeméti színház Bánk bánja innen nézve is fején találta a szöget. A jelszónk lészen: B. B. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
„Három a tánc, három a tánc. Haj!” – hangzik a Bánk bán librettójának részlete, ám ne higgyünk neki, nem csak három a tánc. A szolnoki produkció nézője kap még jókora adag vetítettképes ízelítőt a magyar történeti festészet remekeiből, részleteket Erkel operájából s szövegfrissítést Kerényi Imre átírói vénájából. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A színlap szerint rémdráma/szomorújáték, amit látunk, és maga a szerző is tragédiának nevezi Katona eredeti művét. Ám a rendező, Almási-Tóth András inkább valamiféle „rémbohózat” felé vitte az előadást, hogy egy másik kortárs író, Márton László kategóriájával éljünk. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.
A Bánk bán öreg dráma, öreges dráma. Dörgő hangú, éltes színészekkel meg érett színésznőkkel képzeljük el, és nemesen unatkozva hallgatjuk. Alföldi Róbert, zum Trutz, egészen fiatal, kezdő színészekre bízta az egészet. RADICS VIKTÓRIA KRITIKÁJA.
Nem éppen drámai alkat a magyar. Az indokok között kedvtelve idézzük a 19. századi gyökerek hiányát: Vörösmarty, Madách és Katona egy-egy játszhatatlannak mondott művével kimerül nemzeti drámairodalmunk. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.