Próbára tette a kitartásunkat a Fesztivál Akadémia július 21-i koncertje, de bőven akadtak zenei pillanatok, amelyekért megérte. Maga Joshua Bell és a játéka sem öregedett, mióta legutóbb láttam. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
Végy egy klasszicista komédiát, egy expresszionista díszletet, rikító ruhákat, fehér arcokat, merev maszkokat, Rossini-futamokat, tízféle módon játszó tíz színészt, aztán takard le. De ha van egy mesterszínészed – telt ház lesz. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Október közepén Memo című tévéfilmjével debütált filmrendezőként Tasnádi István, aki nem csak arról mesélt, milyen volt első filmjét és benne Haumann Pétert rendezni, hanem a tévéfilmek helyzete és a Kút körül dagadó botrány kapcsán is kifejtette véleményét. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
A görög sorstragédiát nem látom benne, pedig a beharangozóban ilyesmit ígérnek; igaz, van kar, meg a szereplők neve is maga a szerep, de mégsem görög sorstragédia, hanem súlyos magyar és kortársi társadalmi látlelet a Katonában bemutatott előadás, Az olaszliszkai. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A fekete múmia átka sajnos nem az a Rejtő-rajongókat knockoutoló film, amire vártunk. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Amíg „odafönt” a Katona színpadán a Faust megy, addig mi lent az „alagsorban” (vagyis a Sufniban és a ruhatárban) magunknak keressük, állítjuk össze – mintha mozaikokból – a magunk Faust-töredékeit, miközben lelkekkel kereskedünk. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.
Persze, hogy vállalás, persze, hogy brutális – de alapvetően mégiscsak egy színházi előadás ez, a Faust, Schilling Árpád rendezésében, a Katonában, két estén. Állít, kérdez és gondolkodtat – és alaposan megdolgoztatja azt a nézőt is, aki mindent bedob, hogy vele menjen. Kaland. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Regényt filmre adaptálni ziccer, de egy feldolgozás ugyanilyen könnyen okozhat csalódást is. Rudolf Péter sorozata, a Kossuthkifli nem készült hiába, de nem sokon múlott. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.
Az Ördögkatlan Fesztivál első látásra, a megnyitón ülve minden évben ugyanolyannak tűnik, de mégis más, a megszokott elemek mellett hozza a gyönyörködtető változatosságot és a meglepetéseket, ha másképp nem is, hát az ördögi időjárás vonatkozásában. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.
Köztes előadás. Gyereknek felnőtt, felnőttnek gyerek. De a címszerepben Keresztes Tamás nagyszerű és szeretnivaló. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Nincs jobb nyáresti időtöltés annál, mint hűsöléssel egybekötött könnyed műélvezet reményében beülni a szellős szabadtéri színház nézőterére. De mi van akkor, ha a langymeleg fellázad, és az időjárás szembemegy a társulat és a közönség óhajával? IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Mintha emberemlékezet óta velünk lenne. Velünk, az országnyi publikummal. Talán az a magyarázat, hogy már fiatal korában szívesen osztottak rá idősebb szerepeket, s hogy az évtizedek teltével, akár aggot játszva is tud huncutul gyermekes lenni – így tehát „kortalan”? TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
A frissen nevet cserélt és előnyére átépített Révay utcai színház merész vállalással látott Shakespeare felette kényes színdarabjához. Az eredmény kétes, de Haumann Péter színpadi létezése ezúttal is kiérdemli figyelmünket. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Magyarországon nem létező műfajban elsőfilmes rendező szívesen kipróbálná magát. Fiktív apróhirdetésünk aligha vonzaná támogatók hadát (a nézőkről nem is beszélve), a Kalandorok című film mégis hasonló recept alapján készült. Illetve szerencsére nem egészen. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.