Mindenek előtt fontosnak tartom leszögezni: Ördög Tamásnak, Kiss-Végh Emőkének és az Örkény társulatának nagyon jól áll Ingmar Bergman. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Egy halott prostituált, több elfuserált élet, kínzó kérdések, titokzatosság nélküli titkok. Gyilkosság, amelynek ezer oka lehet anélkül, hogy egyetlen pontos oka volna. Kapcsolatok, konfliktusok, amelyek akár más gyilkossághoz is vezethetnének, amelynek elmaradása nem biztos, hogy a pontos ok hiányán múlik. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A Bergman szigete úgy mesél a párkapcsolatokról, hogy közben a kreatív alkotófolyamatnak is emléket állít: mintha az író-rendező elméjében látnánk, ahogy a film folyamatosan formálódik és nyeri el végső alakját, mindezt a külföldi nyaralások felszabadult, cidertől spicces hangulatában. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.
Úgy emlékszem, ez valami korosztályos mánia volt, a Jelenetek egy házasságból. Nem a bibliánk, hanem a tükrünk. Aztán ma már nem így gondolom. Nagyon nem. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Gigor Attila keresett egy Bergman-darabot (amely színműnek készült, szerzője tévéfilmet forgatott belőle 1997-ben), amit kézbe véve kedvére hódolhatott Bergman zsenijének s a filmcsinálás hőskorának. Csakhogy a Dúl-fúl, és elnémul a nagy rendező gyöngébb művei közül való. KOVÁCS DEZSŐ ÍRÁSA.
„Nem írtam köznapi értelemben vett filmnovellát […], ezért az olvasó vagy a néző fantáziájára bízom, rendelkezzék szabadon a rendelkezésre bocsátott anyaggal” – írja Ingmar Bergman a Persona szövegének előszavában. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.