Hosszú idő után az egyik legkimunkáltabb előadás, ami úgy szól a magyar történelemről, hogy el is tartja magától a tárgyat, és alá is merül benne. Ez így elég szerencsés kombó. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A Miskolci Nemzeti Színház előadása Thomas Bernhard által késztet önvizsgálatra minden színházcsinálót és színháznézőt. A ráismerésben nincs öröm. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Mindjárt másfélszáz éves a Tóth Ede megírása környékén igencsak népszerű, majd a repertoárokról jó időre elpárolgott népszínműve: a Mohácsi testvérek harmadik nekifutásra hazahozták a reciklált történetet. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Amíg ebben az országban élünk, nem lehet nem játszani A revizort. A gyakorlott színháznéző már előre dörzsöli a tenyerét: vajon kinek és hogyan szól majd be az új bemutató nyíltan vagy burkoltan? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Szögezzük le villámgyorsan, amit már a színlap figyelmes olvasója észlel: ez a Tartuffe nem az a Tartuffe. Na de akkor melyik? Teszi fel jogosan a kérdést a nevetés közben a könnyeit törölgető néző. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Tudom, tudom, névvel nem viccelünk, de hát az van, hogy ez egyáltalán nem vicc, teljesen komolyan gondolom, amit írok. JÁSZAY TAMÁS NAPLÓJA.
Anatevka Ukrajnában van. Sólem Aléchem regényének, novelláinak helyszíne életre kelt. Előbb a musicalben, aztán a valóságban. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Nem félünk a farkastól színreviteleinél általában elhangzik: akkor veszik elő Edward Albee klasszikusát, ha van négy olyan színész egy társulatban, akik miatt érdemes és izgalmas elővenni. Elsősorban Martha és George szerepeit, de tulajdonképpen mind a négy szerepet jutalomjátéknak, bravúrszerepnek tartják. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.
Shylock megformálásáért jelölik a legjobb férfi alakítás díjára a színikritikusok, de bőven lehetne folytatni a főszerepek sorát a közelmúltból: Versinyin, Woyzeck, Turai, Zygmunt (A mi osztályunk), Vizy, Szvidrigajlov… És mindjárt jön George – Nem félünk a farkastól. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
A velenceiek már a spájzban vannak: előzzük meg a bajt, és induljunk azonnal Miskolcra színházat nézni! JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A Három nővér a drámairodalom egyik olyan hegycsúcsa, amelyre a legtöbb rendező valami egyéni mászástechnikával igyekszik feljutni. A csúcs meg csak áll, nem rezdül. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A cím idézőjelbe került, és a két szó egybe van írva: „Ahogytetszik”. Hát persze, hogy a szerző nem Shakespeare, hanem a „nyomán”. Mert a miskolci előadás nyomokban másokat is tartalmaz. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Minden igyekezet hiába, a Vízkeresztet nem lehet érdemben bemutatni egy négyezer fős nézőterű szabadtéri színpadon. A strandváltozatot láttuk. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Nézd legott komédiának, s múlattatni fog. A körülöttem ülő középiskolás osztályok legalábbis ezt a stratégiát választották a miskolci előadás befogadásához. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Az ország egyik legizgalmasabb színházi műhelyében, a miskolci Nemzetiben történt váratlan igazgatóváltás alaposan felkavarta a kedélyeket. A közvélemény azt látta, hogy a politika újra a saját erőszakos módszereivel próbál rendet csinálni. A Revizor közölte Rusznyák Gábor véleményét – és természetesen teret ad Kiss Csaba (és más érintettek) válaszának is. KISS CSABA ÍRÁSA.