Túl sok, túl vegyes, túl és túl: segítünk válogatni, mert a döntés nem könnyű, pedig van, amit muszáj, és olyan is, amit érdemes. Nézni, hallgatni, menni. Kultúra.
Jérôme Bel francia koreográfus Jérôme Bel című alkotását látjuk a Trafóban, az egyetlen szereplő Udvaros Dorottya, aki azt állítja magáról, hogy ő Jérôme Bel. Ez az állítás látszólag nem több, mint egy szerep szokványos színházi felvétele – igaz, a cím és Bel eddigi dokumentációs koreográfiáinak sorozata erős kíváncsiságot kelt az autofikciós esemény iránt. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA.
„Amennyiben nyolcvan perc során ekkora mértékű feloldozás, elfogadás és nyitottság létrejötte szavatolható, talán még sincs annyira elveszve az emberiség. Jérôme Belt minden magyar színházba, iskolába és buszmegállóba!” – írtam egy évvel ezelőtt Bel Gala című produkciója kapcsán. Az előadás végre látható lesz a Trafóban március közepén. NÉDER PANNI INTERJÚJA.
Jérôme Bel előadásairól gyakran Malevics négyzetei vagy Miró gyermekrajzszerű festményei jutnak eszembe. És a múzeumokban irigyen, lekicsinylőn összemorduló emberek: „Ilyet én is tudnék!”. (Akkor miért nem csináltad te?) NÉDER PANNI KRITIKÁJA.
„Mintha valamit védeni kellene velünk szemben, csak nem tudom, miért. Folyamatos változás van, nem érdemes mit védeni. Ami van és értékes, az úgyis értékes marad örökké.” KRÁLL CSABA INTERJÚJA, 2. RÉSZ.
A kortárs előadó-művészetek iránt érdeklődők már jól tudják, hogy nyaranta érdemes Bécsben tölteniük pár napot, ahol az ImPulsTanz fesztivál immár 30 éve mutatja be a kortárstánc szféra színe-javát. PÉTER PETRA ÍRÁSA.
Hát ezt is megértük! Jérôme Bel korai, közel két évtizedes ikonikus darabja, a „non-dance” egyik megkerülhetetlen, mondhatni provokatívan forradalmi alkotása „classic” címkével megjelölve húzódott meg az ImPulsTanz idei, megszokottan gazdag kínálatában. KRÁLL CSABA ELEMZÉSE.
A Kortárs táncelméletek című kötet legalább kétféle értelemben nevezető hiánypótlónak az ábrázoló művészetek körül kialakult, kialakulófélben lévő hazai elméleti diskurzusban: egyrészt, mert általa végre dekonstrukciós megközelítésben olvashatunk a performativitás jelenségéről, másrészt, mert (ennél fogva) válogatott tanulmányai a hiány ábrázolásának (anti)esztétikájáról, a reprezentálhatatlan reprezentálásának eseményéről értekeznek. KÉRCHY VERA ELEMZÉSE.
Színház és mozi egymás ellen vívott küzdelméből eddig inkább az utóbbi került ki győztesen. Talán jobb is, ha az előbbi inkább a ritmussal, a térrel, és a színészi jelenlét közvetlenségével foglalatoskodik. KRICSFALUSI BEATRIX BESZÁMOLÓJA, 3. RÉSZ.
A szövetségi kormány kulturális alapjának támogatásával megrendezett színházi fesztiválon a külügyminisztérium nemzetközi szakembereket lát vendégül. Ilyen az, amikor a szakpolitika úgy tekinti megbecsült és hatékony eszköznek a kultúrát, hogy közben nem instrumentalizálja azt. KRICSFALUSI BEATRIX BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
Alig több mint egy éve Pichet Klunchun thai táncossal közös, kétszemélyes estjével járt legutóbb nálunk Jérôme Bel. Az ismerkedéstörténetet megörökítő, újrajátszó, egymásra csodálkozásból épített művet most – bizonyos értelemben – hasonló követte, a Theater Hora fogyatékos művészeivel. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
A feszített munkarendről, a fogyatékosokkal való munka gyökereiről és lefolyásáról, meg arról is beszélt a világhírű koreográfus, hogy miért nem büszke a legelső darabjára, amit Budapesten készített két évtizeddel ezelőtt. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA INTERJÚJA.