Idei fesztiváljának második fele szerint a kortárs magyar dráma széles palettáról válogathat. Zenés dráma, bábos darab, múltidéző sikerdarab – lehetne hosszan sorolni. Az ördög viszont ismét a részletekben rejlik. Sőt, olykor az arányokban. SZ. DEME LÁSZLÓ BESZÁMOLÓJA.
Vidnyánszky Attila többrétegű szertartásszínháza talált partnerre Borbély Szilárd rendkívüli kérdéseket felvető verseiben. A katarzis lehetetlenségét feszegető szövegekből katartikus előadás született. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
A bábos műfaj erőre kapását az is jelzi, hogy a kortárs magyar drámának szentelt fesztiválon több, mai szövegből készült bábdarab is helyet kapott. Saját épületének impozáns termében csatlakozott a programhoz a Vojtina Bábszínház előadása. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház már többször bizonyította, hogy érvényesen nyúl avantgárd színpadi eszközökhöz. Ezúttal Tolnai Ottó szürreális világa ihletett térbeli installációba helyezett performanszt. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Egy gyakorlatilag ismeretlen nép nemzeti eposzából ifjúsági előadást készíteni dicséretes vállalkozás, különösen, ha valaki olyan igényesen teszi, mint most Szász Zsolt Debrecenben. És mint kiderült, nyaktörő mutatvány is egyben. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Elveszett jelentés: persze ahhoz, hogy a jelentés elvesszen, fel kell tételeznünk, hogy valahol, valamikor már létezett, vagy legalább létezni fog. A nagyváradi társulat profiljától merőben eltérő előadás azonban éppen erről nem győz meg. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A kortárs magyar dráma színpadon előadva cirka másfél órát vesz igénybe, szünet nélkül játsszák egy szűk, klausztrofób térben, és arról szól, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk – szerelemben, munkában, életvitelben és gondolkodásban egyaránt. Vagy nem. JÁSZAY TAMÁS ÖSSZEFOGLALÓJA.
Pálmafa és kecske, géppuska és koktélpohár, szendvics és bárányfelhő, szivar és Rolls-Royce – mindezen javak kétdimenziós papírmasé kiszerelésben jelennek meg Pintér Béla új előadásában. Kár, hogy a nagymértékű dimenzióvesztés mintha az előadás egészét is sújtotta volna. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
„Többet ésszel, mint a karddal, / rólam szól majd minden kardal!” – bizakodik a győzhetetlen Thészeusz, s nem ok nélkül. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
A kritikus egy léha, egy könnyelmű senki, s mint ilyen egész jól szórakozik a Szabadkai Népszínház esztergomi előadásán. Ám hogy Müller Péter kamaradrámája komoly értéket képviselne, azt váltig nem hiszi. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
„Ultramodern darab – mondja a színházból kifelé jövet az ismeretlen néző (a kritikus pedig hallja és elteszi magának) –, a félelmeinkről szól.” Ez is egy megfontolandó vélemény Tasnádi István Tranzit című színművéről. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Minden magyar állampolgárnak jár egy telek a Holdon, hiszen a földi létet elviselhetetlenné tettük. A felparcellázás megtörtént; afrikai, ázsiai és óceániai holdbéli telekszomszédaink lettek, és maradtak a románok és a szlovákok. Egy jóságos cég állja az utazási költségeket. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.