Először látható a 91 éves Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán a Traviata, amit július 29-én és 30-án Juronics Tamás rendezésében, Kolonits Klára címszereplésével játszanak. A Kossuth-díjas koreográfus kortárs történetként álmodta meg a Verdi-operát a Dóm térre. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
A Petőfi 200 emlékév része is lehetne a Szegedi Szabadtéri Játékok július 1-i nyitó produkciója, a Szabadság, szerelem! – bár kormányzati támogatást erre sem kaptak eddig. A női sorsok évada az idei – mondja Barnák László, a tavalyi összevonással létrejött színházi mamutintézmény főigazgatója. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Különös, hogy Jézus és Mária utolsó találkozása az életben ezúttal mennyire hektikusnak hat: két zaklatott, ideges, szeretetlennek látszó ember duettje. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Másfél éves kényszerszünet után végre újra együtt fesztiválozhatott a táncot szerető, és azzal ismerkedni vágyó közönség Veszprémben, ahol a TÁNC XXIII. Nemzetközi Kortárs Fesztiválját rendezték. BÁLINT ORSOLYA BESZÁMOLÓJA.
A Bartók Tavasz kétségkívül legbartókibb produkcióját láthattuk május 26-án este, hiszen Bartóknak nem csupán a zenéje – sőt, Zenéje – hangzott fel a róla elnevezett Nemzeti Hangversenyteremben, hanem ő maga is megelevenedett a pódiumon egy tánckölteményben. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Újra diadalmasan tért vissza a Margitszigetre az Evita. Andrew Lloyd Webber zenéjén nem fog az idő, az argentin elnökfeleség történetének többértelműsége pedig máig képes minket zavarba ejteni. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Nem minden tanulság nélküli, ám korántsem felemelő tánctörténeti időutazás Juronics Tamás két Orff-koreográfiáját, az idén bemutatott Catulli Carminát és a tizenöt éve született Carmina Buranát egy estén látni. KRÁLL CSABA RECENZIÓJA.
A megmondóemberek ideje lejárt, vissza kell térni a szakmai vitákhoz; megoldást javasolni a döntéshozóknak, megtartani – és a trükközések ellen bebiztosítani – a TAO-t. Legyen nagyobb átjárás a függetlenek és a kőszínházak között, legyen dramaturg minden produkcióban, tanuljunk meg pályázatot írni – és még sok egyébről is beszélgettünk. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
Eljátszani a darabot és eljátszani, hogy van darab, az nagyon nem ugyanaz. Leginkább ezt a színházi alapigazságot illusztrálja a Radnóti legújabb produkciója. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
„Háry János – opera”, olvashattuk a Szegedi Szabadtéri Játékok plakátjain, holott daljátékról van szó, amiből az előadás során eklektikus operett lett, sok prózával. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.
Nyaranta, a Pécsi Országos Színházi Találkozót követően Győrben a táncosok is összegyűlnek a Magyar Táncfesztiválon. A két eseménysorozat összehasonlítása azonban nem lenne helyénvaló, hiszem az eleinte kétévente, később évente megrendezett, idén a jubileumi, 10. évét ünnepelő győri mustra a valamivel idősebb POSZT-hoz képest más pozícióval és struktúrával rendelkezik. SÁNDOR ZITA BESZÁMOLÓJA.
Mármint a színház jön szembe, akkor is, ha nem figyelünk, de ez a kilencnaposra nyújtott hét éppen arról szólt, hogy nézni, látni, figyelni lehet, szabad, sőt kell. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
A darabban ez a mondat szó szerint elhangzik, csak épp nem kérdő módban. Ekkor már majdnem az előadás végén járunk, s már régóta azon törjük a fejünket, hogy tényleg az eredeti librettó a bugyutább? IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Sztravinszkij Orfeusza és Bartók Fából faragott királyfija is megváltás-, beavatás-zene. Indokolt tehát e két művet egy estén játszani. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
„Aznap többet nem olvasánk azontúl” – sommázza lakonikus kacérsággal Danténál Francesca saját és szerelmese, Paolo szomorú históriáját, amelyből aztán Riccardo Zandonai hatszáz évvel később négy felvonásos operát komponált. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.