A Pro Progressione kétéves nemzetközi projekt betetőzéseként július 28-án közösségi színházi előadást mutat be Szentendrén. A 2078 km című produkció résztvevői cseh, francia és szerb társaik mellett hernádszentandrási fiatalok. Móga Piroskával a Kreatív Európa Program keretein belül zajló munkáról beszélgettünk. KESZTE BÁLINT INTERJÚJA.
Szeretjük azt hinni, hogy akinek nem alakult jól az élete, az maga felelős a kudarcért. Miért nem tanult rendesen és/vagy dolgozott serényebben, miért hozott rendre rossz döntéseket, miért követte el mindig ugyanazokat a hibákat, miért kereste magának a bajt, minek ment oda. KRICSFALUSI BEATRIX KRITIKÁJA.
A Bohócok a Láthatáron Csoport Én Prométheuszra gondoltam című részvételi slamszínházi előadáshoz egy belvárosi középiskola tantermében volt szerencsém. PROICS LILLA (RÉSZVÉTELI) KRITIKÁJA.
A hozzávalók adottak: gazdasági okokból kivándorló fiatal értelmiség mint kortünet, erre a jelenségre reflektáló slammerek és az elmúlt évszázadok magyar verseiből válogatott anyagot prezentáló színészek. Ebből próbált a Radnóti Színház kisütni valamit, ám azért, amit ezzel a műfajokon átívelő projekttel létrehoztak, hogy úgy mondjam, nem osztanak Michelin-csillagot. POGRÁNYI PÉTER ÍRÁSA.
A slamvita és slammozgalom néhány alapvető félreértéséről szeretnék írni. Eléggé kritikus leszek, de nem azért, mert bántani akarom a műfajt, hanem mert a slam kibírja. KEMÉNY LILI ÍRÁSA.
Barátaim elhívtak egy közeli rokonuk szalagavató ünnepségére, vidékre, ahol a kisváros parkjának színpadán a fiatalok műsorral készültek. A műsor után engem vizslatott mindenki, hogy én vagyok a kritikus, ez a munkám, mondjam meg, úgy szakmailag ez milyen produkció? Nyeltem egyet, aztán beszélni kezdtem. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
A Scallabouche Társulat korábbi előadásának átdolgozott változata a színlapon azt ígéri, hogy tabukkal fog viccelni, bemutatja az egyszerre “ismerős és idegen, vonzó és taszító” Magyarországot, felvázolja jövőképünket és tükröt tart elénk. Nem semmi. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA